Figyelem!16 éven aluliak számára nem ajánlott!
· Szóval, mostantól így lesz? - fordult Elena Damon felé és kérdően nézett a másikra. - Én megbántom az érzéseidet, Te meg így fogsz rajtam bosszútállni? - húzta fel szemöldökét és kezeit széttárta. Damon egy elfojtott mosoly mellett kitöltött a poharába egy kevés whiskyt majd a lányra nézett és úgy válaszolt.
· Igazából Elena, ennek a dolognak semmi köze sincs hozzád. - válaszolt a vámpír és poharát megemelte mintha koccintani szeretne, majd belekortyolt italába.
· Valóban? - kérdezett vissza hitetlen mosollyal az arcán a lány és közelebb lépve a másikhoz csípőre tette az egyik kezét.
· Igen. - felelte egyszerűen Damon és először a pohárra aztán a lányra és ismét a pohárra pillantott. Tekintetén látszódott a zavartság és a hazugság. Habár máskor ez mindig jól ment, ma nem igazán volt formában, Ő maga sem értette, hogy miért.
· Tényleg? - lépett még közelebb a férfihoz. - Két napja még meg akartad ölni, mert engem akart bántani, aztán mi összeveszünk és Te... - mutatott nyomatékosan Damonra. - ...Vele fekszel le és higgyem el, hogy ennek semmi köze sincs hozzánk? - kérdezte éllel , cinizmussal a hangjában a hasonmás és nevetve de mégis dühösen nézett a másikra.
· Igen. - válaszolta ismét röviden a vámpír és megrántotta az egyik vállát. Elena értetlenül állt a másik előtt és csak zavarodottan rázta meg a fejét.
· Nem tudnád csak egyszer félrerakni a büszkeségedet és őszintén beszélni velem? - kérdezte hisztérikus hangon a még mindig whiskyt kóstolgató vámpírtól.
· Whoh..Whoh..Whoh.. - tette fel mentegetőzve Damon a kezét és közben cinikus vigyor jelent meg az arcán. - Csak lassan főnök! - engedte le kezeit . - Amúgy meg.. - lépett közelebb a lányhoz, alig 1 méter lehetett közöttük. - .. nehogy már pont Te mond ezt nekem.. - nevette el szánakozva a mondat végét és poharát ismét szájához emelve próbált volna elsétálni Elena mellett, de ezt a lány nem engedte. Vállát megragadva fordította vissza a másikat.
· Hogy micsoda??!! - kezdte hangosan a lány. - Most azzal vádolsz, hogy hazudok Neked? - kérdezte értetlenül. Damon az egekbe emelte tekintét, mint akinek ugyanazt a mondatot kéne már ezredjére is elmondania, úgy nézett le a hasonmásra.
· Nem Elena! - kezdte nyugodtan, amire a lány úgy tűnt egy kicsit talán lehiggadt. - Te Mindenkinek hazudsz. - fejezte be mondandóját a vámpír és egy gúnyos mosoly kíséretében megpróbálta ismét elhagyni a helyszínt de Elena megint visszaráncigálta?
· Mindenkinek??!! - ismételte a másik szavait jóval hangosabban. Damon összehúzta szemeit és gondolkodást kellett szimulálni majd pár másodperccel később szapora bólogatásba kezdett és úgy szólalt meg.
· Aaaahhha. - mondta jól elhúzva a betűket.
· Én nem hazudok, Damon! - vágta rá erőszakosan és határozottan a lány.
· Háhá.. - mutatott a lányra hirtelen, mint akit csaláson ért. - Látod? Most is hazudsz! - nevetett.
· Elég, ezt hagyd abba! - szólt rá ingerülten a lány és kezével oldalra csapta Damon mutogató kezét. - Nem hazudok se Neked, se másnak!
· De magadnak igen. - hajolt oda egészen közel a lányhoz és úgy suttogta neki széles mosollyal az arcán. Elena nem tudott megszólalni, szeretett volna Ő de egyszerűen nem hogy egy hang sem jött ki a torkán de egy ép, józan gondolat sem jelent meg agyában. Damon az imént szinte már bűnösen közel hajolt.... megint, és a lányt újra elöntötte az a forróság és vágy amit csak akkor érzett ha a férfi közelében lehetett. Mindezt a szenvedélyt pedig tovább fűtötte az a mérhetetlen harag is amit jelenleg érzett a vámpír iránt. Néhány másodpercnyi gondolkodás után, Elena végre összeszedte magát és pár lépéssel kihátrált a másik kényelmetlen közelségéből. - Talán...- váltott komolyabbra Damon arca és a mosoly is szépen lassan halványodott el szája széléről. Egy pillantást vetett a lány ajkaira majd feltekintett a gesztenyebarna szemekbe. - ... talán csak magadnak hazudsz. Elena ismét nem szólt semmit sem csak hallgatta a férfi szavainak viszhangját a fejében. Valóban így van? Tényleg hazudik magának? Tényleg hazugságban tartja magát? Sok-sok kérdés fogalmazódott meg a lányban amikre tudta a választ de jobb volt azokkal nem szembesülni, így hátatfordítva az igazságnak, vett egy mély levegőt és kihúzva magát, nyugodt, cinikus hangon szólalt meg.
· Mégis miről? - kérdezte normál hangnemben de nyersen és kezeit mellkasa előtt összekulcsolta.
· Az érzéseidről. - olyan egyszerűen és könnyedén mondta ki Damon ezt a két szót, aminek így magában semmi jelentősége nincs, de ebben a helyzetben a kemény igazságot fedi. Elena is érezte a szavak súlyát, arcán a meglepődöttség apró jelei jelentek meg, Damon most nem hátrált meg, igaz az ilyen helyzetekben általában Ő az első aki menekülőre fogja, de ha Elena őszinte beszédről áhítozott akkor tessék. Így a férfi két határozott lépéssel már megint a lány intim közelségébe került és úgy folytatta. - Arról amit igazából érzel, amit igazából, akarsz, aki igazán vagy! Olyan átéléssel és hévvel mondta halkan de mégis határozottan a szavakat, mintha ezek nem puszta feltételezések hanem tények lennének. Mintha mindez, amit a vámpír elmondott a valóságot tükrözné. - De mindegy is. - hajolt vissza a lánytól és belekortyolt italába. - Azt csinálsz amit akarsz. - vetette oda flegmán – Ha Neked így jó vagy jobb, akkor csináld... - vonta fel a vállát és egy nemtörődöm grimasz kíséretében folytatta. - Engem nem zavar. - majd arca ismét komoly lett. - De csak hogy tudd. Én 146 évig éltem tagadásban – nézett végig lassan a lány testén majd befejezte a mondatot. - ... és hidd el, megbántam.
