A Nap első sugarai még most kezdik melengetni a Skócia kietlen tájait, miközben a végtelenbe nyúló zöld tengeren megcsillant a fény megannyi árnyalatra festve a tájat a legeldugottabb völgytől a legmagasabb oromig. Üdvözölve az újonnan érkezőket. Lakestown álmos kisvárosa még nem is sejt, hogy mi vár rá, mert régi ősök leszármazottai térnek vissza, hogy őseik egykori otthonába leljenek nyugalmat, békét és új jövő. Nyomukban a veszély, a félelem és a halál jár, de képesek a könyörületre is. Ez a föld lesz majd az új nemzedék szülőföldje, ahol a hibridek új generációja nő fel egy szerető családban, akik vadászok leszek a legjobb fajtából.
– Megérkeztünk – mondta Klaus, miután látta az út menti táblát ami az állt „Isten hozta Önöket Lakestown-ban”. Az órákon át tartó repülőúttól Caroline és Liz is igen fáradtak voltak, amin nem segített sokat, hogy egy órája zötykölődnek az autóban, legfőképpen Caroline nem viselte jól az utat, az elmúlt fél órában össze vissza ficergett az ülésen, valamint kapcsolgatta a rádiót ide-oda, de nem talált semmi kedvére valót, ami nem is sikerülhetett volna, hiszen unta az összes adót.
– Végre – sóhajtott egy nagyot. – Mikor leszünk ott pontosan? – kérdezte elcsigázottan és némi nyavalygással a hangjában, mert miután látták a táblát már eltelt öt perc és még egy viskót sem látott, ahol a város kezdődhetne.
– Nemsokára – majd Caroline hasára tette a kezét –, jól vagytok? – kérdezte a nyúzott lánytól, aki már szívesen elnyúlt volna egy ágyon.
– Igen, de jobb lenne, ha a kormányra tennéd a kezd – válaszolt némileg zsémbesen, amint Klaus jót mosolygott.
– Édesem, még a végén meg kell, hogy igézzelek, hogy ne légy ilyen undok – nevetett fel, mert érezte Caroline-on, hogy a kimerítő utazásból már mennyire elege van.
– Ez nem vicces, nekem igényeim vannak és szükségleteim. Ezekből is a legfontosabb egy fürdő, egy reggeli és egy ágy – mondta Caroline durcásan, majd összefonta maga előtt a karjait és kifelé kezdett bámulni az ablakon, miután némileg felbosszantotta, hogy Klaus nevet a szenvedésén.
– Itt is van a ház amit béreltem, nem túl nagy, de ez csak átmeneti – majd leparkolt a ház előtt, aztán átsuhant a másik oldalra és segített Caroline-nak kiszállni. – Válassz szobát még beviszem a bőröndöket, aztán előre vesszük az ágyat – suttogta csábító hangon Caroline fülébe a célzást, mire Caroline megforgatta a szemeit.
– Majd meglátjuk Mr. Wolfswood, hogy milyen lakhellyel tud szolgálni és a látatok alapján lesz a jutalmazás – mondta színlelt fölényeskedéssel, majd Klausra sandított és elmosolyodott. A férfi számított rá, hogy a ház először nem fogja lenyűgözni, talán nem is tetszik, majd neki, de tudta, hogy a belsejét imádni fogja a hangulata miatt, így biztosra vette, hogy a beígért jutalmazás nem lesz csekély.
– Csak nehogy nagy árat kelljen hölgyem fizetnie – mondta Klaus sejtelmesen, miközben végigsimította Caroline derekát és belecsókolt lopva a nyakába.
– Viselkedj anya is itt van – suttogta a lány. Klaus erre nem is válaszolt csak védekezőleg feltartotta a kezeit, miközben a „sajnálom” arckifejezés volt az arcán, majd a bőröndökért ment, amit Liz közben elkezdett kivenni az autóból, miközben magában jót mosolygott a fiatalok beszélgetésén.
Caroline még Klaus pakolt először kívülről nézte meg a házat, ami nem igazán tükrözött sok biztatót, egy kis ház volt csupán, aminek néhány szobája lehetett, az egész házat kővel burkolták be, amit benőtt majdnem mindenhol a borostyán, a bejárati ajtaján látsz, hogy nem egy mai darab, amit még jobban sugallt az öreg és kopott kopogtató, az aprócska ablakokra meg már rá sem mert nézni Caroline, mert inkább emlékeztette egy börtönre, mint lehetséges otthonra. Ezekhez a gondolatokhoz társult még az időjárás is, nem elég hogy alig múlt el reggel hat, de eső készülődött és mindent beborítottak a fekete felhők.
– Hát picur a papi cölibátust is fogadhat, mert ezért a börtönszerű házáért szigorúan fog a mami eljárni vele – mondta Caroline magában, miközben megsimogatta a pocakját és egy aprócska mosoly ült ki a szája szélére.
– Nem akarsz befáradni? – mutatott közben a nyitott bejárati ajtón át a házba. – Caroline minden rendben? – kérdezte Klaus, mikor kilépett a házból, ahová az összes holmit behordta és látta, hogy Caroline a hasát fogja, amitől aggódni kezdett nehogy baja legyen a babának, mert nem igazán tudta, hogy egy anyánál egy-egy mozdulat még mit jelent, de sejtette, hogy hamar rá fog jönni.
– Jó vagyok, ne aggódj és mindjárt bent vagyok – mondta Caroline egy erőltettet mosollyal az arcán. – Lásuk kicsim apa tud -e szerezni magának pár kellemes percet az ágyikóban – mondta magában Caroline, bár rögtön rájött, hogy a babának nem kellene ilyesmiről beszélnie.
Caroline nem túl sok reménnyel lépett be a házban, azon kívül, hogy valószínűleg a rácsok és a cellák hiányozni fognak. De mikor belépett az ajtón a döbbenettől alig tudott megszólalni, egy kis előtérből egy színpompás nappali tárult a szeme elé. Egy hatalmas kandalló körül fotelek voltak jobb oldalt, majd középen egy étkező, amit a padló anyagában való eltérés választott el a nappalitól és végül a konyha, ami egy kiugró konyhapult határolt a többi helységtől. Bár a három helység egy légtérben volt, de mégis bútorelemeinek kompozíciójával ékesen, de mégis ízlésesen tértek el egymástól. Jobb oldat a sarokban pedig egy csigalépcső vezetett az emeletre, ahol a szobák voltak, nem voltak nagyok, de otthonosak és nagyon barátságos kinézettel rendelkeztek. Bár Caroline-nak furcsa volt, hogy az ágynak egy külön kis rész volt a falban elkülönítve, de nem kifogásolta ezt az egyedi belsőépítészeti megoldást. Viszont zavarták egy kicsit az egyhangúra festet falak, amiken a bézs árnyalatai domináltak, de a mahagóni páccal bekent bútorok ellensúlyozták, így már azok ellen se volt akkora kifogása. A lány örömmel csalódott a ház belsejében, ami Klaus számára is kedvező dolgokat jelentett, mert így Caroline nem fog vele gonoszkodni mielőtt még egyé lehetnek a férfival.
– Mi a véleménye a ház úrnőjének az új otthonáról? – kérdezte Klaus elcsigázottan, miközben átkarolta hátulról a lányt és a nyakába csókolt.
– Tettszik, de ugye ez tényleg csak átmeneti? – kérdezte kíváncsian, miközben teljesen Klausnak dőlt és belesimult a férfi testébe.
– Akkor mégse tetszik? – kérdezte az ősi, miközben egy percre se hagyta abba Caroline csókolgatását, bár szerette volna tudni, hogy mit gondol a lány a házról, de annál sokkal jobban akarta magát Caroline-t, hogy sok időt vesztegessen másra.
– De csak olyan veszélyes és kicsi – mondta, miközben megfordult és megcsókolta a férfit, közben pedig elmerült a ragyogó szemeiben, amikkel most furcsán nézett Caroline-ra.
– Veszélyes? – vonta fel a szemöldökét a férfi kérdően kíváncsian várva mire is céloz evvel szerelme.
– Igen, azon a szerpentin kanyaros lépcsőn leeshetnek a babák – mondta aggódó hangon Caroline.
– Babák? Ácsi kislány, miféle babák? Mégis mennyi gyerek van odabent? – bökött Caroline hasára, mikor a lány a babák szót kiejtette a száján, ezzel teljesen összezavarva Klaust.
– Egy – mosolyodott el Caroline –, de a többire is kell gondolni, mert a picinek kell kistestvér is, ismertette Caroline a saját elképzeléseit Klausszal a család bővítésről, mire az ősi azt se tudta, hogy mit mondjon, mert nem volt felkészülve, hogy Caroline ezt váratlanul rázúdítja. Neki még az egy baba is szokatlan volt.
– Lassíts drágám ez a baba még meg sem született – mondta zavarodottan.
– Tudom – mosolyodott el Caroline, majd mikor észrevette a férfi rémületét rajta is kitört az aggódást, hogy Klausnak más tervei vannak és nem akar több gyereket, pedig Caroline nagyon vágyott még gyerekekre. – Klaus, te nem szeretnél még egy babát? – Klaus az ágyra ült, majd vett egy mély levegőt, mert tudta, hogy el kell beszélgetnie Caroline-nal a jövőről, így mikor látta, hogy szerelem csak áll ott ahol hagyta megpaskolta a mellette lévő helyet, hogy üljön oda, mire Caroline megszeppenve, de mellé ült.
– Szeretnék még gyerekeket, de egyelőre erre az egyre akarok koncentrálni, mert minden olyan bizonytalan vele, nem tudjuk, hogy képes lesz-e növekedni, ha igen meddig öregszik, meghal vagy örökké velünk lesz? Megannyi kérdés nem világos és erre választ kell kapnunk. Szeretem őt Caroline és én se akarom, hogy egyedül nőjön fel, de még minden bizonytalan. Előbb tudnom kell ezeket a részleteket – simogatta meg Klaus Caroline arcát, akinek eközben egy kövér könnycsepp kezdett el legurulni az arcán. – Mi a baj, édesem?
– Bele se gondoltam, hogy a baba talán meghalhat és elveszítem – mondta Caroline, mikor tudatosult benne, hogy akár gondok lehetnek a kicsivel, mert eddig természetesnek vette, hogy nem lehet baja és örökké fog élni.
– Ne sírj, ha baj is lesz megoldom – próbálta Klaus nyugtatni Caroline-t, mert pont ez miatt a reakció miatt nem akarta neki elmondani a kételyeit, de remélte, hogy nem lesz baj.
– Nem akartalak lerohanni, sajnálom igazad van – bújt Klaushoz Caroline zokogva, mialatt Klaus nem tudta megnyugtatni.
– Ígérem visszatérünk rá pár hónap múlva a baba születése után és ha úgy látjuk, hogy rendben van a fiúnk akkor jöhet a következő. Most viszont nézz rá kedvesem – emelte fel Caroline lehajtott fejét az állánál fogva.
– Sajnálom, hogy ezt kell tennem, de a nyugalmad az első – majd a lány könnytől csillogó szemeibe fúrta az övéit, hogy megigézhessen, mert tudta, hogy a lány mióta vele van leszokott a verbénáról a pici miatt pedig semmiképpen se inná. – Azt akarom, hogy felejtsd el amiről beszéltünk és ne emlékezz rá amíg én nem engedem. – Caroline pislogott párat, majd megismételte Klaus szavait.
– Mi történt? – kérdezte furcsállva és kicsit kábán, hogy mit keres az ágyon, majd kérdőn pillanatot Klausra, bár azt nem sejtette, hogy a férfi megigézte.
– Megszédültél és elájultál, én meg az ágyra hoztalak – hazudta Klaus a lánynak, hogy mit is keresnek az ágyon. – De most dőlj el az ágyon – kérte szerelmét.
– De miért? – kérdezte Caroline furcsállva, mivel már sokkal jobban érezte magát és nem állt szándékában pihenni.
– Csak csináld – majd amikor Caroline háttal elfeküdt az ágyon Klaus a hasára hajtva a fejét, a baba szívének a hangját kezdte el hallgatni, először nem találta, így aggódni kezdett, de akkor meghallotta a baba gyorsan susogó szívverését, amitől megnyugodott és boldog volt. Percekig hallgatta kisfia szívét. Majd megcsókolta Caroline hasát, aztán egyre feljebb tolva a felsőjét vette birtokba a lány testet, még nem lekerült róla felső, aztán teljesen maga alá temetve, kezdte el csókolni és egyik kezével a lány tincsei között veszett el még a másikkal a combját simogatta. Majd nemsokára mikor mind ketten bebarangolták egymás testét avatták fel átmeneti otthonukban a közös ágyat.
– Ez annyira jó volt – mondta Caroline zihálva, miközben próbálta rendezni a légzését.
– Tudom, még pár ilyen alaklom és rögtön másnap teherbe ejtelek anyuka – vonta magához szerelmét Klaus, hogy ismét csókolhassa, miközben eszébe jutott, hogy ezt nem kellett volna mondani, mert Caroline megint elölről kezdheti a beszélgetést és akkor meg kell igéznie megint.