· Sosem hazudtam erről Neked. - mondta alig hallhatóan a lány, arca értetlenséget sugallt a másik felé. Úgy tűnt mintha nem is a vámpírnak sokkal inkább magának mondja ezeket a szavakat.
· De nem is mondtál igazat. - válaszolt ugyanolyan hangnemben a férfi.
· Tudod, hogy fontos vagy nekem, hogy aggódom érted, hogy sokat segítesz nekem, és mindig mellettem vagy. - kezdte a sorolást Elena és minden szónál egyre hangossabb lett a hangja. - Hogy a barátom vagy és hogy kedvellek Téged.
· Jó-jó...ezt már mind - kezeivel macskakörmöt mutatott a levegőbe - ... “tudom”... hagyjuk is ezt Elena, rendben? - fordult meg lassam de a lány még mindig nem engedte távozni.
· Ne, Damon! - kapott a másik keze után. - Nem hallottad amiket mondtam? -érdeklődött a hasonmás és csodálkozva nézett a vámpírra. Épp most mondta el neki, a féltet érzelmeit a másik felé és ez rá a válasz? Hogy faképnél hagyja?
· De igen! - válaszolta. - Hallottam, megértettem, meghatódtam, feldolgoztam, raktároztam és most távoznék, hogy meg is emésszem. - vigyorgott cinikusan a lányra és a folyósó felé mutatott de nem indult el.
· Most miért csinálod ezt? - kérdezte széttárt karokkal a lány.
·Mit? - érdeklődött a férfi.
· Hát ezt.
· Jah.. - pillantott végig magán a vámpír, kezét a szájához emelve színpadiasan suttogást imitált. - ... biztos a meghatódás... tudod még küzdök a könnyeimmel – komolyságot játszott a lánynak de a végén csak elnevette magát. Elena fejét csóválva nézte a másik ripacskodását és megvetette ezért a viselkedéséért, hogy sosem tud komoly lenni.
· Damon, én komolyan mondtam. - szólt határozottan Elena.
· Én is! - felelte rögtön a férfi. - Úgyhogy megtennéd, hogy nem faggatsz? Nem akarok egy lány előtt zokogni.. - és széles vigyorral az arcán itta ki az utolsó kortyot poharából.
· Miért csinálod ezt? - csapott Elena megadóan a levegőbe. Hangjából a feladás és a fölösleges erőlködés érződött. - Miért játszod meg magad?
· Nos, - kezeit álához emelte, mintha valami nagyon fontosat és okosat akarna mondani. - A, mert mindig is mondták, hogy van tehetségem ehhez, hát csak nem hagyom ezt elveszni. - nézett íncselkedve a lányra és vigyorgott de mikor látta, hogy a másik csak komor, szánakozó arccal néz rá, visszaváltott a komoly megjelenéséhez. - B, ez vagyok én édes! - tárta szét karjait és a hasonmásra kacsintott. - Ha tetszik a tiéd lehet... - vonogatta fel szaporán szemöldökeit majd befejezte a felsorolást. - És végül C, ha Te megjátszhatod magad, akkor én is. - nevetett.
· Ééééén?!! - kérdézett vissza hisztérikusan a lány. Damon sejtelmesen nézett körbe a szobába majd halkan megszólalt.
· Ahan , Te. - és bólogatott.
· Ez nem igaz! - mentegetőzött Elena és sértődötten nézett a férfira.
· DingDing... újabb hazugság! - kiáltott fel a vámpír, mintha egy kvízműsorban lennének. Elena mostmár ténylegesen dühös volt a másikra, őszintén nem is értette magát, hogy miért van még ott és vitatkozik, vagyis vitatkozni próbál a férfival aki az egészből megint csak egy műsort csinál.
· Damon! - szólt rá ingerülten a férfira. - Nem igaz, sosem játszom meg magam! - mondta határozottan. Elege volt már a sok vádaskodásból.
· DingDing... megint egy! - kiáltott fel ismét Damon. - Hú kislány ha így haladunk, perceken belül viszed a főnyereményt! - mosolygott rá szemtelenül és arca meg modora bármennyire is mókásnak tűnt tekintete őszinteséget és komolyságot sugárzott. A vicces szavaknak és mondatoknak tartalma, gondolata, mélysége volt. Elena értetlenül , szánakozva és némi undorral nézett a másikra. Szája kissé nyitva volt, de hang nem hagyta el a torkát. - Most miért nézel így? - kérdezte elszomorodott arccal, csücsörítve a férfi, de persze a végén mosolyra húzta a száját.
· Azért mert nem értelek. - rázta meg a hasonmás a fejét és úgy felelt.
· Nos, ha ez segít. - lépett közelebb a lányhoz, kettejük között alig 1 méter távolság lehetett. - Én se Téged! - rántotta meg egyik vállát.
· Ez nem Te vagy. - mondta élesen a férfinak és végignézett rajta. Damon arca hirtelen vált komorrá és ijedté. Kezeit gyorsan mellkasára helyezte és szaporán végigtapogatta felsőtestét majd férfiasságát megmarkolva egy mély , megkönnyebbült sóhaj után megszólalt.
· De... - nézett úgy a lányra mint akinek egy hatalmas kő esik le a szívéről. - ... ez én vagyok. - és vigyorgott. - Amúgy ha már itt tartunk. - mutatott a lányra. - Ez sem Te vagy! - csóválta a fejét és arca kissé megkomolyodott.
· Ezt hogy érted? - érdeklődött a lány. Damon közelebb lépett a lányhoz, ajkaik alig 20 centiméterre voltak egymástól.
· Hol van az az Elena aki visszacsókolt ott a verandán, akinek ha a közelébe lépek érzem, hogy minden porcikája vágyik az érintésemre, a közelségemre, akihez ha beszélek akkor percekig az ajkaimat bámulja, aki olyan forrón és simogatóan ér hozzám, akiről tudom, hogy szüksége van rám, hogy azt akarja, hogy mindig ott legyek mellette, aki 3 perccel ezelőtt mikor közel hajoltam hozzá, legbelől azért könyörgött, hogy megcsókoljam Őt? Hol van az az Elena? - szólt hevesen és komolyan a lányhoz.
· Itt áll előtted. - mondta halkan, de teljes őszinteséggel Elena. Nem mozdult meg, csak hallgatta a férfit és közben magában tisztulni kezdett a kép. Mintha letörölte volna a poros polcokat vagy ha egyszer csak valaki elhúzta volna a függönyt és a szoba a napsütötte világosságban kezdett volna el úszni, úgy érezte elméje és szíve tisztulását és nyitottságát. Damon észre sem vette a lány halk szavait, mintha meg sem hallota volna őket folytatta monológját.
· Tagadásba taszítottad az éned, azt aki valójában vagy! - folytatta a vámpír, egyre hevesebben, egyre ingerültebben hagyták el a szavak száját. - Te beszélsz nekem.. - nevette el cinikusan magát a férfi mondata közben - ... megjátszásról, meg őszinteségről, hol ott Te .. - mutatott egyértelműen a lányra - ... vagy itt a képmutató és Te hazudsz egyfolytában! - fejezte be mondanivalóját és néhány gyors levegővétel után, látszott ahogy a feszültség elhagyja testét és helyébe ismét a lazaság, a nemtörődés és nyugalom került. Elena hallotta a férfi szavait de most nem igazán érdekelte, sokkal inkább azzal foglalkozott, hogy a másik miért nem hallotta meg azt amit Ő mondott?!
· Épp most mondtam, hogy az az Elena, aki szeret Téged, aki vágyik Rád, aki napi 24 órában csak Veled lenne és Téged csókolna az itt áll előtted... - mondta és közben folyamatosan közeledett a másik felé, alig 1 méter távolság volt köztük mikor a lány megállt. - ... és Te észre sem veszed. - rázta meg kissé fejét és szája sarkában egy apró mosoly jelent meg. Testtartása, tekintete, szavai mind-mind őszinteséget, tisztaságot és reményt sugalltak a vámpír felé. Néhány másodpercig egyikük sem szólalt meg, Elena lelkét és szívét kitárva, reményekkel csillogó szemekkel nézett a másikra és próbálta ezzel a legforróbb 'fegyverrel' áttörni a férfi jéghideg erős páncélját. Damon arcáról nem lehetett semmit sem leolvasni. Az biztos volt, hogy hallotta a hasonmás szavait és hogy meg is értette őket, de ember legyen a talpán aki megmondja, hogy meg is érintették -e ezek a szavak az ő mélyen elrejtett szívét vagy sem. Az egyetlen ember aki ezt tudhatja, az Elena volt, de most Ő sem volt biztos a dolgában.
Damon komoly arca hirtelen váltott át egy gúnyos, kissé szánakozó , vigyorgó tekintetté. A mosolya egyre csak szélesedett és a gonoszság és huncutság is egyre csak nőt azúrkék szemei csillogásában.
· Köszi! - kiáltott fel gyermeki hangon röviden és a lányra kacsintott. - Jó tudni, de tényleg. - bólogatott elismerően. - Deeeeeeee... - húzta meg cinikusan a magánhangzót. - ... már nem érdekel. - rántotta meg egyik vállát és úgy nézett a lányra mintha azt akarná mondani: “ Bocsi ez van”. Elena nem szólt semmit, a döbbenettől nem tudott. Valljuk be, egy ilyen vallomás után, nem erre a reakcióra számít az ember a szeretett férfitól. - Tudod... ezt az egészet... - jobb kezével körkörösen Elenára mutogatott - ... nem tudom és ŐSZINTÉN... - emelte ki hangosan a szót majd folytatta hanyagul - ... nem is akarom elhinni. A lány bár próbálta nem mutatni, de minden egyes szóval egyre nagyobb darabok törtek le szívéből és lelkéből. Próbált erősnek látszani, de Damon megsemmisítő, érzéketlen mondatai egyszerűen összetörték. - Létezésem egy rövid szakaszának legnagyobb hazugsága vagy. - szólt ismét a lányhoz keményen és sértően. - Ennyi és nem több! - fejezte be határozottan a gyilkoserejű szavakat. Elena csak úgy mint Damon neki, Ő sem akart hinni a férfinak, egyszerűen lehetetlennek tartotta, hogy a másik azok után amiken Ők együtt keresztülmentek ilyeneket vágjon a fejéhez. A hasonmás azt hitte, hogy Damon itt befejezte és nem bántja tovább a lányt kemény szavaival, de Elena megint csak tévedett. Damon felemelte jobb kezét és mint aki sorolásba fog kezdeni úgy mutogatta ujjaival, hogy éppen hanyadiknál jár. - Már nem kellesz nekem, már nem akarlak... - itt hagyott egy kis szünetet és csibészes mosolyát felöltve mondta el a harmadik dolgot - ... és már nem szeretlek. Már nem érzek semmit. - mondta ezt olyan vigyorral a száján és olyan komolysággal a szemében ami okot adott a lánynak a kétkedésre. Elenát a súlyos szavak szúrták, égették, bántották, de érezte, hogy nem hihet nekik, egyszerűen nem szabad. Így mély levegőt vett és minden maradék erejét összeszedve kihúzta magát és a lehető legkomolyabb arccal nézett fel a másikra. Damont megdöbbentette a lány keménysége de ennek semmilyen külső jelét nem adta. Elena határozottságot sugárzó arcán egy apró de gúnyos mosoly is megjelent és nagyon lassú léptekkel kezdett közelíteni a másik fel.
· Akkor most én kérdezek. - mondta ki egyszerűen a lány és egy aprót lépett a másik felé, Damon nem hátrált meg. - Hol van az a Damon akit érdekel, hogy mi van velem, aki megóv mindentől és mindig vigyáz rám, aki megnevettet ha szomorú vagyok, aki segít nekem bármiről is legyen szó, aki feláldozná magát értem... - minden egyes érvnél egy lépéssel közelebb lépett a vámpírhoz - ... aki olyan régóta vágyik rám és türelmes velem, aki... - lépett mostmár egészen közel a másikhoz. - ... aki szeret engem? - tekintetét mélyen a másik izgalmasan csillogó szemeibe fúrta. - Őszintén és tisztán. - suttogta határozottan de halkan a férfinak. Damon arca kemény és komoly lett. Arcizmai megfeszűltek és úgy válaszolt.
· Az a Damon nincs többé. - mondta ki határozottan, majd néhány másodpercnyi szünet után egy apró, gúnyos mosollyal a szája sarkában folytatta. - És mivel rajtam múlik, nem is lesz többé. Elena nem lepődött meg a szavak hallatán, tudta, hogy nem számíthat most másra a férfitól de nem is akarta feladni a harcot. Bízott abban, hogy amit érez , az igaz, és ha az, akkor be is tudja most bizonyítani. Így még közelebb hajolt a vámpírhoz és hangjában enyhe kéjelgéssel kérdezte a következőt:
· Szóval most nem érzel semmit? - nézett a másik szemébe majd száját apróra nyitva tekintett le a másik ajkaira és ismét visszavezette tekintetét az azúrkék csillogás világába.
· Nem. - válaszolt röviden Damon, de a lány közelségétől mintha egy kicsit megingott volna bene az a fene nagy keménység és önuralom. A férfi is észrevette magán gyengeségét ezért tekintetét elkapta a lányétól egy pillanatra, hogy ki tudjon zökkeni a másik közelségéből. Elena széles vigyorra húzta a száját és úgy faggatta tovább a másikat.