– Azért nem kell olyan gyorsan tudok várni pár napot – mondta Caroline, miközben megcsókolta a férfi mellkasát. Klaus örömmel nyugtázta, hogy szerelme most nem hozta fel a család bővítés gondolatát, így kész volt gyorsan témát váltani, hogy véletlenül se essen szó még több babáról. – Klaus?
– Igen, mondd csak életem, az iménti együttlét után kérj bármit és a tied.
– Szeretni fogsz akkor is ha hatalmas nagy pocakom lesz? – kérdezte a lány, miközben felkönyökölt az ágyon és a férfi arcát fürkészve várta a válaszát.
– Hát hogyne, nekem akkor is szép leszel, bár az ölelgetés nem lesz egy egyszerű dolog, de majdcsak kivitelezem valahogy. Így ne aggódj, ha meg nem férsz majd be az ajtón, akkor megbontjuk a falat – mondta Klaus egy lemoshat ezer wattos mosollyal az arcán.
– Klaus! – ütötte hasba a hibridet nevetve, aki ezen még jobban elvigyorodott és magához húzta szerelmét.
– Jól van befejeztem. Tudod mit, menjünk el délután sétálni. Mit szólsz? – kérdezte a hibrid, mert szerette volna Caroline-nal bejárni a környéket és egy új otthonnak valót is keresni a mostani helyett, hiszen átmenetinek szánta ezt a házat.
– Igen, de most pihennék – huppant vissza Caroline a párnák közé jelezve, hogy teljesen kimerült.
– Rendben, akkor egy órakor találkozzunk a nappaliban én addig elintézek ezt azt. Pihenjetek csak drágám – hagyta ott Caroline-t, mivel úgyis volt pár fontos dolog amit nélküle szertetett volna elintézni.
Klaus ezzel távozott a szobából, hogy elintézzen még pár apróságot, amit eddig távvezérelve nem tudott megtenni. De előtte megigézte Lizt, hogy ne csatangoljon el, nehogy valami bajt csináljon, bár belé igézte, hogy ne egyen emberekből, de nem akart, hogy a kórház vérbankját feldúlja és riadalmat keltsen a városban, valamint szüksége lehet rá Caroline-nak is, ha felkel. Bár nem tetszett neki, hogy ezt kellett tennie Lizzel, de most a biztonság és Caroline nyugalma volt a legfontosabb.
Aztán a polgármesteri hivatalba ment, ahol megigézve az alkalmazottakat elsimított minden gondot a papírjaikkal és a letelepedésükkel kapcsolatban. Majd a bank következett, ahol gondoskodott róla, hogy elérhető legyen a vagyon azon része amiről a testvérei nem tudtak.
Végül a helyi „nevezetességek” indult felkutatni, amihez hozzá hűséges és lojális boszorkány segítségét is igénybe vette. Londonban élt Ingrid, akit Klaus már harminc éve ismert és megbízott a nőben, aki közel járt az ötvenhez, de úgy nézett ki mint egy húsz éves kis fruska a gyógyfüveknek és a mágiának köszönhetően. A vörös hajú és zöld szemű nádszál vékony démon, szerelemes volt Klausba már megismerkedésük első pillanata óta, ezért is volt olyan hűséges a férfihoz. Így most is készségesen segített a férfinak, hogy a város vérfarkasait megtalálja. Miközben abban reménykedett, hogy a munka végeztével a férfi ismét a kegyeibe fogadja mint meg annyiszor idáig, mivel Caroline-t csak egy hosszabb távra tervezett nőcskének gondolta Klaus életében, akit lecserél, majd főleg, ha ő majd végez vele.
Klaus és Ingrid megbeszélték, hogy amíg a nő keresgél, addig Klaus haza megy és elhozza a szükséges vért, ami még maradt Elenától, hogy pár hibridet teremtsen, tudta jól, hogy csak pár hibridre elég vérrel rendelkezik, de bízott abban, hogy a fia majd segítségére lesz a hibridek teremtésében. Tervei szerint először a környék, majd a szigetország vérfarkasait teszi hibridekké, evvel képezve új sereget a régi helyett ami vele pusztult a Mystic Falls-ban bekövetkezett halálakor.
A boszorkány másfél órányi munkával feltérképezte a várost és közvetlen környezetét egy varázslattal, majd mikor Klaus visszaért a vérrel elindultak, hogy azt a hét varkast átváltoztassák. Így teremtve pár fajtabelit Klaus, hogy a biztonságukat garantálja.
Caroline-t eközben otthon hagyva és semmit se mondva neki, nehogy az ő állapotában felidegesítse magát, mert nem akarta Klaus, hogy a kicsinek baja essen. Ingridet is csak akkor tervezte bemutatni Caroline-nak, ha megszokta az új környezetet.
A boszorkány és Klaus első megállója egy család volt a város nyugati felén, ahol a család minden tagja aktív vérfarkas volt.
– Jó napot! Klaus Wolfswood vagyok – köszönt Klaus az udvaron lévő férfinak, aki éppen a fűnyírót szerelte.
Üdvözlöm! William McGree – vagyok, nyújtott kezet Klausnak barátságosan, mint minden kisvárosi lakó tette volna, aki egy egy új lakost lát. – Új lakos, mert nem ismerős az arca? – kérdezte Will kíváncsian szemlélve az idegent.
– Teljesen új vagyok, sőt különc is, a hogy maga és a kedves családja is csak egy kicsit másképpen – mondta sejtelmesen mosolyogva a férfira, amiből Will rosszat sejtett, de próbált mindent tagadni a végletekig.
– Nem tudom miről beszél – tagadta a férfi, bár sejtette, hogy Klaus mire céloz.
– Vérfarkasokról Will, vámpírokról és rólam aki egy hibrid, aki nem a Hold lekötelezettje és nem ég el a Napon – fejtette ki a mondanivalóját Klaus, bár tudta, hogy Will elsőre is értette mire céloz, de élvezte, hogy egyre jobban megrémül a férfi, hogy tudja a titkát Klaus.
– Maga megörült, nekem erre nincs időm – majd hátat fordítva Klausnak, akart bemenni, hogy megszabaduljon tőle, de Klaus elé suhant, feltépte a csuklóját, majd megitatta a vérével, végül kitörte a nyakát. – Így ni egy készen is van jöhet a következő.
– Apa – rohant ki üvöltve a húszas évei elején járó fiú, majd mikor tudatosult benne, hogy apja halott, gyilkosára rontott, de azt érte el vele, hogy Klaus őt is megitatta majd megölte. Aztán a hibrid a házhoz ment és becsengetett, mire kijött a férfi lánya.
– Kisasszony jöjjön gyorsan valami történt az apjával és a testvérével – mondta Klaus aggódást színlelve, miközben a holtestek felé mutatott, hogy a lány is elhagyja a ház oltalmazó rejtekét.
– Anya! Anya! – kiabálta a lány, hogy vesztükre oda hívja az anyát is. – Mi történt? – kérdezte és fordult közben Klaus felé, aki ebben a pillanatban ölte meg a lány anyját. Majd a lány felé közeledett. – Ne bántson kérem ne – könyörgött, de hasztalan volt, mert Klausnak kész terve volt, neki mind a három vérfarkas átváltoztatva kellett, így nem adott a lánynak se kegyelmet.
– Nem fog fájni és utána a tiéd és a családodé lesz az örökké valóság – majd feltépve csuklóját itatta meg a lányt a vérével, majd ölte meg. – Vigyük a házba őket Ingrid – adta az utasítást, majd bevitték a holttesteket. Klaus hozott négy poharat és mindegyikbe töltött mértékkel Elena emberi véréből, majd előkészített pár tasakos emberi vért még újszülött hibridjeinek, ha felébredtek. Miután felébredt a négy halott, megitták a kiporciózott vért, majd a tasakost. – Remek, ez fantasztikus – mondta Klaus egy elégedett vigyorral az arcán.
– Mit akarsz tőlünk? – kérdezte gorombán, de legbelül érezte, hogy nem tud ellenkezni Klausszal.
– Egyelőre csak azt, hogy folytassátok az életeteket, ne igyatok emberekből csak tasakból, amit a szomszéd városokból szerezzetek be, kövessétek a parancsaimat – adta ki az utasítást.
– Igen, mester – bólintott a négy hibrid, akik immáron vakon követték Klaus szavát, mert kötődtek hozzá.
– Remek. Induljunk Ingrid még dolgunk van – hagyta ott őket, mert tudta, hogy egy csettintésére ugrani fognak.
Klaus és a boszorkány a másik három farkast is átváltoztatták, ahogy az előbb a másik négyet. Majd Klaus a fogadóba vitte a nőt, ahol megszállt.
– Viszlát Ingrid és köszönöm a mai közreműködés, hálás vagyok érte – mondta majd várta, hogy a nő kiszálljon és ő haza mehessen Caroline-hoz, de egy nem várt esemény történt.
– Akkor gyere fel egy órácskára és háláld meg – hajolt a férfihoz és csókolta meg az ajkát éppen csak súrolva, de Klaus visszalökte az ülésbe, amitől bevágta a karját az ajtóba.
– Ingrid, ezt most mondom el először és utoljára nekem van társam és nem kell rajtakövül más – mondta dühödten az ősi. Máskor nem utasította volna vissza a szemrevaló boszit, de mióta Caroline az övé más nőre még gondolni se tud.
– Kérlek egy fél óra is elég – akarta közben megcsókolni, de Klaus ellökte magától ismét –, azt mondtam, hogy nem se most se máskor Ingrid – mondta erélyesen Klaus, miközben sárgára változtak a szemei és a fogai megnyúltak, jelezve a boszorkánynak, hogy nem tréfál és itt az ideje, hogy távozzon.
– Ahogy akarod – szállt ki a nő sértettem, de biztosra vette, hogy pár hét és visszaszerzi Klaust, mert rá fog unni az unalmas kis vámpírra, főleg ha a hasától már menni se tud.
Klaus egy óra előtt néhány perccel érkezett új otthonukba, ahol Caroline már várta a nappaliban egy adag vér majszolása közben, mikor belépett a férfi Caroline ragyogó szemekkel nézett rá.
– Jól aludtál kedves? – kérdezte Klaus.
– Igen és el is készültem, hogy elinduljunk – mutatott a kis táskára amibe pakolt ételt és vért, ha szüksége lenne rá, mert nem akart kidőlni a kirándulásuk alatt, hanem élvezni minden percet Klausszal.
– Az remek, de lenne itt valami. Ne vagyok Elijah hála az égnek – forgatta meg közben mosolyogva szemeit –, szóval a körítés nem lesz olyan mintha ő csinálná, – fogta meg közben Caroline kezét –, de szeretnem megkérdezni, hogy lesz-e a feleségem Caroline Elizabeth Forbes?
2. rész - Választás
Caroline percekig bámulta Klaus válaszért sóvárgó szemeit, mialatt próbálta felfogni, hogy mi is történik most, miközben a férfi egyre jobban kezdett elbizonytalanodni abban, hogy Caroline a felesége lesz-e, mert eddig úgy vélte, hogy igent fog mondani. Pillanatról pillanatra úgy érezte, hogy egyre jobban kínossá válik a helyzet, mert Caroline azért nem ad neki választ, mert nem lenne beleegyező, amivel összetörné az álmait és terveit, amiket azóta szőtt mióta megtudta, hogy apa lesz. Az ősinek még nem jutott volna eszébe, hogy hét hónapnyi ismeretség után feleségül kérje Carolione-t, de mivel a gyermekét várja nem akarta azt, hogy a babának ne legyen minden értelemben az apja, mert gondoskodni akart a véréről és azt akarta, hogy mindenki előtt és minden formában a fia lehessen. De Caroline tétovázó válaszadása teljesen kezdte kétségbe ejteni. Félt attól, hogy Caroline úgy véli, hogy csak a baba miatt akarja a házasságot, pedig nélküle is eljött volna a nap igaz később.
– Igen – nyögte ki végül Caroline, mikor képes volt már megszólalni a váratlan meglepetéstől, miközben a szemeibe ragyogó csillogás költözött a boldogságtól. Imponált neki, hogy Klaus hű volt önmagához és semmi körítés nélkül kérte meg a kezét.
– Biztos? – kérdezte Klaus meg ismét, hogy meggyőződjön arról, hogy Caroline nem csak félre beszélt az előbb, hanem úgy is gondolja.
– Miért ne lenne az? Vagy talán ez egy komolytalan kérdés volt és te itt szórakozol velem? – tette csípőre a kezét, majd a férfi szemeibe meredt és remélte nem csak tréfát űzött vele, mert akkor nem állna jót magáért, hogy szerelme játszadozik vele.
– Nem, dehogy is, azt akarom, hogy a feleségem legyél, mert ez nekem sokat jelentene. Szóval akkor igen a válaszod? – kérdezte egy ezre wattos mosollyal az arcán.
– Úgy bizony, bár Mr. Wolfswood könnyű úgy rávenni valakit, hogy a felesége legyen, hogy előtte teherbe ejti – mondta egy sejtelmes pillantást vetve Klausra, majd a nyakába ugrott és megcsókolta.
– Ó, Mrs. Wolfswood én mindig is szerettem biztosra menni – mondta Klaus, miközben kivált a csókból diadalmas ábrázattal az arcán, hogy igent mondott neki a szerettet nő, majd felkapta Caroline-t örömében és elkezdett vele forogni, még mind a ketten el nem szédültek és a kanapéra estek, pontosabban Klaus a kanapéra, Caroline pedig a férfira. Majd Klaus elvett a kabátja zsebéből egy apró fekete dobozt, amiben egy gyémánt eljegyzési gyűrű volt, fehér arany foglalatban öt gyémánt, amelyek közül a középső volt a legnagyobb és a szélei felé kisebbedtek.
– Ez gyönyörű – mondta Caroline, miközben a szája elé kapta a kezeit az ámulattól, mialatt csillogó szemekkel nézte, mert el se akarta hinni, hogy az övé.
– Szabad? – kérdezte Klaus, mire Caroline bólintott, így Klaus az ujjára húzta a gyűrűt. Caroline magasba emelte a kezét rajta a gyűrűvel és úgy csodálta meg elégedetten.
– Mikor veszel el? – kérdezte, mikor újból az ősi igéző szemeibe nézett.
– Amikor akarod., akár most is, berobogunk a városházára és egy óra múlva már jöhet a nászdélután, majd a nászéjszak aztán az átszeretkezett nászút – javasolta Klaus, mialatt elkezdte csókolgatni Caroline száját, majd a nyakát aztán lesiklott a vállára, hogy apró csókokkal borítsa be.
– Legyen inkább egy hónap és a nászutat most halasszuk el, majd ha a baba már megszületett és nagyobb lesz, úgyis most költöztünk ide és még olyan mint a nászút – Caroline úgy vélte kicsivel több időre van szüksége az esküvője előkészítésére, mint alig egy óra, mert bár nem akart nagy esküvőt mint régen, de azért meg akarta adni a módját, ha már Klaus felesége lesz, még akkor is, ha egy hónap múlva már négy és fél hónapos terhes lesz.
– Ahogy akarod, bár már lelki szemeim előtt láttam ahogy egy óra múlva, mint férj és feleség állunk itt a nappaliba – mosolygott sejtelmesen Klaus, mert szíve szerint már a következő pillanatban feleségül vette volna szerelmét akit imád és aki nemsokára egy kisbabával ajándékozza meg.
– Légy türelmes, egy hónap nem olyan sok. Indulhatunk? – kérdezte Caroline, mikor felkelt Klaus ölelő karjaiból, hogy elmenjenek sétálni és megnézzék a város eladó ingatlanjait, hogy az új otthonnak valót is kiválasszák.
– Igen – Klaus is felkelt és elindult Caroline-t átkarolva, hogy felfedezzék a környéket szerelmesen andalogva, miközben Klausnak egy múltbéli esemény jutott az eszébe, amire már rég nem gondolt.
Ezer évvel ezelőtt Mystic Falls területén …
Klaus és Elijah a tó partján üldögélve beszélgettek a jövőről, az álmaikról és a vágyaikról, mert volt pár óra szabad idejük ezen a napfényes nyár napon. Miközben nem is sejtették, hogy fél év múlva addigi életük gyökeresen megváltozik és semmi sem lesz már úgyan olyan mint amilyen régen volt. De most csak emberek voltak emberi dolgokkal és emberi vágyakkal, érzésekkel.
– Egy takaros kis feleséget és két gyereket el tudnák magamnak képzelni, akár pár éven belül. Építenék egy házat és ott élnénk – mesélte Elijah Klausnak, hogy mit is szeretne az élettől. – Te, Klaus mire vágysz?
– Nekem azért egy kicsit szenvedélyesebb, különlegesebb nő kellene. Olyas valaki aki nem fél nekem megmondani, hogy mit gondol, de szívesen nevelné a gyerekeimet, miközben megmarad vidámnak, jókedvűnek és nem lenne olyan begyepesedett, mint az itten asszonyok – gondolt Klaus a falubeli nők többségéről akik négy-öt gyerek után már csak árnyékai voltak régi önmaguknak, aminél kicsit többre vágyott Klaus. – Ezenkívül ne riadjon meg attól, hogy nagyobb családra vágyom, akár hét-nyolc gyerekkel.
– Szép nagy családot szeretnél bátyám – jegyezte meg Elijah, miközben vett egy mély levegőt, hogy magába szívhassa a friss erdei illatot, amit annyira szeretett.
– Megszoktam, hogy sokan vagyunk hiányozna, ha csak egy-két gyermekem lenne. Mondjuk azt a szépséget ott el is tudnám fogadni az anyjuknak – bökött Klaus az éppen újonnan érkező szekér karavánra, akik az új lakók lehettek akik érkezéséről Mikael már szólt nekik, mivel a faluban rengeteg szabad hely volt és az eltartó képesség is megengedte, hogy új dolgos munkás kezű emberek telepedjenek le. Köztük pedig egy elbűvölő szépségen akadt meg Klaus szeme első pillantásra.
– Hol? – kérdezte Elijah, mert neki még nem sikerült a fiatal lányt kiszúrnia.
– Ott az a hosszú gesztenyebarna hajú lány, karcsú, magas, barna szemű és rendkívül bájos teremtés – írtak körül Klaus azt a nőt aki első pillanatban megdobogtatta a szívét.
– Valóban szemet gyönyörködtető szépség, én se vetném meg, ha a feleségem lehetne – mondta Elijah nevetve, majd visszadőlt a kőnek, amin eddig támaszkodott, de gondolatai között már ott járt a gesztenye barna hajú lány kitörölhetetlenül.
– Akkor udvaroljunk neki, ha szabad, aztán döntse el ő melyikünk kell neki – ajánlotta Klaus váratlanul, mert feltett szándéka volt meghódítani vagy ha testvérének sikerül akkor félreállni az útjából, hogy boldog legyen.
– De még a nevét sem tudod Klaus – próbált Elijah szavatkozni, bár Klaus ötlete igazán ínyére való volt.
– Ideköltözik, így kiderítjük majd. Benne vagy, hogy ha akarja az egyikünk felesége lesz? – kérdzete, miközben kezet nyújtott testvérének, hogy megerősítsék a megállapodást.
– Legyen bátyám, udvaroljunk neki és akit választ azé lesz, ha a házassági ajánlatára igent mond, a másik félrevonul – egyezett bele Elijah remélve, hogy neki kedvez majd a gesztenye barna hajú szépség, bár akkor testvére látja kárát, de úgy vélte a szerelemnek nem lehet gátat szabni, amit Klaus is megért majd, ha nem őt választja, ahol Elijah is fel akart készülni erre az eshetőségre.
Napjainkba Lakestown …
Caroline és Klaus már két órája járta a várost, miközben felfedezték a főteret, a helyi kávézót, egy aprócska cukrászdát és egy eldugott kis vendéglőt is, ahová beültek elfogyasztani egy könnyű kis uzsonnát. Mindkettőjüknek nagyon tetszett a hely, Caroline remek választásnak tartotta, hogy ide költöztek, olyan barátságosnak és megnyugtató helynek tartotta, bár az időjárással nem volt kibékülve, de úgy vélte, hogy majd meg fogja szokni ezt a kis kellemetlenséget.
Aztán a szerelmes pár a város környékén nézett körül, ahol találtak egy kis ösvényt, ami egy két kilométerre fekvő kastélyhoz vezető hét lyukú kőhídhoz vitt, ami egy kis szigeten feküdt egy tóval körülötte. Tartozott hozzá egy kis udvar és egy hatalmas birtok is, ami nem volt rendbe téve, sem gondozva, de hatalmas volt, ami miatt rengeteg mindenre alkalmas lehetett, akár egy istálló felépítésére is pár lónak. Maga a kastély nem volt nagy, de ez tette hangulatossá, a három szabálytalan toronyszerű kiemelkedésével a tetején és a rendszertelen kiszögelésekkel, hatalmas festett üveg ablakokkal és egy kétszárnyas bejárat, amihez tíz lépcsőfok vezetett fel az épület jobb oldalán. A kastély igen romosan nézett ki, de mégis megragadta valami a helyben Caroline-t, ahogy Klaust is, egy érzés kerítette őket hatalmába, hogy haza érkeztek.
– Gyere nézzük meg a belsejét is – kapta el Klaus kezét Caroline, hogy szemügyre vegyék a kastély belsejét, mert a lány tudni akarta, hogy milyen, hiszen már a külsejébe és a környezetébe így is beleszeretett.
– Várj ez az épület elég romost – próbálta Klaus visszatartani Caroline-t, mert tartott attól, hogy az épület állapota miatt valami baleset történik, ahol Caroline-nak vagy a babáknak bajuk lesz, bár ő is kíváncsi volt a kastély belsejére.
– Figyelek, de imádom, már most úgy érzem, hogy bele szerettem – mondta Caroline, de előre engedte Klaust, hogy ő mérje fel a terepet. Mikor benyitott az ajtón a hibrid kezében maradt, így félre tette, aztán Caroline-ra nézett, hogy még egyszer óvatosságra intse, hiszen az ajtó ékesen bizonyította, hogy mennyire nincs jó állapotban az épület.
– Legyél óvatos, mert a kastély fa elemei nem biztonságosak és egyáltalán nem örülnék, ha közelebbi kapcsolatban kerülnél velük, ezzel a te életedet vagy a babánként veszélyeztetve – aggodalmaskodott Klaus továbbra is mint egy felelősség teljese apuka és leendő férj.
– Nem lesz baj gyere – majd elindult Caroline befelé, hogy szemügyre vehessen mindent. – Ez gyönyörű – mondta, mikor be lépett az első helységbe –, egy óriási nappalinak képzeld el, a falakat újra burkoltathatnánk antik stílusú fa elemekkel, ódon antik padlót rakathatnánk le, a kandallót is helyre hozathatnánk akkor a párkányra családi fotókat tehetünk ki, az ablak mellett lehetne egy bárpult és egy húsz személyes barna bőr kanapé garnitúra, lehetne középen egy ovális asztal, a falakon képekkel és a lépcső korlátját is a fa burkolathoz hasonlóra pácoltathatnánk le, a kandallóval szemben pedig egy tíz méteres szekrénysor, egy álló óra és az egyik sarokba egy zongora. Bal oldalt az első helységből lehetne egy könyvtár, aztán mellette egy társalgó, amiből a dolgozó szoba nyílna, a társalgó mellett pedig lehetne az étkező. Ahonnét átjárás lehetne a konyhába, ahol lenne egy kis kamra, ahol a lejárat lenne a pincébe. A nappali jobb oldalán lévő kis előtérből egy hatalmas teraszt alakíthatnánk ki, amire egy kétszárnyú ajtó nyílna és lenne fedett része is – mondta lelkesen Caroline azt amit elképzelt a kastély ezen szintjéből, mikor bejárták az alsó szintet, mert már látta maga előtt teljesen felújítva és bebútorozva, miközben szerelmével itt laknak benne.
– Ez aztán a terv – ölelte át Klaus, majd megsimogatta Caroline hasát, amin már lehetett látni, hogy egy kicsit megnőtt.
– Igen, gyere nézzük meg a felső szintet – ragadta meg ismét az ősi kezét, majd a felső szintre vezető lépcsőhöz húzta, hogy a fenti részt is meg tudják nézni. – Ez káprázatos. – Ámult Caroline, mikor meglátta a felső szintet.
– Romos és poros – jegyezte meg némi fintorral Klaus, mikor végighúzta a mutató ujját a korláton. Miközben Caroline ezzel egy percig sem törődve lépkedett a szobák felé, hogy megnézze őket.
– Legyen egy kicsivel több fantáziád – jegyezte meg az elégedetlenkedő Klausnak, aki csak szem forgatva mosolygott rá. – Ezt el se hiszem tizenkét hálószoba, két előtér, és minden szobához külön fürdő és van még két plusz helység, amiből lehetne egy szauna és egy fürdő rész és minden szobához erkély, ahol rengeteg hely van, hogy a kilátásban lehessen elveszni. – Majd mikor kiléptek az egyik szobából meglátott Caroline egy lépcsőt. – Nézd ott egy kis lépcsőfeljáró, biztos a tetőtérbe visz – majd felsiettek a lépcsőn, hogy a padlást is megnézhessék. – Ez pompás zegzugos kis padlás, mint azokban a filmekben, ahol megannyi eldugott titok rejtőzik az ilyen helyeken. Klaus ezt imádom, beleszerettem a házba – fordult leendő férje fel csillogó szemekkel, amiből Klaus tudta, hogy megtalálták új otthonukat, ahol a babát nevelhetik.
– Úgy látom találtál új otthont a családunknak szerelmem – csókolta meg Klaus, miközben örült, hogy Caroline talált egy olyan helyet, ahol szívesen élne vele és a picivel, valamint Lizzel. Így Klausnak semmi kifogása nem volt a hely ellen.