· Tehát most bármit csinálnék, bármit tennék ... - hagyott egy kis szünetet. - ... Te nem éreznél semmit sem? - kérdezte és íncselkedve húzta magasabbra egyik szemöldökét.
· Így van. - Damon nem adta meg magát egy könnyen, szilárdsága áttörhetetlennek tűnt. - Kikapcsoltam az érzéseimet. - rántotta meg az egyik vállát és gonosz mosollyal az arcán folytatta. - Nincs szükségem rájuk. Elena aprót bólintott úgy nézett rá, mint aki színlelve próbálja elhinni a másik szavait, de egyszerűen nem megy. Magában egy nagyobb nevetési áradatot is elfojtott, tettetve , hogy hisz a férfi minden egyes szavának.
· Tehát, ha most... - kezdte kissé ziháló, kéjes hangon a lány suttogni a másiknak szinte az ajkaiba a forró szavakat, aminek hatására Damon arcáról rögtön lefagyott a mosoly és helyébe egy kissé rettegő, bátortalan, megfeszült arc került. - ... ha most megcsókollak, akkor nem fogsz érezni semmit sem? - vetette fel a kérdést Elena és szemeit egy pillanatra lehunyta, ajkát néhány milliméterre a másikétól résnyire nyitotta és egy alig hallható nyögés hagyta el vágyakozó száját. Damon nagyot nyelt és úgy tekintett a lány szenvedélytől duzzadt ajkaira. Úgy nézte a rózsaszínes húspárnákat mintha megbabonázták volna Őt.
· Semmit sem... - suttogta erőtlenül, gyengéden a lánynak és szemeit lassan hunyta le.
· Akkor jó. - mondta szinte elhalóan a lány, széles mosollyal az arcán, majd végleg átszelve az utolsó milliméternyi távolságot is maguk között tapasztotta ajkait a másikéra. Damon pálcélja ebben a pilllanatban repedt meg és szinte hallható csörgéssel zuhant és ért a padlóra. A lány két tenyere a férfi erős, izmos mellein pihent, míg Damon kezeit szépen lassan rakta Elena csípőjére. A csók hasonló volt az első, verandás csókjukhoz. Még nem játszottak sem az ajkak sem a nyelvek örömtáncot, csak egymás puha érintését élvezték alig 15 másodpercig amikor is Elena lassan vált kis az émelyítően édes csókból és húzódott el alig 2 centiméterre a másik ajkaitól. Mindketten becsukott szemmel álltak a másik előtt, homlokukat egymásnak támasztva élvezték a pillanatot. Először a lány nevette el magát halkan aminek hatására a férfi csak széles mosolyra húzta a száját. Még mindig nem néztek a másikra, csak meghitten álltak egymás közelségében mikor is a hasonmás megszólalt.
· Hazug! - és egy apró nevetés után azonnal megcsókolta Damont. Ez a csók volt talán az első igazi csókjuk. Elena kezeit lassan felcsúsztatta a másik nyakába és azt átkarolva fűzte össze őket Damon tarkójánál, míg a vámpír kezét körbefonta Elena dereka körül és úgy vonta magához egyre közelebb a lányt.
Percekig csókolózhattak. Ajkaik heves, mégis szenvedélyes táncot jártak egymással. Már többször azt hihette volna az ember, hogy vége lesz a csóknak, de akkor valamelyikük megint újult erővel és vággyal, előről kezdte az egészet. Elena hol a másik tarkóját és nyakát simogatta, hol pedig erőteljesen markolt bele annak mélyfekete , dús hajába. Damon kezei sem tétlenkedtek. A csók alatt bejárta Elena egész hátát, a nyakától, a lapockákon át, egészen a derekáig, sőt egy hevesebb pillanatban, tenyerét a lány fenekén finoman és izgatóan végighúzva markolt abba bele. Elena ekkor nevetett bele hangosan a csókba és húzódott el úgy a férfitól, hogy kezeit a nyaka körül összekulcsolva hagyta. Damon széles vigyorral az arcán kapott volna ismét a lány ajkai után, de csak egy gyors szájra puszit kapott majd Elena kissé csalódott de boldogsággal átitatott arccal szólalt meg.
· Mennem kell. - mondta szomorúan a lány és egy újabb gyors puszit nyomott a másik ajkaira.
· Hazudsz! - felete nevetve Damon és ismét a lány után kapott szájával, majd közelebb húzta magához. Elena hangosan elnevette magát a férfi mondatán, de megadóan egy rövidebb csókba belekezdett vele ismét.
· Neeem, most tényleg. - mondta mosolyogva és vállánál fogva messzebb tolta magától a vámpírt. Damon nem szólalt meg, csak kiskutyaszemekkel bámulva a másikra próbálta rávenni Elenát a maradásra. - Ne nézz így rám! - szólt neki nevetne és egy aprót boxolt a másik vállába, majd teljesen elengedve Őt, fordult meg a táskájáért.
· Hová mész? - kérdezte kíváncsian a férfi és a lány mögé sétálva finoman átkarolta Őt hátulról és úgy bújt hozzá. - Elkísérlek. - ajánlkozott fel lelkesen. Elena hangosan felnevetett majd táskáját vállára rakva fordult szembe a másikkal és ölelte át újra annak nyakát.
· A lányokkal van egy kis elintéznivalóm. - mondta és egy gyors csókot adott Damonnak. - Úgyhogy nem jöhetsz! - mondta viccesen és kezeit a másik vállára tette. - Csajbuli!
· Oh..oh.oh ... hát pont EZÉRT kell mennem. - válaszolsz csibészes mosolyával a vámpír és Elena melleire nézett majd ismét megkereste a lány szemeit.
· Nem! - vágta rá határozottan a lány, de hangja nem keménységet hanem szeretetet sugallt. - Ha végeztem hívlak, oké? - kérdezte érdeklődve a lány és kedvesen nézett a másikra. Damon aprót bólintott majd elengedve a lányt elállt előle, hogy távozni tudjon.
· Rendben, én a Grillben leszek Rebekával. - mondta egyszerűen , fejét lehajtva, hogy Elena ne láthassa meg széles vigyorát. Válaszként nem érkezett más csak egy hatalmas ütés a mellkasába. -Áuu!! - kiáltott fel nevetve.
· Azt próbáld meg! - mondta neki vigyorogva a lány, de komolysággal a hangjában. - Akkor később. - köszönt el a lány és egy utolsó rövid csókra még visszafordult a férfi felé majd sietős léptekkel, boldogságot sugározva hagyta el a házat.
· Máris késő!! - ordított Damon hangosan a lány után, majd elégedetten, őszinte boldog mosollyal huppant le a kandalló előtti fotelba.