– Csak ha neked is tetszik – szólalt meg Caroline, mikor rájött, hogy Klaus véleményét még ki sem kérte, bár remélte, hogy a férfinak is elnyerte a tetszését a kastély, mert neki egy álom valóra válását jelentette.
– Ha veled lehetek itt és alapíthatok új családot akkor igen. Holnap reggel intézkedem, hogy a miénk lehessen, aztán elkezdem a renováltatást, hogy mikor a feleségem leszel, akkor már az új otthonunkba térhetünk meg – egyezett bele Klaus abba, hogy megvegyék és felújítsák a kastélyt.
– Gyere nézzük meg a tavat – húzta tovább leendő férjét Caroline, mikor Klaus beleegyezett véglegesen a ház vételbe, hogy felfedezzék a kastély körüli közvetlen területet is, amin Klaus csak jót szórakozott, hogy imádott kedvesen milyen lelkes és boldog, a férfi mindig így akarta látni Caroline-t, mert a boldogság megszépítette, amúgy is elbűvölő kedvesét.
– Még nem láthatod, de a mama egy gyönyörű helyet választott, ahol majd megérkezhetsz és felnőhetsz. Mi pedig itt leszünk neked és szeretni fogunk. Én pedig sosem hagyom, hogy valaki is bántson picuri, mert mindig vigyázok rád. Szeretni foglak és ígérem remek apukád lesz, akire büszke lehetsz, mikor felnősz – ígérte meg Klaus Caroline hasát simogatva, ahol a kicsi élet növekedett, majd adott rá egy puszit is, amin Caroline jót mosolygott, hogy szerelme ennyire figyelmes vele és hogy beszél a kicsihez. – Most viszont menyünk vissza a városba, mert láttam egy kis könyvesboltot, aminek az ablakában volt egy könyv, amit félre tetettem nekünk.
– Milyen könyv? – kíváncsiskodott Caroline, mikor meghallotta, hogy Klaus valami könyvet emleget amiről nem tudta, hogy micsoda.
– Majd meglátod – fogta meg Caroline kezét, aztán elindultak vissza a városba.
– Tessék uram a kért könyv és az napló – vette át Klaus az előre félretetetett csomagot a könyves boltban, mikor egy órányi séta aztán ismét a belvárosban voltak, a főtér közelében.
– Köszönöm – fizetett közben, majd elindultak haza, de előtte még leültek egy padra, hogy átadhassa Caroline-nak, amit vett, mert látta rajta, hogy megeszi a kíváncsiság.
– Mit vettünk, mondd el, kérlek – kíváncsiskodott egyre türelmetlenebbül.
– Tessék szerelmem – adta át a könyvesbolt logójával díszített papírszatyrot Caroline-nak aki izgatottan bontotta ki, mert már alig várta, hogy láthassa a tartalmát.
– Ez egy baba-mama könyv és egy baba napló. Klaus, én... annyira boldog vagyok ... köszönöm – csókolta meg a férfit hálája jeléül, mert nem gondolta volna, hogy szerelme evvel lepi meg, mert már maga is tervezett venni egy baba-mama könyvet, de még nem jutott el a megvételéig, így örült, hogy Klaus gondolt rá.
– Reméltem, hogy tetszeni fog, mert neked és a kicsinek vettem, mindent meg akarok adni neki amit én sosem kaptam meg – ölelte át Caroline-t, majd elindultak haza, hogy Caroline le tudjon pihenni, mert kimerítő volt a számára a mai nap.
Klaus ígéretéhez híven megvette a kastélyt másnap és még aznap felfogadta azokat az embereket akik kellettek a renováláshoz, több -féle szakembert is dolgoztatott egyszerre, hogy befejeződhessen a renoválás egy hónap alatt. Aztán bement a szomszéd városban lévő lakberendező vállalathoz, hogy másnapra kérjen időpontot egy látogatásra Caroline-nak és Liznek, hogy kedvükre válogatva berendezhessék a házat, mivel az alaprajz megvolt és a méreteket is pontosította egy tervezővel, így pontos adatok voltak a rendeléshez. Bár sok ideje elment azzal, hogy ilyen gyorsan elintézzen minden, de nem sajnálta a befektetett időt, mert mindent meg akart adni szerelmének. Majd még mielőtt haza indult volna az új hibridjeinek kiadta, hogy ők ügyeljék az építkezést, de ha valami nem a terv szerint alakul, akkor életükkel fizetnek érte.
Caroline eközben elújságolta a nagy hírt Liznek, hogy egy hónap múlva Klaus felesége lesz. Liz átölelte a lányát és gratulált neki, miközben boldog volt, hogy szeretett lány boldog és nemsokára szerelméhez megy feleségül, akinek a fiát hordja a szíve alatt. Aztán megcsodálta a lánya gyűrűjét ami csodálatos volt, igazi kincsként díszelgett a lány ujján. A gyűrű teljesen illett Caroline kifinomult ízléséhez. Majd megbeszélték, hogy holnaptól nekilátnak az esküvő előkészületeinek, valamint Klaus is felhívta őket, hogy a kastély dolgában intézkedett, valamint holnap már mehetnek is a berendezést válogatni.
Klaus este odaadta a két nőnek a katalógust, hogy nézzék át, majd másnap elvitte őket az üzletbe, úgy tervezte, hogy egy darabig a két nővel marad, de egy idő után ott hagyja őket, mert előre sejtette, hogy nem fogja bírni a válogatást. Így mikor megérkeztek az eladók társaságában távozott Caroline és Liz, hogy körbe nézzenek és összeírják mit gondolnának a kastély berendezéséhez, addig Klaus helyet foglalt az egyik lábtartós fotelban, majd igénybe vette az alkohol készletet ami volt, hogy elüsse az időt, miközben szólt Liznek és Caroline-nak, hogy a válogatást anyagi határát a csillagos ég szabja, így azt vesznek amit jónak vélnek, valamint a rajzokat is nekik adta, hogy tudják a méreteket a bútorokhoz, majd közölte velük, ha valami nem világos a papíron akkor szóljanak, ha nem lenne már ott, akkor hívják fel. A két nő egész nap válogatott, így Klaus pár óra után megunta várakozást, így felkereste Ingridet, hogy új megbízást adjon neki a többi vérfarkas vérvonal felkutatásához, mert nem akarta addig se az időt vesztegetni még nem tud egyelőre hibrideket teremteni. A nő most is bepróbálkozott Klausnál, de a férfi nem hagyta magát, így ismét visszautasította, ami nem tetszett a nőnek, ahogy az sem, hogy feleségül veszi Caroline-t, de úgy vélte, ha Caroline terhessége előre haladott lesz, akkor Klaus vágyait nem tudja úgy kielégíteni, ahogy a férfi igényei megkívánják, akkor jön majd el az ő ideje és Klaust elveheti Caroline-től.
Az elkövetkező egy hónapban…
A kastély renoválása jól haladt, már csak egy hét volt hátra az esküvőig az új otthonukat pedig már bútorozták, így minden készen állt arra, hogy az esküvő után ide jöjjön az ifjú pár. Caroline saját kezűleg rendezte be a hálószobájukat és a kicsi szobáját is. A picinek már most megvették a kiságyat ami fehér színű volt egy világos kék ágybetéttel, takaróval és egy hozzá illő párnával, amit az ablakhoz állítottak be, ami előtt egy sötétebb kék sötétítő függöny és ugyan olyan világoskék függönyt helyeztek el mint az ágynemű, valamint a szoba berendezéséhez tartozott ugyanolyan színű fotel, pelenkázó asztal aminek a húzta egyezett meg a többi bútor kék színéve, a lámpa búra és a fal is ugyan abban a színben tündökölt. A szobában lévő polcok és szekrények a kiságyhoz hasonlóan fehérek voltak, csak a fogantyúk voltak tölgyfa színűek és a padlón egy sötétebb krémszínű szőnyeg volt, ezenkívül több plüss állatott is helyeztek el a szobában. Klaus pedig az ajtó melletti falra festett egy képet az oroszlán királyból, amihez meg kellett némileg erőltetnie magát, de akkor is tökéleteset alkotott. Caroline és Klaus a közös sétáig alkalmával pedig mindig vettek egy-két baba ruhát, így azok is gyűltek.
– Gyönyörű vagy így a baba holmik között és ez az édes pocak egyszerűen imádni való – lépett oda leendő feleségéhez Klaus, majd átkarolta, miközben a baba holmikat pakolta a szekrénybe.
– Igen, már négy és fél hónaposak vagyunk – simogatta meg Caroline a pocakját, majd megfogta Klaus kezét és a hasára tette.
– El se hiszem, hogy nemsokára a kezembe tarthatóm őt – súgta Caroline-nak. – El se tudod képzelni milyen boldoggá tettél.
– Ez így lesz apuka, de most keressünk egy kis vért, mert ha nem az egyik munkást iszom ki – mondta Caroline viccelődve, majd Klaus átkarolta és elindultak az autóhoz, ahol volt a lány számára pár tasak vér, bár Klaust az se zavarta volna, ha az egyik munkás bánja.
– Gyere te kis falánk vámpírom.
3. rész - Együtt mindörökre…
Caroline és Liz egész hónapban az esküvőre készültek, mikor nem a házhoz kapcsolódó teendőkkel foglalkoztak, mert igaz, hogy Klaus intézte a renoválást és már másnap elvitte őket, hogy a berendezést, a burkolatot, és minden egyebet ki válasszanak, amire ráment egy teljes hét, de a kertet csak következő héten tudták megtervezni és kiválasztani a virágokat. A baba szobára pedig Caroline egy egész napot szánt. Így az új otthonukkal való foglalkozással is sok idő elment, így az az egy hónap ami az esküvő előtt volt csak úgy elrepült és már csak egy hét volt vissza. De sikerült az esküvői meghívót időben kiválasztani és elküldeni, valamint a fontos dolgokat is elintézni, hogy az utolsó hétre már csak a végső simítások maradjanak.
Caroline egy egyszerű meghívót választott, aminek a külsején egy hófehér ruhát viselő menyasszony és egy fekete szmokingos vőlegény ült egy fehér lovon, miközben egy virág szőnyegen haladtak. A fejük felett pedig egy virágdíszbe írva, hogy meghívó. Még a belsejében cikornyás arany betűkkel volt leírva az esküvő részlete. Caroline nagyon ideges volt az esküvője miatt, csak arra tudott gondolni, hogy valami nem lesz tökéletes a nagy napon, még az is megfordult a fejében, hogy Klaus megfutamodik. Így minden beszélgetésükkor Lizzel mindig elkérdezte, hogy minden rendben van-e az eddig elintézett dolgokkal.
– Anya a meghívókra megérkezett a vissza igazolás? – kérdezte Caroline aggódva, mert nem akarta, hogy valami rosszul sikerüljön ezen a neves napon.
– Igen, mind a harminchat vendég jelezte, hogy el tud jönni szombaton kettőre a birtokra – nyugtatta meg Liz, hogy a meghívókkal és a meghívottakkal minden rendben van ne aggódjon feleslegesen.
– Remek, én pedig beszéltem a vendéglővel és a svédasztalos fogadáshoz egyeztetettem az ételeket, erről jut eszembe felvettem a gyümölcs salátát és levettem a bárányt az étellistáról – jegyezte meg Caroline, mire Liz átírt az esküvői menüt a füzetben, amiben a teendőket írták össze, mert Caroline annyira tartott attól, hogy valamit elfelejt, hogy egy külön füzetben kezdte el vezetni azt, hogy mit intézett el és mit szeretne még, amin Klaus jót szórakozott, de nem tette szóvá, mert ha ez nyugtatja meg a kedvesét akkor nem bánta. – A cukrászdát még fel kell hívni és rájuk pirítani, hogy a nevet jól írják rá, mert mikor megrendeltük volt probléma a leírásával – jutott eszébe a cukrász fiú malőrje a Wolfswood névvel, amit kétszer is rosszul írt fel.
– Holnap benézek oda is és rákérdezek – ígérte meg Liz, miközben felírta, hogy cukrászda ellenőrzés, mert nem festett volna jól a négy emeletes gesztenyén tortán egy névelírás.
– Lehet bele kellene igéznünk a cukrászdai dolgozókban, hogy hogyan is írják a nevet. Bár lehet nem kellene több igézetet használni, mert a virágosnál már használtunk – jutott eszébe Caroline-nak, hogy újabban igen szabadjára engedte vámpír képességeit, hogy minden tökéletes legyen. – De nekem akkor is kellette az orchideák a liliomok mellé a díszítéshez – jegyezte meg mosolyogva, miközben megforgatta a szemeit.
– A tökéletes menyasszonyi ruhád is megvan? – kérdezte Klaus, mikor belépett a nappaliba egy hatalmas vigyorral az arcán, hogy a két nő már megint az ezerszer átbeszélt esküvőt rágja át. Klaus számára is fontos volt a szombati nap, de nem aggódott annyira mint Caroline, mert eltervezte, hogy aki elrontja az megöli.
– Igen, bele férünk a picivel – tette közben a kezét megnőtt pocakjára, miközben rápillantott, majd Klausra.
– Hát már nem is olyan pici – tette Klaus is a kezét Caroline gömbölyödő hasára, hiszen már tagadni se tudta volna a tényt, hogy terhes és nemrég teljes ruhatárát is lecserélte kismamáknak való megannyi holmira.
– Már valóban nem, hiszen mindjárt öt hónapos lesz és nemsokára megszületik – csókolta meg Klaust.
– Aztán mind a hárman babázhatunk – mondta Liz búcsúzóul, majd magára hagyta a fiatalokat.
A maradék napok csak úgy pörögtek, így hamar elérkezett az esküvő napja, a vendégek, az anyakönyvvezető, a tanúk és Klaus már kastély melletti kertben várták izgatottan a menyasszonyt. A virágokkal díszített kertben felállított pavilonon tervezték megtartani a ceremóniát, aminek a hátterében a tó és a skót hegyek voltak, pazar kilátást biztosítva és evvel egyedi bájt és eleganciát kölcsönözve az az esküvőnek. A kastélytól a pavilonig egy rózsaszőnyeg volt leterítve, amin a menyasszony végig tud majd sétálni, hogy a végén találkozzon kedvesével. A székeken fehér huzat volt átkötve egy barackszínű masnival, a támlára pedig apró rózsafüzérek voltak erősítve. A székek mellett alacsony fa tartók voltak fehér anyaggal bevonva, közepükön pedig fehér rózsából és liliomból készült csokrok, a két tartót pedig ugyan olyan fehér anyag készült laza dísz kötötte össze, rajta virágokkal. A félig nyitott fehér pavilon öt oszlopát és a homlokzatot is a fehér anyaggal vonták be és a két oszlop közti részt, valamint az oszlopok közepére is virágdíszeket helyeztek el. A pavilon jobb oldalán pedig egy fehér zongora állt, hogy a megfelelő időben el kezdje játszani a zongorista a bevonuló zenét.
Caroline eközben az utolsó simításokat végezte magán, mert volt még öt perce mielőtt ki kellene lépnie a virágokkal díszített ajtón. Hosszú fehér egyszerű a-vonalú ruhát viselt, ami egy vékony pánttal rendelkezett nem voltak rajta habos-cirádás díszek csak egy egyszerű ruha volt, a lazán feltűzött hajában egy rövid fátyollal, amit egy faragott fésű tartott a helyén, Klaustól pedig egy nyújtott fehér rózsa csokrot kapott, valamint egy hosszabb gyémánt nyakláncot, egy gyémánt karkötőt és a szett harmadik darabját egy karika fülbevalót viselt ami remekül passzolt a ruhához. Az ékszert még három évszázaddal ezelőtt szerzet Klaus az egyik francia királynőtől, de most leendő feleségének adta, mert úgy vélte Caroline bármilyen előkelőségnél jobban megérdemli. A haja laza feltűzéséhez kölcsön kapott pár arany színű csatot a helyi fodrásztól, valamint vett még szerdán egy kék harisnya kötőt is remélve, hogy Klaus értékelni fogja a nászéjszakán.
– Anya ugye minden jól néz ki rajtam? – kérdezte idegesen Caroline anyjától, mert olyan gyönyörűen akart kinézni, ahogy eddig még sohasem. Egész nap izgatottan sürgött forgott, de most a torkában érezte a szívét, hogy a szerettet férfi felesége lesz egy órán belül. Már számtalanszor elképzelte a pillanatot, de most se tudja elhinni, hogy be fog következni.
– Igen, gyönyörű vagy, Klaus szerencsés férfi, hogy a felesége leszel – mondta Liz mosolyogva, miközben igazított még egyet a fátylon. A nő mindig is remélte, hogy eljön az ő kislányának az életében ez a nap, bár nem gondolta volna, hogy mind ketten vámpírok lesznek, Caroline pedig babát vár és egy ősi vámpírhoz készül feleségül menni.
– Annyira boldog vagyok – mondta Caroline, miután még egyszer megcsodálta a ruhát és saját magát a tükörben.
– Az is lehetsz, mert ez a te nagy napod – jegyezte meg könnyes szemekkel.
– De félek attól, hogy mit szólnak majd az emberek, hogy ebben a ruhában jelenek meg – aggódott Caroline, mert szíve szerint nem fehér ruhát húzott volna, de mikor ezt Klausnak felvetette, akkor leendő férje kijelentette csak akkor veszi felségül, ha talpig fehérben lesz, így Caroline tejesítve szerette Klausa kérését nem ellenkezett, de aggódott a vendégek rosszalássa miatt.
– Ne törődj velük, csak Klaus számít és te ezen a napon – szorította meg lánya kezét Liz biztatásul.
A következő pillanatban felcsendült a bevonuló zene, amit egy zongorista játszotta a kertben. Caroline mikor meghallotta majdnem kiugrott a szíve a helyéről, majd egy hatalmas mosoly ült ki az arcára, aztán megölelte anyját, végül a követő percben két hibrid kinyitotta a kastély bejárati ajtaját Caroline pedig boldogan lépett ki rajta, hogy nemsokára Klaus felesége legyen. Ahogy kilépett a kastély bejáratán és a két hibrid lesegítette a lépcsőfokokon, majd a rózsaszőnyegen át haladt Klaus felé, miközben minden tekintet rá szegeződött és ámulva nézték a meseszép menyasszonyt. Caroline nem akart koszorús lányokat, ahogy azt sem hogy bárki is az vezesse az anyakönyvvezetőig, mert ha az apja nem tudja, akkor mást nem akart, így egyedül sétált végig kezében a csokorral és a hasában a kisfiával.
– Drága kicsikém, a mami sosem hitte, hogy eljön ez a nap és egyszer az apukád felesége lesz. De most mégis itt van a mami egy csodás ruhában, miközben apa felé lépdel és nemsokára kimondja azt a szót ami után már végleg egy család leszünk – gondolta magában a lány, miközben csillogó szemekkel és egy hatalmas mosollyal az arcán lépkedett egyre közelebb Klaushoz, aki várt rá a fehér öltönyében és a krémszínű nyakkendőben, az alkalom kedvéért megborotválkozva, amit újabban nem igazán tett meg.
– Olyan gyönyörű, sosem hittem volna, hogy lehet szebb. De most itt van és az enyém lesz, csak az enyém. Most már velem lesznek most és mindörökre ő és a gyermekem – gondolta magában Klaus. – Gyönyörű vagy – mondta ki hangosan is, mikor oda ért Caroline, majd a kezét nyújtotta felé, hogy felsegítse a pavilonra.
– Szeretlek – suttogta Caroline szerelmesen, aztán Klaus felé nyújtott a kezét Caroline megfogta, majd az anyakönyvvezetőhöz vezette Caroline-t a férfi.
– Kedves egybegyűltem, – kezdett bele az anyakönyv vezető –, ezen a szép napon azért gyűltünk itt egybe, hogy Caroline és Klaus házasságkötésének a tanúi legyünk, mellyel szerelmüket egy egész életen át megpecsételik. – Ezt követően Klaushoz fordult, hogy feltegye neki a kérdést: – Klaus Wolfswood akarod az itt megjelent Caroline Forbest feleségül venni?
– Igen – mondta ki határozottan, majd felhúzta Caroline ujjára a gyűrűt. Az anyakönyvvezető ezután Caroline-ra nézett.
– Caroline Forbes akarsz az itt megjelent Klaus Wolfswood felesége lenni?
– Igen – adta meg egyértelműen a rövid választ, aztán Caroline is felhúzta Klaus ujjára a gyűrűt. Majd mind ketten aláírták a szükséges dokumentumokat is amit az anyakönyvvezető eléjük tett, hogy érvényes legyen a házasságuk.
– Nos ezennel a törvény által rám ruházott jogomnál fogva férjé és feleséggé nyilvánítalak titeket. Csókolják meg egymást – Caroline oda hajolt Klaushoz, de mikor már alig választotta el őket egymástól tíz centi Klaus megragadta Caroline-t és magához húzta, majd szenvedélyesen megcsókolta, mire a vendégek hangos éljenzésbe törtek ki. Majd miután szétváltak a csókból, mindenki odament hozzájuk gratulálni.
A gratulációk fogadása után Caroline és Klaus a házba indultak, ahol a pincérek már várták a vendégeket és az ifjú párt, miközben a vendégek rózsaszirmokat szórtak, mikor elindultak a kastély felé. A nappaliban rendezték az álló fogadást, ahol mindent rózsákkal, liliomokkal és orchideákkal díszítettek, a pincérek körbe jártak a vendégek között és italokat kínáltak, majd mindenki fogyasztott a svéd asztalról. Valamivel több mint fél óra telhetett el mikor Klaus elrendelte, hogy a pincérek vigyenek körbe friss pezsgőt, mert pohár köszöntőt akar tartani.
– Egy kis figyelmet kérek. Hölgyeim és Uraim, szeretnék köszönetet mondani azért, hogy jelenlétükkel megtiszteltek minket a szerelememmel és most már imádott a feleségemmel – nézett Caroline-ra, akinek gyerekpezsgő volt a poharába –, hogy a számunkra neves napon itt voltak – fejezte be Klaus rövid köszöntőjét, majd ismét megcsókolta a felségét.
– Éljen az ifjú pár! – mondták hangosan a vendégek többször is egymás után.
A vendégek még egy óra hosszat beszélgettek, majd lassan elkezdtek haza menni, amit Caroline nem is bánt, mert elfáradt a mai események alatt és még volt vissza a napból. Bár igen élvezte az esküvőt és a fogadást, de a pocakja és az állapota miatt már kezdett kicsit megterhelő lenni számára a sok ácsorgás, de nem bánta meg, hogy a pici megérkezése előtt tartották meg az esküvőt.
– Végre elmentek, már nagyon fáradt vagyok – bújt Klaushoz elcsigázottan, de boldogan, még Liz a maradék embereket kísérte ki.
– Will, te és a többiek is elmehettek nincs rátok szükségem, csak este gyertek vissza a megbeszélt időpontra – küldte el azt a pár hibridjét akit itt teremtett, hogy kettesben lehessen szerelmével, aki immáron a felesége, valamint, hogy le tudjon pihenni Caroline estig.
– Gondolom rám sincs szükséged Klaus – szólalt meg Ingrid, miközben magában majdnem felfordult a gyomra ettől az idilli jelenettől és legszívesebben megölte volna Caroline-t és a gyereket is, de Klaus haragjától tartva és attól, hogy nem tudná megkapni az ősit nem tette ezt.
– Jól látod Ingrid, most távozz a feleségemmel akarok lenni kettesben – intett a nőnek, aki erre távozott.
– Élvezd csak ki még az övé vagy aranyom, mert elveszem tőled, aztán a kölyködet is és elpusztítalak, hogy csak az enyém legyen – gondolta magába Ingrid, miközben távozott és sejtelmesen mosolygott.
– Gyere szerelmem felmegyünk a szobánkba – kapa a karjai közé Caroline-t, hogy közös hálószobájuk küszöbén átemeljék, miközben feleség átfonta karjait a nyaka körül.
– Csak óvatosan – mondta Carolin, majd megcsókolta férjét.
– Szeretlek Mrs. Wolfswood – aztán felsuhant vele a szobába, majd elfektette az ágyon és mellé feküdt, majd megcsókolta, miközben cirógatta Caroline-t és a fátylát kivette a hajából, hogy ne zavarjon.
– Klaus, most tényleg a feleséged vagyok vagy csak álca? – kérdezte Caroline megtörve a pillanat varázsát, de ez a kérdés már foglalkoztatta egy ideje, hiszen a Klaus már ezer éves volt, így nem volt benne biztos, hogy most tényleg megtörtént hivatalosan is a házasság kötés.
– Az vagy és az esti szertartás után végképp az leszel – csókolta le Caroline-t, hogy ne kérdezhessen több butaságot.
– Akkor addig nem is szeretkezünk? – kérdezte incselkedve, miközben végig simította a férfi csípőjét, majd az ujjai az ágyékához tévedtek.
– Nézzenek oda anyuk, milyen kis mohó lettél – csókolta meg Klaus, majd elvált tőle és a Caroline kezét leemelve magáról felült az ágyon. – Bár nem lenne rossz, de még van egy kis dolgom, de te pihenj – hagyta evvel magára a feleségét, hogy elinduljon még elintézni ezt-azt az esti szertartáshoz.
– Ummm … – adott Caroline hangot nem tetszésének, miközben Klaus távozott, hogy az esti ceremóniát előkészítse. Caroline pedig hamar elszunnyadt, ami nála mostanában nagyon gyakori volt a terhessége miatt.