Írta: Sleepy
· Szóval, mostantól így lesz? - fordult Elena Damon felé és kérdően nézett a másikra. - Én megbántom az érzéseidet, Te meg így fogsz rajtam bosszútállni? - húzta fel szemöldökét és kezeit széttárta. Damon egy elfojtott mosoly mellett kitöltött a poharába egy kevés whiskyt majd a lányra nézett és úgy válaszolt.
· Igazából Elena, ennek a dolognak semmi köze sincs hozzád. - válaszolt a vámpír és poharát megemelte mintha koccintani szeretne, majd belekortyolt italába.
· Valóban? - kérdezett vissza hitetlen mosollyal az arcán a lány és közelebb lépve a másikhoz csípőre tette az egyik kezét.
· Igen. - felelte egyszerűen Damon és először a pohárra aztán a lányra és ismét a pohárra pillantott. Tekintetén látszódott a zavartság és a hazugság. Habár máskor ez mindig jól ment, ma nem igazán volt formában, Ő maga sem értette, hogy miért.
· Tényleg? - lépett még közelebb a férfihoz. - Két napja még meg akartad ölni, mert engem akart bántani, aztán mi összeveszünk és Te... - mutatott nyomatékosan Damonra. - ...Vele fekszel le és higgyem el, hogy ennek semmi köze sincs hozzánk? - kérdezte éllel , cinizmussal a hangjában a hasonmás és nevetve de mégis dühösen nézett a másikra.
· Igen. - válaszolta ismét röviden a vámpír és megrántotta az egyik vállát. Elena értetlenül állt a másik előtt és csak zavarodottan rázta meg a fejét.
· Nem tudnád csak egyszer félrerakni a büszkeségedet és őszintén beszélni velem? - kérdezte hisztérikus hangon a még mindig whiskyt kóstolgató vámpírtól.
· Whoh..Whoh..Whoh.. - tette fel mentegetőzve Damon a kezét és közben cinikus vigyor jelent meg az arcán. - Csak lassan főnök! - engedte le kezeit . - Amúgy meg.. - lépett közelebb a lányhoz, alig 1 méter lehetett közöttük. - .. nehogy már pont Te mond ezt nekem.. - nevette el szánakozva a mondat végét és poharát ismét szájához emelve próbált volna elsétálni Elena mellett, de ezt a lány nem engedte. Vállát megragadva fordította vissza a másikat.
· Hogy micsoda??!! - kezdte hangosan a lány. - Most azzal vádolsz, hogy hazudok Neked? - kérdezte értetlenül. Damon az egekbe emelte tekintét, mint akinek ugyanazt a mondatot kéne már ezredjére is elmondania, úgy nézett le a hasonmásra.
· Nem Elena! - kezdte nyugodtan, amire a lány úgy tűnt egy kicsit talán lehiggadt. - Te Mindenkinek hazudsz. - fejezte be mondandóját a vámpír és egy gúnyos mosoly kíséretében megpróbálta ismét elhagyni a helyszínt de Elena megint visszaráncigálta?
· Mindenkinek??!! - ismételte a másik szavait jóval hangosabban. Damon összehúzta szemeit és gondolkodást kellett szimulálni majd pár másodperccel később szapora bólogatásba kezdett és úgy szólalt meg.
· Aaaahhha. - mondta jól elhúzva a betűket.
· Én nem hazudok, Damon! - vágta rá erőszakosan és határozottan a lány.
· Háhá.. - mutatott a lányra hirtelen, mint akit csaláson ért. - Látod? Most is hazudsz! - nevetett.
· Elég, ezt hagyd abba! - szólt rá ingerülten a lány és kezével oldalra csapta Damon mutogató kezét. - Nem hazudok se Neked, se másnak!
· De magadnak igen. - hajolt oda egészen közel a lányhoz és úgy suttogta neki széles mosollyal az arcán. Elena nem tudott megszólalni, szeretett volna Ő de egyszerűen nem hogy egy hang sem jött ki a torkán de egy ép, józan gondolat sem jelent meg agyában. Damon az imént szinte már bűnösen közel hajolt.... megint, és a lányt újra elöntötte az a forróság és vágy amit csak akkor érzett ha a férfi közelében lehetett. Mindezt a szenvedélyt pedig tovább fűtötte az a mérhetetlen harag is amit jelenleg érzett a vámpír iránt. Néhány másodpercnyi gondolkodás után, Elena végre összeszedte magát és pár lépéssel kihátrált a másik kényelmetlen közelségéből. - Talán...- váltott komolyabbra Damon arca és a mosoly is szépen lassan halványodott el szája széléről. Egy pillantást vetett a lány ajkaira majd feltekintett a gesztenyebarna szemekbe. - ... talán csak magadnak hazudsz. Elena ismét nem szólt semmit sem csak hallgatta a férfi szavainak viszhangját a fejében. Valóban így van? Tényleg hazudik magának? Tényleg hazugságban tartja magát? Sok-sok kérdés fogalmazódott meg a lányban amikre tudta a választ de jobb volt azokkal nem szembesülni, így hátatfordítva az igazságnak, vett egy mély levegőt és kihúzva magát, nyugodt, cinikus hangon szólalt meg.
· Mégis miről? - kérdezte normál hangnemben de nyersen és kezeit mellkasa előtt összekulcsolta.
· Az érzéseidről. - olyan egyszerűen és könnyedén mondta ki Damon ezt a két szót, aminek így magában semmi jelentősége nincs, de ebben a helyzetben a kemény igazságot fedi. Elena is érezte a szavak súlyát, arcán a meglepődöttség apró jelei jelentek meg, Damon most nem hátrált meg, igaz az ilyen helyzetekben általában Ő az első aki menekülőre fogja, de ha Elena őszinte beszédről áhítozott akkor tessék. Így a férfi két határozott lépéssel már megint a lány intim közelségébe került és úgy folytatta. - Arról amit igazából érzel, amit igazából, akarsz, aki igazán vagy! Olyan átéléssel és hévvel mondta halkan de mégis határozottan a szavakat, mintha ezek nem puszta feltételezések hanem tények lennének. Mintha mindez, amit a vámpír elmondott a valóságot tükrözné. - De mindegy is. - hajolt vissza a lánytól és belekortyolt italába. - Azt csinálsz amit akarsz. - vetette oda flegmán – Ha Neked így jó vagy jobb, akkor csináld... - vonta fel a vállát és egy nemtörődöm grimasz kíséretében folytatta. - Engem nem zavar. - majd arca ismét komoly lett. - De csak hogy tudd. Én 146 évig éltem tagadásban – nézett végig lassan a lány testén majd befejezte a mondatot. - ... és hidd el, megbántam.