Aznap este pontban tíz huszonhétkor a Hold teljes lett a fénye pedig a Wolfswood kastély nappalinak ablakán bevilágította a helységet. Egy márvány asztal előtt amit gyertyák sokasága vett körül egy nő állt, Melinda. Az oltártól egy út vezetett a fogadószoba ajtajáig, ahonnan Caroline lépett ki Klausszal, ugyan azt a ruhát viselték mint a másik esküvőn, majd az oltárhoz mentek ahol Melinda már várta őket. Körülöttük ott állt Liz, Klaus hét új hibridje, valamint Johantahan a halott vérfarkasokkal a gyertyák sokasága között. Ingridet viszont nem hívták meg, mivel Klaus nem avatta be halálába, visszatérésébe és legfőképpen a másik fajta túlvilági boszorkány nővérnek létezésébe, úgy vélte, hogy a két boszorkány csoport közti viszály miatt Ingridnek nem kell róla tudnia, hogy ne okozzon galibát.
Mikor Caroline és Klaus az oltárhoz ért már minden készen állt arra, hogy mágikusan is összekösse Melinda a fiatalokat, ami felbonthatatlan kapocs lesz kettőjük között. Melinda amikor látta, hogy a Hold teljes lett, elkezdet egy ősi szöveget mondani, majd egyszer csak megkérdezte Caroline-t, hogy akarja-e, hogy Klaushoz kösse az életét, mire a lány igennel válaszolt. Majd ismét mondott néhány mondatott az ősi szövegből végül Klaustól is megkérdezte, hogy akarja-e, mire a férfi is beleegyező választ adott. Végül Klaus felvette a tört az aszaltról, majd a kezét megvágva a vérét egy kehelybe folyatta, aztán Caroline-nak adta a kést, hogy ő is a vérét a kehelybe folyathassa, majd először Caroline, majd Klaus ivott a kehelyből. Mikor befejeztek a vér ivását Melinda felé fordultak, aki egy ezer gyöngyből készült lánccal kötötte át a kezüket, amiből a másiknak az előbb vért adták, majd kezét a kötésre helyezve mondta el a szöveg utolsó részét, mire a lánc felizzott és mindkettőjük csuklóján egy ősi szöveg jelent meg, majd egyre elhalványult, de mindenki tudta, hogy az írás ott marad:
„A vér nevében, a vérrel kötve, együtt egymásnak még világ a világ, társként mindörökre”
Klaus ezután megcsókolta a feleségét aki most már örökre az övé volt testestül és lelkestül, ahogy ő is Caroline-né. A szellemek is gratuláltak nekik, ahogy a hibridek is még egyszer, majd távoztak kivéve Johnathan és Melinda. Johnathan útba igazította Klaust, hogy hol talál olyan boszorkányokat mint Melinda, akiket fel kell keresnie a gyermek érkezéséig, hogy segédkezni tudjanak. Melinda addig Caroline-nal és a pici jövevénnyel volt elfoglalva. Majd megígértette Caroline-nal, hogy a Hold szertartását semmiképpen se felejtik el bemutatni a kicsi születése után. Végül mind két szellem elment a túlvilágra, majd az ifjú pár is felment a szobájába, hogy a nászéjszak örömeit élvezhessék.
– Klaus ugye megtartjuk a nászéjszakét?
– Hát hogyne drága – lépett felesége mögé Klaus, majd elkezdte csókolni a nyakát, miközben lassan vetkőztette feleségét, hogy házasságukat egy közös éjszakával ünnepeljék meg.
– Megérkeztünk – mondta Klaus, miután látta az út menti táblát ami az állt „Isten hozta Önöket Lakestown-ban”. Az órákon át tartó repülőúttól Caroline és Liz is igen fáradtak voltak, amin nem segített sokat, hogy egy órája zötykölődnek az autóban, legfőképpen Caroline nem viselte jól az utat, az elmúlt fél órában össze vissza ficergett az ülésen, valamint kapcsolgatta a rádiót ide-oda, de nem talált semmi kedvére valót, ami nem is sikerülhetett volna, hiszen unta az összes adót.
– Végre – sóhajtott egy nagyot. – Mikor leszünk ott pontosan? – kérdezte elcsigázottan és némi nyavalygással a hangjában, mert miután látták a táblát már eltelt öt perc és még egy viskót sem látott, ahol a város kezdődhetne.
– Nemsokára – majd Caroline hasára tette a kezét –, jól vagytok? – kérdezte a nyúzott lánytól, aki már szívesen elnyúlt volna egy ágyon.
– Igen, de jobb lenne, ha a kormányra tennéd a kezd – válaszolt némileg zsémbesen, amint Klaus jót mosolygott.
– Édesem, még a végén meg kell, hogy igézzelek, hogy ne légy ilyen undok – nevetett fel, mert érezte Caroline-on, hogy a kimerítő utazásból már mennyire elege van.
– Ez nem vicces, nekem igényeim vannak és szükségleteim. Ezekből is a legfontosabb egy fürdő, egy reggeli és egy ágy – mondta Caroline durcásan, majd összefonta maga előtt a karjait és kifelé kezdett bámulni az ablakon, miután némileg felbosszantotta, hogy Klaus nevet a szenvedésén.
– Itt is van a ház amit béreltem, nem túl nagy, de ez csak átmeneti – majd leparkolt a ház előtt, aztán átsuhant a másik oldalra és segített Caroline-nak kiszállni. – Válassz szobát még beviszem a bőröndöket, aztán előre vesszük az ágyat – suttogta csábító hangon Caroline fülébe a célzást, mire Caroline megforgatta a szemeit.
– Majd meglátjuk Mr. Wolfswood, hogy milyen lakhellyel tud szolgálni és a látatok alapján lesz a jutalmazás – mondta színlelt fölényeskedéssel, majd Klausra sandított és elmosolyodott. A férfi számított rá, hogy a ház először nem fogja lenyűgözni, talán nem is tetszik, majd neki, de tudta, hogy a belsejét imádni fogja a hangulata miatt, így biztosra vette, hogy a beígért jutalmazás nem lesz csekély.
– Csak nehogy nagy árat kelljen hölgyem fizetnie – mondta Klaus sejtelmesen, miközben végigsimította Caroline derekát és belecsókolt lopva a nyakába.
– Viselkedj anya is itt van – suttogta a lány. Klaus erre nem is válaszolt csak védekezőleg feltartotta a kezeit, miközben a „sajnálom” arckifejezés volt az arcán, majd a bőröndökért ment, amit Liz közben elkezdett kivenni az autóból, miközben magában jót mosolygott a fiatalok beszélgetésén.
Caroline még Klaus pakolt először kívülről nézte meg a házat, ami nem igazán tükrözött sok biztatót, egy kis ház volt csupán, aminek néhány szobája lehetett, az egész házat kővel burkolták be, amit benőtt majdnem mindenhol a borostyán, a bejárati ajtaján látsz, hogy nem egy mai darab, amit még jobban sugallt az öreg és kopott kopogtató, az aprócska ablakokra meg már rá sem mert nézni Caroline, mert inkább emlékeztette egy börtönre, mint lehetséges otthonra. Ezekhez a gondolatokhoz társult még az időjárás is, nem elég hogy alig múlt el reggel hat, de eső készülődött és mindent beborítottak a fekete felhők.
– Hát picur a papi cölibátust is fogadhat, mert ezért a börtönszerű házáért szigorúan fog a mami eljárni vele – mondta Caroline magában, miközben megsimogatta a pocakját és egy aprócska mosoly ült ki a szája szélére.
– Nem akarsz befáradni? – mutatott közben a nyitott bejárati ajtón át a házba. – Caroline minden rendben? – kérdezte Klaus, mikor kilépett a házból, ahová az összes holmit behordta és látta, hogy Caroline a hasát fogja, amitől aggódni kezdett nehogy baja legyen a babának, mert nem igazán tudta, hogy egy anyánál egy-egy mozdulat még mit jelent, de sejtette, hogy hamar rá fog jönni.
– Jó vagyok, ne aggódj és mindjárt bent vagyok – mondta Caroline egy erőltettet mosollyal az arcán. – Lásuk kicsim apa tud -e szerezni magának pár kellemes percet az ágyikóban – mondta magában Caroline, bár rögtön rájött, hogy a babának nem kellene ilyesmiről beszélnie.
Caroline nem túl sok reménnyel lépett be a házban, azon kívül, hogy valószínűleg a rácsok és a cellák hiányozni fognak. De mikor belépett az ajtón a döbbenettől alig tudott megszólalni, egy kis előtérből egy színpompás nappali tárult a szeme elé. Egy hatalmas kandalló körül fotelek voltak jobb oldalt, majd középen egy étkező, amit a padló anyagában való eltérés választott el a nappalitól és végül a konyha, ami egy kiugró konyhapult határolt a többi helységtől. Bár a három helység egy légtérben volt, de mégis bútorelemeinek kompozíciójával ékesen, de mégis ízlésesen tértek el egymástól. Jobb oldat a sarokban pedig egy csigalépcső vezetett az emeletre, ahol a szobák voltak, nem voltak nagyok, de otthonosak és nagyon barátságos kinézettel rendelkeztek. Bár Caroline-nak furcsa volt, hogy az ágynak egy külön kis rész volt a falban elkülönítve, de nem kifogásolta ezt az egyedi belsőépítészeti megoldást. Viszont zavarták egy kicsit az egyhangúra festet falak, amiken a bézs árnyalatai domináltak, de a mahagóni páccal bekent bútorok ellensúlyozták, így már azok ellen se volt akkora kifogása. A lány örömmel csalódott a ház belsejében, ami Klaus számára is kedvező dolgokat jelentett, mert így Caroline nem fog vele gonoszkodni mielőtt még egyé lehetnek a férfival.
– Mi a véleménye a ház úrnőjének az új otthonáról? – kérdezte Klaus elcsigázottan, miközben átkarolta hátulról a lányt és a nyakába csókolt.
– Tettszik, de ugye ez tényleg csak átmeneti? – kérdezte kíváncsian, miközben teljesen Klausnak dőlt és belesimult a férfi testébe.
– Akkor mégse tetszik? – kérdezte az ősi, miközben egy percre se hagyta abba Caroline csókolgatását, bár szerette volna tudni, hogy mit gondol a lány a házról, de annál sokkal jobban akarta magát Caroline-t, hogy sok időt vesztegessen másra.
– De csak olyan veszélyes és kicsi – mondta, miközben megfordult és megcsókolta a férfit, közben pedig elmerült a ragyogó szemeiben, amikkel most furcsán nézett Caroline-ra.
– Veszélyes? – vonta fel a szemöldökét a férfi kérdően kíváncsian várva mire is céloz evvel szerelme.
– Igen, azon a szerpentin kanyaros lépcsőn leeshetnek a babák – mondta aggódó hangon Caroline.
– Babák? Ácsi kislány, miféle babák? Mégis mennyi gyerek van odabent? – bökött Caroline hasára, mikor a lány a babák szót kiejtette a száján, ezzel teljesen összezavarva Klaust.
– Egy – mosolyodott el Caroline –, de a többire is kell gondolni, mert a picinek kell kistestvér is, ismertette Caroline a saját elképzeléseit Klausszal a család bővítésről, mire az ősi azt se tudta, hogy mit mondjon, mert nem volt felkészülve, hogy Caroline ezt váratlanul rázúdítja. Neki még az egy baba is szokatlan volt.
– Lassíts drágám ez a baba még meg sem született – mondta zavarodottan.
– Tudom – mosolyodott el Caroline, majd mikor észrevette a férfi rémületét rajta is kitört az aggódást, hogy Klausnak más tervei vannak és nem akar több gyereket, pedig Caroline nagyon vágyott még gyerekekre. – Klaus, te nem szeretnél még egy babát? – Klaus az ágyra ült, majd vett egy mély levegőt, mert tudta, hogy el kell beszélgetnie Caroline-nal a jövőről, így mikor látta, hogy szerelem csak áll ott ahol hagyta megpaskolta a mellette lévő helyet, hogy üljön oda, mire Caroline megszeppenve, de mellé ült.
– Szeretnék még gyerekeket, de egyelőre erre az egyre akarok koncentrálni, mert minden olyan bizonytalan vele, nem tudjuk, hogy képes lesz-e növekedni, ha igen meddig öregszik, meghal vagy örökké velünk lesz? Megannyi kérdés nem világos és erre választ kell kapnunk. Szeretem őt Caroline és én se akarom, hogy egyedül nőjön fel, de még minden bizonytalan. Előbb tudnom kell ezeket a részleteket – simogatta meg Klaus Caroline arcát, akinek eközben egy kövér könnycsepp kezdett el legurulni az arcán. – Mi a baj, édesem?
– Bele se gondoltam, hogy a baba talán meghalhat és elveszítem – mondta Caroline, mikor tudatosult benne, hogy akár gondok lehetnek a kicsivel, mert eddig természetesnek vette, hogy nem lehet baja és örökké fog élni.
– Ne sírj, ha baj is lesz megoldom – próbálta Klaus nyugtatni Caroline-t, mert pont ez miatt a reakció miatt nem akarta neki elmondani a kételyeit, de remélte, hogy nem lesz baj.
– Nem akartalak lerohanni, sajnálom igazad van – bújt Klaushoz Caroline zokogva, mialatt Klaus nem tudta megnyugtatni.
– Ígérem visszatérünk rá pár hónap múlva a baba születése után és ha úgy látjuk, hogy rendben van a fiúnk akkor jöhet a következő. Most viszont nézz rá kedvesem – emelte fel Caroline lehajtott fejét az állánál fogva.
– Sajnálom, hogy ezt kell tennem, de a nyugalmad az első – majd a lány könnytől csillogó szemeibe fúrta az övéit, hogy megigézhessen, mert tudta, hogy a lány mióta vele van leszokott a verbénáról a pici miatt pedig semmiképpen se inná. – Azt akarom, hogy felejtsd el amiről beszéltünk és ne emlékezz rá amíg én nem engedem. – Caroline pislogott párat, majd megismételte Klaus szavait.
– Mi történt? – kérdezte furcsállva és kicsit kábán, hogy mit keres az ágyon, majd kérdőn pillanatot Klausra, bár azt nem sejtette, hogy a férfi megigézte.
– Megszédültél és elájultál, én meg az ágyra hoztalak – hazudta Klaus a lánynak, hogy mit is keresnek az ágyon. – De most dőlj el az ágyon – kérte szerelmét.
– De miért? – kérdezte Caroline furcsállva, mivel már sokkal jobban érezte magát és nem állt szándékában pihenni.
– Csak csináld – majd amikor Caroline háttal elfeküdt az ágyon Klaus a hasára hajtva a fejét, a baba szívének a hangját kezdte el hallgatni, először nem találta, így aggódni kezdett, de akkor meghallotta a baba gyorsan susogó szívverését, amitől megnyugodott és boldog volt. Percekig hallgatta kisfia szívét. Majd megcsókolta Caroline hasát, aztán egyre feljebb tolva a felsőjét vette birtokba a lány testet, még nem lekerült róla felső, aztán teljesen maga alá temetve, kezdte el csókolni és egyik kezével a lány tincsei között veszett el még a másikkal a combját simogatta. Majd nemsokára mikor mind ketten bebarangolták egymás testét avatták fel átmeneti otthonukban a közös ágyat.
– Ez annyira jó volt – mondta Caroline zihálva, miközben próbálta rendezni a légzését.
– Tudom, még pár ilyen alaklom és rögtön másnap teherbe ejtelek anyuka – vonta magához szerelmét Klaus, hogy ismét csókolhassa, miközben eszébe jutott, hogy ezt nem kellett volna mondani, mert Caroline megint elölről kezdheti a beszélgetést és akkor meg kell igéznie megint.
– Azért nem kell olyan gyorsan tudok várni pár napot – mondta Caroline, miközben megcsókolta a férfi mellkasát. Klaus örömmel nyugtázta, hogy szerelme most nem hozta fel a család bővítés gondolatát, így kész volt gyorsan témát váltani, hogy véletlenül se essen szó még több babáról. – Klaus?
– Igen, mondd csak életem, az iménti együttlét után kérj bármit és a tied.
– Szeretni fogsz akkor is ha hatalmas nagy pocakom lesz? – kérdezte a lány, miközben felkönyökölt az ágyon és a férfi arcát fürkészve várta a válaszát.
– Hát hogyne, nekem akkor is szép leszel, bár az ölelgetés nem lesz egy egyszerű dolog, de majdcsak kivitelezem valahogy. Így ne aggódj, ha meg nem férsz majd be az ajtón, akkor megbontjuk a falat – mondta Klaus egy lemoshat ezer wattos mosollyal az arcán.
– Klaus! – ütötte hasba a hibridet nevetve, aki ezen még jobban elvigyorodott és magához húzta szerelmét.
– Jól van befejeztem. Tudod mit, menjünk el délután sétálni. Mit szólsz? – kérdezte a hibrid, mert szerette volna Caroline-nal bejárni a környéket és egy új otthonnak valót is keresni a mostani helyett, hiszen átmenetinek szánta ezt a házat.
– Igen, de most pihennék – huppant vissza Caroline a párnák közé jelezve, hogy teljesen kimerült.
– Rendben, akkor egy órakor találkozzunk a nappaliban én addig elintézek ezt azt. Pihenjetek csak drágám – hagyta ott Caroline-t, mivel úgyis volt pár fontos dolog amit nélküle szertetett volna elintézni.
Klaus ezzel távozott a szobából, hogy elintézzen még pár apróságot, amit eddig távvezérelve nem tudott megtenni. De előtte megigézte Lizt, hogy ne csatangoljon el, nehogy valami bajt csináljon, bár belé igézte, hogy ne egyen emberekből, de nem akart, hogy a kórház vérbankját feldúlja és riadalmat keltsen a városban, valamint szüksége lehet rá Caroline-nak is, ha felkel. Bár nem tetszett neki, hogy ezt kellett tennie Lizzel, de most a biztonság és Caroline nyugalma volt a legfontosabb.
Aztán a polgármesteri hivatalba ment, ahol megigézve az alkalmazottakat elsimított minden gondot a papírjaikkal és a letelepedésükkel kapcsolatban. Majd a bank következett, ahol gondoskodott róla, hogy elérhető legyen a vagyon azon része amiről a testvérei nem tudtak.
Végül a helyi „nevezetességek” indult felkutatni, amihez hozzá hűséges és lojális boszorkány segítségét is igénybe vette. Londonban élt Ingrid, akit Klaus már harminc éve ismert és megbízott a nőben, aki közel járt az ötvenhez, de úgy nézett ki mint egy húsz éves kis fruska a gyógyfüveknek és a mágiának köszönhetően. A vörös hajú és zöld szemű nádszál vékony démon, szerelemes volt Klausba már megismerkedésük első pillanata óta, ezért is volt olyan hűséges a férfihoz. Így most is készségesen segített a férfinak, hogy a város vérfarkasait megtalálja. Miközben abban reménykedett, hogy a munka végeztével a férfi ismét a kegyeibe fogadja mint meg annyiszor idáig, mivel Caroline-t csak egy hosszabb távra tervezett nőcskének gondolta Klaus életében, akit lecserél, majd főleg, ha ő majd végez vele.
Klaus és Ingrid megbeszélték, hogy amíg a nő keresgél, addig Klaus haza megy és elhozza a szükséges vért, ami még maradt Elenától, hogy pár hibridet teremtsen, tudta jól, hogy csak pár hibridre elég vérrel rendelkezik, de bízott abban, hogy a fia majd segítségére lesz a hibridek teremtésében. Tervei szerint először a környék, majd a szigetország vérfarkasait teszi hibridekké, evvel képezve új sereget a régi helyett ami vele pusztult a Mystic Falls-ban bekövetkezett halálakor.
A boszorkány másfél órányi munkával feltérképezte a várost és közvetlen környezetét egy varázslattal, majd mikor Klaus visszaért a vérrel elindultak, hogy azt a hét varkast átváltoztassák. Így teremtve pár fajtabelit Klaus, hogy a biztonságukat garantálja.
Caroline-t eközben otthon hagyva és semmit se mondva neki, nehogy az ő állapotában felidegesítse magát, mert nem akarta Klaus, hogy a kicsinek baja essen. Ingridet is csak akkor tervezte bemutatni Caroline-nak, ha megszokta az új környezetet.
A boszorkány és Klaus első megállója egy család volt a város nyugati felén, ahol a család minden tagja aktív vérfarkas volt.
– Jó napot! Klaus Wolfswood vagyok – köszönt Klaus az udvaron lévő férfinak, aki éppen a fűnyírót szerelte.
Üdvözlöm! William McGree – vagyok, nyújtott kezet Klausnak barátságosan, mint minden kisvárosi lakó tette volna, aki egy egy új lakost lát. – Új lakos, mert nem ismerős az arca? – kérdezte Will kíváncsian szemlélve az idegent.
– Teljesen új vagyok, sőt különc is, a hogy maga és a kedves családja is csak egy kicsit másképpen – mondta sejtelmesen mosolyogva a férfira, amiből Will rosszat sejtett, de próbált mindent tagadni a végletekig.
– Nem tudom miről beszél – tagadta a férfi, bár sejtette, hogy Klaus mire céloz.
– Vérfarkasokról Will, vámpírokról és rólam aki egy hibrid, aki nem a Hold lekötelezettje és nem ég el a Napon – fejtette ki a mondanivalóját Klaus, bár tudta, hogy Will elsőre is értette mire céloz, de élvezte, hogy egyre jobban megrémül a férfi, hogy tudja a titkát Klaus.
– Maga megörült, nekem erre nincs időm – majd hátat fordítva Klausnak, akart bemenni, hogy megszabaduljon tőle, de Klaus elé suhant, feltépte a csuklóját, majd megitatta a vérével, végül kitörte a nyakát. – Így ni egy készen is van jöhet a következő.
– Apa – rohant ki üvöltve a húszas évei elején járó fiú, majd mikor tudatosult benne, hogy apja halott, gyilkosára rontott, de azt érte el vele, hogy Klaus őt is megitatta majd megölte. Aztán a hibrid a házhoz ment és becsengetett, mire kijött a férfi lánya.
– Kisasszony jöjjön gyorsan valami történt az apjával és a testvérével – mondta Klaus aggódást színlelve, miközben a holtestek felé mutatott, hogy a lány is elhagyja a ház oltalmazó rejtekét.
– Anya! Anya! – kiabálta a lány, hogy vesztükre oda hívja az anyát is. – Mi történt? – kérdezte és fordult közben Klaus felé, aki ebben a pillanatban ölte meg a lány anyját. Majd a lány felé közeledett. – Ne bántson kérem ne – könyörgött, de hasztalan volt, mert Klausnak kész terve volt, neki mind a három vérfarkas átváltoztatva kellett, így nem adott a lánynak se kegyelmet.
– Nem fog fájni és utána a tiéd és a családodé lesz az örökké valóság – majd feltépve csuklóját itatta meg a lányt a vérével, majd ölte meg. – Vigyük a házba őket Ingrid – adta az utasítást, majd bevitték a holttesteket. Klaus hozott négy poharat és mindegyikbe töltött mértékkel Elena emberi véréből, majd előkészített pár tasakos emberi vért még újszülött hibridjeinek, ha felébredtek. Miután felébredt a négy halott, megitták a kiporciózott vért, majd a tasakost. – Remek, ez fantasztikus – mondta Klaus egy elégedett vigyorral az arcán.
– Mit akarsz tőlünk? – kérdezte gorombán, de legbelül érezte, hogy nem tud ellenkezni Klausszal.
– Egyelőre csak azt, hogy folytassátok az életeteket, ne igyatok emberekből csak tasakból, amit a szomszéd városokból szerezzetek be, kövessétek a parancsaimat – adta ki az utasítást.
– Igen, mester – bólintott a négy hibrid, akik immáron vakon követték Klaus szavát, mert kötődtek hozzá.
– Remek. Induljunk Ingrid még dolgunk van – hagyta ott őket, mert tudta, hogy egy csettintésére ugrani fognak.
Klaus és a boszorkány a másik három farkast is átváltoztatták, ahogy az előbb a másik négyet. Majd Klaus a fogadóba vitte a nőt, ahol megszállt.
– Viszlát Ingrid és köszönöm a mai közreműködés, hálás vagyok érte – mondta majd várta, hogy a nő kiszálljon és ő haza mehessen Caroline-hoz, de egy nem várt esemény történt.
– Akkor gyere fel egy órácskára és háláld meg – hajolt a férfihoz és csókolta meg az ajkát éppen csak súrolva, de Klaus visszalökte az ülésbe, amitől bevágta a karját az ajtóba.
– Ingrid, ezt most mondom el először és utoljára nekem van társam és nem kell rajtakövül más – mondta dühödten az ősi. Máskor nem utasította volna vissza a szemrevaló boszit, de mióta Caroline az övé más nőre még gondolni se tud.
– Kérlek egy fél óra is elég – akarta közben megcsókolni, de Klaus ellökte magától ismét –, azt mondtam, hogy nem se most se máskor Ingrid – mondta erélyesen Klaus, miközben sárgára változtak a szemei és a fogai megnyúltak, jelezve a boszorkánynak, hogy nem tréfál és itt az ideje, hogy távozzon.
– Ahogy akarod – szállt ki a nő sértettem, de biztosra vette, hogy pár hét és visszaszerzi Klaust, mert rá fog unni az unalmas kis vámpírra, főleg ha a hasától már menni se tud.
Klaus egy óra előtt néhány perccel érkezett új otthonukba, ahol Caroline már várta a nappaliban egy adag vér majszolása közben, mikor belépett a férfi Caroline ragyogó szemekkel nézett rá.
– Jól aludtál kedves? – kérdezte Klaus.
– Igen és el is készültem, hogy elinduljunk – mutatott a kis táskára amibe pakolt ételt és vért, ha szüksége lenne rá, mert nem akart kidőlni a kirándulásuk alatt, hanem élvezni minden percet Klausszal.
– Az remek, de lenne itt valami. Ne vagyok Elijah hála az égnek – forgatta meg közben mosolyogva szemeit –, szóval a körítés nem lesz olyan mintha ő csinálná, – fogta meg közben Caroline kezét –, de szeretnem megkérdezni, hogy lesz-e a feleségem Caroline Elizabeth Forbes?