· Sosem hazudtam erről Neked. - mondta alig hallhatóan a lány, arca értetlenséget sugallt a másik felé. Úgy tűnt mintha nem is a vámpírnak sokkal inkább magának mondja ezeket a szavakat.
· De nem is mondtál igazat. - válaszolt ugyanolyan hangnemben a férfi.
· Tudod, hogy fontos vagy nekem, hogy aggódom érted, hogy sokat segítesz nekem, és mindig mellettem vagy. - kezdte a sorolást Elena és minden szónál egyre hangossabb lett a hangja. - Hogy a barátom vagy és hogy kedvellek Téged.
· Jó-jó...ezt már mind - kezeivel macskakörmöt mutatott a levegőbe - ... “tudom”... hagyjuk is ezt Elena, rendben? - fordult meg lassam de a lány még mindig nem engedte távozni.
· Ne, Damon! - kapott a másik keze után. - Nem hallottad amiket mondtam? -érdeklődött a hasonmás és csodálkozva nézett a vámpírra. Épp most mondta el neki, a féltet érzelmeit a másik felé és ez rá a válasz? Hogy faképnél hagyja?
· De igen! - válaszolta. - Hallottam, megértettem, meghatódtam, feldolgoztam, raktároztam és most távoznék, hogy meg is emésszem. - vigyorgott cinikusan a lányra és a folyósó felé mutatott de nem indult el.
· Most miért csinálod ezt? - kérdezte széttárt karokkal a lány.
·Mit? - érdeklődött a férfi.
· Hát ezt.
· Jah.. - pillantott végig magán a vámpír, kezét a szájához emelve színpadiasan suttogást imitált. - ... biztos a meghatódás... tudod még küzdök a könnyeimmel – komolyságot játszott a lánynak de a végén csak elnevette magát. Elena fejét csóválva nézte a másik ripacskodását és megvetette ezért a viselkedéséért, hogy sosem tud komoly lenni.
· Damon, én komolyan mondtam. - szólt határozottan Elena.
· Én is! - felelte rögtön a férfi. - Úgyhogy megtennéd, hogy nem faggatsz? Nem akarok egy lány előtt zokogni.. - és széles vigyorral az arcán itta ki az utolsó kortyot poharából.
· Miért csinálod ezt? - csapott Elena megadóan a levegőbe. Hangjából a feladás és a fölösleges erőlködés érződött. - Miért játszod meg magad?
· Nos, - kezeit álához emelte, mintha valami nagyon fontosat és okosat akarna mondani. - A, mert mindig is mondták, hogy van tehetségem ehhez, hát csak nem hagyom ezt elveszni. - nézett íncselkedve a lányra és vigyorgott de mikor látta, hogy a másik csak komor, szánakozó arccal néz rá, visszaváltott a komoly megjelenéséhez. - B, ez vagyok én édes! - tárta szét karjait és a hasonmásra kacsintott. - Ha tetszik a tiéd lehet... - vonogatta fel szaporán szemöldökeit majd befejezte a felsorolást. - És végül C, ha Te megjátszhatod magad, akkor én is. - nevetett.
· Ééééén?!! - kérdézett vissza hisztérikusan a lány. Damon sejtelmesen nézett körbe a szobába majd halkan megszólalt.
· Ahan , Te. - és bólogatott.
· Ez nem igaz! - mentegetőzött Elena és sértődötten nézett a férfira.
· DingDing... újabb hazugság! - kiáltott fel a vámpír, mintha egy kvízműsorban lennének. Elena mostmár ténylegesen dühös volt a másikra, őszintén nem is értette magát, hogy miért van még ott és vitatkozik, vagyis vitatkozni próbál a férfival aki az egészből megint csak egy műsort csinál.
· Damon! - szólt rá ingerülten a férfira. - Nem igaz, sosem játszom meg magam! - mondta határozottan. Elege volt már a sok vádaskodásból.
· DingDing... megint egy! - kiáltott fel ismét Damon. - Hú kislány ha így haladunk, perceken belül viszed a főnyereményt! - mosolygott rá szemtelenül és arca meg modora bármennyire is mókásnak tűnt tekintete őszinteséget és komolyságot sugárzott. A vicces szavaknak és mondatoknak tartalma, gondolata, mélysége volt. Elena értetlenül , szánakozva és némi undorral nézett a másikra. Szája kissé nyitva volt, de hang nem hagyta el a torkát. - Most miért nézel így? - kérdezte elszomorodott arccal, csücsörítve a férfi, de persze a végén mosolyra húzta a száját.
· Azért mert nem értelek. - rázta meg a hasonmás a fejét és úgy felelt.
· Nos, ha ez segít. - lépett közelebb a lányhoz, kettejük között alig 1 méter távolság lehetett. - Én se Téged! - rántotta meg egyik vállát.
· Ez nem Te vagy. - mondta élesen a férfinak és végignézett rajta. Damon arca hirtelen vált komorrá és ijedté. Kezeit gyorsan mellkasára helyezte és szaporán végigtapogatta felsőtestét majd férfiasságát megmarkolva egy mély , megkönnyebbült sóhaj után megszólalt.
· De... - nézett úgy a lányra mint akinek egy hatalmas kő esik le a szívéről. - ... ez én vagyok. - és vigyorgott. - Amúgy ha már itt tartunk. - mutatott a lányra. - Ez sem Te vagy! - csóválta a fejét és arca kissé megkomolyodott.
· Ezt hogy érted? - érdeklődött a lány. Damon közelebb lépett a lányhoz, ajkaik alig 20 centiméterre voltak egymástól.
· Hol van az az Elena aki visszacsókolt ott a verandán, akinek ha a közelébe lépek érzem, hogy minden porcikája vágyik az érintésemre, a közelségemre, akihez ha beszélek akkor percekig az ajkaimat bámulja, aki olyan forrón és simogatóan ér hozzám, akiről tudom, hogy szüksége van rám, hogy azt akarja, hogy mindig ott legyek mellette, aki 3 perccel ezelőtt mikor közel hajoltam hozzá, legbelől azért könyörgött, hogy megcsókoljam Őt? Hol van az az Elena? - szólt hevesen és komolyan a lányhoz.
· Itt áll előtted. - mondta halkan, de teljes őszinteséggel Elena. Nem mozdult meg, csak hallgatta a férfit és közben magában tisztulni kezdett a kép. Mintha letörölte volna a poros polcokat vagy ha egyszer csak valaki elhúzta volna a függönyt és a szoba a napsütötte világosságban kezdett volna el úszni, úgy érezte elméje és szíve tisztulását és nyitottságát. Damon észre sem vette a lány halk szavait, mintha meg sem hallota volna őket folytatta monológját.
· Tagadásba taszítottad az éned, azt aki valójában vagy! - folytatta a vámpír, egyre hevesebben, egyre ingerültebben hagyták el a szavak száját. - Te beszélsz nekem.. - nevette el cinikusan magát a férfi mondata közben - ... megjátszásról, meg őszinteségről, hol ott Te .. - mutatott egyértelműen a lányra - ... vagy itt a képmutató és Te hazudsz egyfolytában! - fejezte be mondanivalóját és néhány gyors levegővétel után, látszott ahogy a feszültség elhagyja testét és helyébe ismét a lazaság, a nemtörődés és nyugalom került. Elena hallotta a férfi szavait de most nem igazán érdekelte, sokkal inkább azzal foglalkozott, hogy a másik miért nem hallotta meg azt amit Ő mondott?!
· Épp most mondtam, hogy az az Elena, aki szeret Téged, aki vágyik Rád, aki napi 24 órában csak Veled lenne és Téged csókolna az itt áll előtted... - mondta és közben folyamatosan közeledett a másik felé, alig 1 méter távolság volt köztük mikor a lány megállt. - ... és Te észre sem veszed. - rázta meg kissé fejét és szája sarkában egy apró mosoly jelent meg. Testtartása, tekintete, szavai mind-mind őszinteséget, tisztaságot és reményt sugalltak a vámpír felé. Néhány másodpercig egyikük sem szólalt meg, Elena lelkét és szívét kitárva, reményekkel csillogó szemekkel nézett a másikra és próbálta ezzel a legforróbb 'fegyverrel' áttörni a férfi jéghideg erős páncélját. Damon arcáról nem lehetett semmit sem leolvasni. Az biztos volt, hogy hallotta a hasonmás szavait és hogy meg is értette őket, de ember legyen a talpán aki megmondja, hogy meg is érintették -e ezek a szavak az ő mélyen elrejtett szívét vagy sem. Az egyetlen ember aki ezt tudhatja, az Elena volt, de most Ő sem volt biztos a dolgában.
Damon komoly arca hirtelen váltott át egy gúnyos, kissé szánakozó , vigyorgó tekintetté. A mosolya egyre csak szélesedett és a gonoszság és huncutság is egyre csak nőt azúrkék szemei csillogásában.
· Köszi! - kiáltott fel gyermeki hangon röviden és a lányra kacsintott. - Jó tudni, de tényleg. - bólogatott elismerően. - Deeeeeeee... - húzta meg cinikusan a magánhangzót. - ... már nem érdekel. - rántotta meg egyik vállát és úgy nézett a lányra mintha azt akarná mondani: “ Bocsi ez van”. Elena nem szólt semmit, a döbbenettől nem tudott. Valljuk be, egy ilyen vallomás után, nem erre a reakcióra számít az ember a szeretett férfitól. - Tudod... ezt az egészet... - jobb kezével körkörösen Elenára mutogatott - ... nem tudom és ŐSZINTÉN... - emelte ki hangosan a szót majd folytatta hanyagul - ... nem is akarom elhinni. A lány bár próbálta nem mutatni, de minden egyes szóval egyre nagyobb darabok törtek le szívéből és lelkéből. Próbált erősnek látszani, de Damon megsemmisítő, érzéketlen mondatai egyszerűen összetörték. - Létezésem egy rövid szakaszának legnagyobb hazugsága vagy. - szólt ismét a lányhoz keményen és sértően. - Ennyi és nem több! - fejezte be határozottan a gyilkoserejű szavakat. Elena csak úgy mint Damon neki, Ő sem akart hinni a férfinak, egyszerűen lehetetlennek tartotta, hogy a másik azok után amiken Ők együtt keresztülmentek ilyeneket vágjon a fejéhez. A hasonmás azt hitte, hogy Damon itt befejezte és nem bántja tovább a lányt kemény szavaival, de Elena megint csak tévedett. Damon felemelte jobb kezét és mint aki sorolásba fog kezdeni úgy mutogatta ujjaival, hogy éppen hanyadiknál jár. - Már nem kellesz nekem, már nem akarlak... - itt hagyott egy kis szünetet és csibészes mosolyát felöltve mondta el a harmadik dolgot - ... és már nem szeretlek. Már nem érzek semmit. - mondta ezt olyan vigyorral a száján és olyan komolysággal a szemében ami okot adott a lánynak a kétkedésre. Elenát a súlyos szavak szúrták, égették, bántották, de érezte, hogy nem hihet nekik, egyszerűen nem szabad. Így mély levegőt vett és minden maradék erejét összeszedve kihúzta magát és a lehető legkomolyabb arccal nézett fel a másikra. Damont megdöbbentette a lány keménysége de ennek semmilyen külső jelét nem adta. Elena határozottságot sugárzó arcán egy apró de gúnyos mosoly is megjelent és nagyon lassú léptekkel kezdett közelíteni a másik fel.
· Akkor most én kérdezek. - mondta ki egyszerűen a lány és egy aprót lépett a másik felé, Damon nem hátrált meg. - Hol van az a Damon akit érdekel, hogy mi van velem, aki megóv mindentől és mindig vigyáz rám, aki megnevettet ha szomorú vagyok, aki segít nekem bármiről is legyen szó, aki feláldozná magát értem... - minden egyes érvnél egy lépéssel közelebb lépett a vámpírhoz - ... aki olyan régóta vágyik rám és türelmes velem, aki... - lépett mostmár egészen közel a másikhoz. - ... aki szeret engem? - tekintetét mélyen a másik izgalmasan csillogó szemeibe fúrta. - Őszintén és tisztán. - suttogta határozottan de halkan a férfinak. Damon arca kemény és komoly lett. Arcizmai megfeszűltek és úgy válaszolt.
· Az a Damon nincs többé. - mondta ki határozottan, majd néhány másodpercnyi szünet után egy apró, gúnyos mosollyal a szája sarkában folytatta. - És mivel rajtam múlik, nem is lesz többé. Elena nem lepődött meg a szavak hallatán, tudta, hogy nem számíthat most másra a férfitól de nem is akarta feladni a harcot. Bízott abban, hogy amit érez , az igaz, és ha az, akkor be is tudja most bizonyítani. Így még közelebb hajolt a vámpírhoz és hangjában enyhe kéjelgéssel kérdezte a következőt:
· Szóval most nem érzel semmit? - nézett a másik szemébe majd száját apróra nyitva tekintett le a másik ajkaira és ismét visszavezette tekintetét az azúrkék csillogás világába.
· Nem. - válaszolt röviden Damon, de a lány közelségétől mintha egy kicsit megingott volna bene az a fene nagy keménység és önuralom. A férfi is észrevette magán gyengeségét ezért tekintetét elkapta a lányétól egy pillanatra, hogy ki tudjon zökkeni a másik közelségéből. Elena széles vigyorra húzta a száját és úgy faggatta tovább a másikat.
· Tehát most bármit csinálnék, bármit tennék ... - hagyott egy kis szünetet. - ... Te nem éreznél semmit sem? - kérdezte és íncselkedve húzta magasabbra egyik szemöldökét.
· Így van. - Damon nem adta meg magát egy könnyen, szilárdsága áttörhetetlennek tűnt. - Kikapcsoltam az érzéseimet. - rántotta meg az egyik vállát és gonosz mosollyal az arcán folytatta. - Nincs szükségem rájuk. Elena aprót bólintott úgy nézett rá, mint aki színlelve próbálja elhinni a másik szavait, de egyszerűen nem megy. Magában egy nagyobb nevetési áradatot is elfojtott, tettetve , hogy hisz a férfi minden egyes szavának.
· Tehát, ha most... - kezdte kissé ziháló, kéjes hangon a lány suttogni a másiknak szinte az ajkaiba a forró szavakat, aminek hatására Damon arcáról rögtön lefagyott a mosoly és helyébe egy kissé rettegő, bátortalan, megfeszült arc került. - ... ha most megcsókollak, akkor nem fogsz érezni semmit sem? - vetette fel a kérdést Elena és szemeit egy pillanatra lehunyta, ajkát néhány milliméterre a másikétól résnyire nyitotta és egy alig hallható nyögés hagyta el vágyakozó száját. Damon nagyot nyelt és úgy tekintett a lány szenvedélytől duzzadt ajkaira. Úgy nézte a rózsaszínes húspárnákat mintha megbabonázták volna Őt.
· Semmit sem... - suttogta erőtlenül, gyengéden a lánynak és szemeit lassan hunyta le.
· Akkor jó. - mondta szinte elhalóan a lány, széles mosollyal az arcán, majd végleg átszelve az utolsó milliméternyi távolságot is maguk között tapasztotta ajkait a másikéra. Damon pálcélja ebben a pilllanatban repedt meg és szinte hallható csörgéssel zuhant és ért a padlóra. A lány két tenyere a férfi erős, izmos mellein pihent, míg Damon kezeit szépen lassan rakta Elena csípőjére. A csók hasonló volt az első, verandás csókjukhoz. Még nem játszottak sem az ajkak sem a nyelvek örömtáncot, csak egymás puha érintését élvezték alig 15 másodpercig amikor is Elena lassan vált kis az émelyítően édes csókból és húzódott el alig 2 centiméterre a másik ajkaitól. Mindketten becsukott szemmel álltak a másik előtt, homlokukat egymásnak támasztva élvezték a pillanatot. Először a lány nevette el magát halkan aminek hatására a férfi csak széles mosolyra húzta a száját. Még mindig nem néztek a másikra, csak meghitten álltak egymás közelségében mikor is a hasonmás megszólalt.
· Hazug! - és egy apró nevetés után azonnal megcsókolta Damont. Ez a csók volt talán az első igazi csókjuk. Elena kezeit lassan felcsúsztatta a másik nyakába és azt átkarolva fűzte össze őket Damon tarkójánál, míg a vámpír kezét körbefonta Elena dereka körül és úgy vonta magához egyre közelebb a lányt.
Percekig csókolózhattak. Ajkaik heves, mégis szenvedélyes táncot jártak egymással. Már többször azt hihette volna az ember, hogy vége lesz a csóknak, de akkor valamelyikük megint újult erővel és vággyal, előről kezdte az egészet. Elena hol a másik tarkóját és nyakát simogatta, hol pedig erőteljesen markolt bele annak mélyfekete , dús hajába. Damon kezei sem tétlenkedtek. A csók alatt bejárta Elena egész hátát, a nyakától, a lapockákon át, egészen a derekáig, sőt egy hevesebb pillanatban, tenyerét a lány fenekén finoman és izgatóan végighúzva markolt abba bele. Elena ekkor nevetett bele hangosan a csókba és húzódott el úgy a férfitól, hogy kezeit a nyaka körül összekulcsolva hagyta. Damon széles vigyorral az arcán kapott volna ismét a lány ajkai után, de csak egy gyors szájra puszit kapott majd Elena kissé csalódott de boldogsággal átitatott arccal szólalt meg.
· Mennem kell. - mondta szomorúan a lány és egy újabb gyors puszit nyomott a másik ajkaira.
· Hazudsz! - felete nevetve Damon és ismét a lány után kapott szájával, majd közelebb húzta magához. Elena hangosan elnevette magát a férfi mondatán, de megadóan egy rövidebb csókba belekezdett vele ismét.
· Neeem, most tényleg. - mondta mosolyogva és vállánál fogva messzebb tolta magától a vámpírt. Damon nem szólalt meg, csak kiskutyaszemekkel bámulva a másikra próbálta rávenni Elenát a maradásra. - Ne nézz így rám! - szólt neki nevetne és egy aprót boxolt a másik vállába, majd teljesen elengedve Őt, fordult meg a táskájáért.
· Hová mész? - kérdezte kíváncsian a férfi és a lány mögé sétálva finoman átkarolta Őt hátulról és úgy bújt hozzá. - Elkísérlek. - ajánlkozott fel lelkesen. Elena hangosan felnevetett majd táskáját vállára rakva fordult szembe a másikkal és ölelte át újra annak nyakát.
· A lányokkal van egy kis elintéznivalóm. - mondta és egy gyors csókot adott Damonnak. - Úgyhogy nem jöhetsz! - mondta viccesen és kezeit a másik vállára tette. - Csajbuli!
· Oh..oh.oh ... hát pont EZÉRT kell mennem. - válaszolsz csibészes mosolyával a vámpír és Elena melleire nézett majd ismét megkereste a lány szemeit.
· Nem! - vágta rá határozottan a lány, de hangja nem keménységet hanem szeretetet sugallt. - Ha végeztem hívlak, oké? - kérdezte érdeklődve a lány és kedvesen nézett a másikra. Damon aprót bólintott majd elengedve a lányt elállt előle, hogy távozni tudjon.
· Rendben, én a Grillben leszek Rebekával. - mondta egyszerűen , fejét lehajtva, hogy Elena ne láthassa meg széles vigyorát. Válaszként nem érkezett más csak egy hatalmas ütés a mellkasába. -Áuu!! - kiáltott fel nevetve.
· Azt próbáld meg! - mondta neki vigyorogva a lány, de komolysággal a hangjában. - Akkor később. - köszönt el a lány és egy utolsó rövid csókra még visszafordult a férfi felé majd sietős léptekkel, boldogságot sugározva hagyta el a házat.
· Máris késő!! - ordított Damon hangosan a lány után, majd elégedetten, őszinte boldog mosollyal huppant le a kandalló előtti fotelba.
Írta: Sleepy