2. rész - Választás
Caroline percekig bámulta Klaus válaszért sóvárgó szemeit, mialatt próbálta felfogni, hogy mi is történik most, miközben a férfi egyre jobban kezdett elbizonytalanodni abban, hogy Caroline a felesége lesz-e, mert eddig úgy vélte, hogy igent fog mondani. Pillanatról pillanatra úgy érezte, hogy egyre jobban kínossá válik a helyzet, mert Caroline azért nem ad neki választ, mert nem lenne beleegyező, amivel összetörné az álmait és terveit, amiket azóta szőtt mióta megtudta, hogy apa lesz. Az ősinek még nem jutott volna eszébe, hogy hét hónapnyi ismeretség után feleségül kérje Carolione-t, de mivel a gyermekét várja nem akarta azt, hogy a babának ne legyen minden értelemben az apja, mert gondoskodni akart a véréről és azt akarta, hogy mindenki előtt és minden formában a fia lehessen. De Caroline tétovázó válaszadása teljesen kezdte kétségbe ejteni. Félt attól, hogy Caroline úgy véli, hogy csak a baba miatt akarja a házasságot, pedig nélküle is eljött volna a nap igaz később.
– Igen – nyögte ki végül Caroline, mikor képes volt már megszólalni a váratlan meglepetéstől, miközben a szemeibe ragyogó csillogás költözött a boldogságtól. Imponált neki, hogy Klaus hű volt önmagához és semmi körítés nélkül kérte meg a kezét.
– Biztos? – kérdezte Klaus meg ismét, hogy meggyőződjön arról, hogy Caroline nem csak félre beszélt az előbb, hanem úgy is gondolja.
– Miért ne lenne az? Vagy talán ez egy komolytalan kérdés volt és te itt szórakozol velem? – tette csípőre a kezét, majd a férfi szemeibe meredt és remélte nem csak tréfát űzött vele, mert akkor nem állna jót magáért, hogy szerelme játszadozik vele.
– Nem, dehogy is, azt akarom, hogy a feleségem legyél, mert ez nekem sokat jelentene. Szóval akkor igen a válaszod? – kérdezte egy ezre wattos mosollyal az arcán.
– Úgy bizony, bár Mr. Wolfswood könnyű úgy rávenni valakit, hogy a felesége legyen, hogy előtte teherbe ejti – mondta egy sejtelmes pillantást vetve Klausra, majd a nyakába ugrott és megcsókolta.
– Ó, Mrs. Wolfswood én mindig is szerettem biztosra menni – mondta Klaus, miközben kivált a csókból diadalmas ábrázattal az arcán, hogy igent mondott neki a szerettet nő, majd felkapta Caroline-t örömében és elkezdett vele forogni, még mind a ketten el nem szédültek és a kanapéra estek, pontosabban Klaus a kanapéra, Caroline pedig a férfira. Majd Klaus elvett a kabátja zsebéből egy apró fekete dobozt, amiben egy gyémánt eljegyzési gyűrű volt, fehér arany foglalatban öt gyémánt, amelyek közül a középső volt a legnagyobb és a szélei felé kisebbedtek.
– Ez gyönyörű – mondta Caroline, miközben a szája elé kapta a kezeit az ámulattól, mialatt csillogó szemekkel nézte, mert el se akarta hinni, hogy az övé.
– Szabad? – kérdezte Klaus, mire Caroline bólintott, így Klaus az ujjára húzta a gyűrűt. Caroline magasba emelte a kezét rajta a gyűrűvel és úgy csodálta meg elégedetten.
– Mikor veszel el? – kérdezte, mikor újból az ősi igéző szemeibe nézett.
– Amikor akarod., akár most is, berobogunk a városházára és egy óra múlva már jöhet a nászdélután, majd a nászéjszak aztán az átszeretkezett nászút – javasolta Klaus, mialatt elkezdte csókolgatni Caroline száját, majd a nyakát aztán lesiklott a vállára, hogy apró csókokkal borítsa be.
– Legyen inkább egy hónap és a nászutat most halasszuk el, majd ha a baba már megszületett és nagyobb lesz, úgyis most költöztünk ide és még olyan mint a nászút – Caroline úgy vélte kicsivel több időre van szüksége az esküvője előkészítésére, mint alig egy óra, mert bár nem akart nagy esküvőt mint régen, de azért meg akarta adni a módját, ha már Klaus felesége lesz, még akkor is, ha egy hónap múlva már négy és fél hónapos terhes lesz.
– Ahogy akarod, bár már lelki szemeim előtt láttam ahogy egy óra múlva, mint férj és feleség állunk itt a nappaliba – mosolygott sejtelmesen Klaus, mert szíve szerint már a következő pillanatban feleségül vette volna szerelmét akit imád és aki nemsokára egy kisbabával ajándékozza meg.
– Légy türelmes, egy hónap nem olyan sok. Indulhatunk? – kérdezte Caroline, mikor felkelt Klaus ölelő karjaiból, hogy elmenjenek sétálni és megnézzék a város eladó ingatlanjait, hogy az új otthonnak valót is kiválasszák.
– Igen – Klaus is felkelt és elindult Caroline-t átkarolva, hogy felfedezzék a környéket szerelmesen andalogva, miközben Klausnak egy múltbéli esemény jutott az eszébe, amire már rég nem gondolt.
Ezer évvel ezelőtt Mystic Falls területén …
Klaus és Elijah a tó partján üldögélve beszélgettek a jövőről, az álmaikról és a vágyaikról, mert volt pár óra szabad idejük ezen a napfényes nyár napon. Miközben nem is sejtették, hogy fél év múlva addigi életük gyökeresen megváltozik és semmi sem lesz már úgyan olyan mint amilyen régen volt. De most csak emberek voltak emberi dolgokkal és emberi vágyakkal, érzésekkel.
– Egy takaros kis feleséget és két gyereket el tudnák magamnak képzelni, akár pár éven belül. Építenék egy házat és ott élnénk – mesélte Elijah Klausnak, hogy mit is szeretne az élettől. – Te, Klaus mire vágysz?
– Nekem azért egy kicsit szenvedélyesebb, különlegesebb nő kellene. Olyas valaki aki nem fél nekem megmondani, hogy mit gondol, de szívesen nevelné a gyerekeimet, miközben megmarad vidámnak, jókedvűnek és nem lenne olyan begyepesedett, mint az itten asszonyok – gondolt Klaus a falubeli nők többségéről akik négy-öt gyerek után már csak árnyékai voltak régi önmaguknak, aminél kicsit többre vágyott Klaus. – Ezenkívül ne riadjon meg attól, hogy nagyobb családra vágyom, akár hét-nyolc gyerekkel.
– Szép nagy családot szeretnél bátyám – jegyezte meg Elijah, miközben vett egy mély levegőt, hogy magába szívhassa a friss erdei illatot, amit annyira szeretett.
– Megszoktam, hogy sokan vagyunk hiányozna, ha csak egy-két gyermekem lenne. Mondjuk azt a szépséget ott el is tudnám fogadni az anyjuknak – bökött Klaus az éppen újonnan érkező szekér karavánra, akik az új lakók lehettek akik érkezéséről Mikael már szólt nekik, mivel a faluban rengeteg szabad hely volt és az eltartó képesség is megengedte, hogy új dolgos munkás kezű emberek telepedjenek le. Köztük pedig egy elbűvölő szépségen akadt meg Klaus szeme első pillantásra.
– Hol? – kérdezte Elijah, mert neki még nem sikerült a fiatal lányt kiszúrnia.
– Ott az a hosszú gesztenyebarna hajú lány, karcsú, magas, barna szemű és rendkívül bájos teremtés – írtak körül Klaus azt a nőt aki első pillanatban megdobogtatta a szívét.
– Valóban szemet gyönyörködtető szépség, én se vetném meg, ha a feleségem lehetne – mondta Elijah nevetve, majd visszadőlt a kőnek, amin eddig támaszkodott, de gondolatai között már ott járt a gesztenye barna hajú lány kitörölhetetlenül.
– Akkor udvaroljunk neki, ha szabad, aztán döntse el ő melyikünk kell neki – ajánlotta Klaus váratlanul, mert feltett szándéka volt meghódítani vagy ha testvérének sikerül akkor félreállni az útjából, hogy boldog legyen.
– De még a nevét sem tudod Klaus – próbált Elijah szavatkozni, bár Klaus ötlete igazán ínyére való volt.
– Ideköltözik, így kiderítjük majd. Benne vagy, hogy ha akarja az egyikünk felesége lesz? – kérdzete, miközben kezet nyújtott testvérének, hogy megerősítsék a megállapodást.
– Legyen bátyám, udvaroljunk neki és akit választ azé lesz, ha a házassági ajánlatára igent mond, a másik félrevonul – egyezett bele Elijah remélve, hogy neki kedvez majd a gesztenye barna hajú szépség, bár akkor testvére látja kárát, de úgy vélte a szerelemnek nem lehet gátat szabni, amit Klaus is megért majd, ha nem őt választja, ahol Elijah is fel akart készülni erre az eshetőségre.
Napjainkba Lakestown …
Caroline és Klaus már két órája járta a várost, miközben felfedezték a főteret, a helyi kávézót, egy aprócska cukrászdát és egy eldugott kis vendéglőt is, ahová beültek elfogyasztani egy könnyű kis uzsonnát. Mindkettőjüknek nagyon tetszett a hely, Caroline remek választásnak tartotta, hogy ide költöztek, olyan barátságosnak és megnyugtató helynek tartotta, bár az időjárással nem volt kibékülve, de úgy vélte, hogy majd meg fogja szokni ezt a kis kellemetlenséget.
Aztán a szerelmes pár a város környékén nézett körül, ahol találtak egy kis ösvényt, ami egy két kilométerre fekvő kastélyhoz vezető hét lyukú kőhídhoz vitt, ami egy kis szigeten feküdt egy tóval körülötte. Tartozott hozzá egy kis udvar és egy hatalmas birtok is, ami nem volt rendbe téve, sem gondozva, de hatalmas volt, ami miatt rengeteg mindenre alkalmas lehetett, akár egy istálló felépítésére is pár lónak. Maga a kastély nem volt nagy, de ez tette hangulatossá, a három szabálytalan toronyszerű kiemelkedésével a tetején és a rendszertelen kiszögelésekkel, hatalmas festett üveg ablakokkal és egy kétszárnyas bejárat, amihez tíz lépcsőfok vezetett fel az épület jobb oldalán. A kastély igen romosan nézett ki, de mégis megragadta valami a helyben Caroline-t, ahogy Klaust is, egy érzés kerítette őket hatalmába, hogy haza érkeztek.
– Gyere nézzük meg a belsejét is – kapta el Klaus kezét Caroline, hogy szemügyre vegyék a kastély belsejét, mert a lány tudni akarta, hogy milyen, hiszen már a külsejébe és a környezetébe így is beleszeretett.
– Várj ez az épület elég romost – próbálta Klaus visszatartani Caroline-t, mert tartott attól, hogy az épület állapota miatt valami baleset történik, ahol Caroline-nak vagy a babáknak bajuk lesz, bár ő is kíváncsi volt a kastély belsejére.
– Figyelek, de imádom, már most úgy érzem, hogy bele szerettem – mondta Caroline, de előre engedte Klaust, hogy ő mérje fel a terepet. Mikor benyitott az ajtón a hibrid kezében maradt, így félre tette, aztán Caroline-ra nézett, hogy még egyszer óvatosságra intse, hiszen az ajtó ékesen bizonyította, hogy mennyire nincs jó állapotban az épület.
– Legyél óvatos, mert a kastély fa elemei nem biztonságosak és egyáltalán nem örülnék, ha közelebbi kapcsolatban kerülnél velük, ezzel a te életedet vagy a babánként veszélyeztetve – aggodalmaskodott Klaus továbbra is mint egy felelősség teljese apuka és leendő férj.
– Nem lesz baj gyere – majd elindult Caroline befelé, hogy szemügyre vehessen mindent. – Ez gyönyörű – mondta, mikor be lépett az első helységbe –, egy óriási nappalinak képzeld el, a falakat újra burkoltathatnánk antik stílusú fa elemekkel, ódon antik padlót rakathatnánk le, a kandallót is helyre hozathatnánk akkor a párkányra családi fotókat tehetünk ki, az ablak mellett lehetne egy bárpult és egy húsz személyes barna bőr kanapé garnitúra, lehetne középen egy ovális asztal, a falakon képekkel és a lépcső korlátját is a fa burkolathoz hasonlóra pácoltathatnánk le, a kandallóval szemben pedig egy tíz méteres szekrénysor, egy álló óra és az egyik sarokba egy zongora. Bal oldalt az első helységből lehetne egy könyvtár, aztán mellette egy társalgó, amiből a dolgozó szoba nyílna, a társalgó mellett pedig lehetne az étkező. Ahonnét átjárás lehetne a konyhába, ahol lenne egy kis kamra, ahol a lejárat lenne a pincébe. A nappali jobb oldalán lévő kis előtérből egy hatalmas teraszt alakíthatnánk ki, amire egy kétszárnyú ajtó nyílna és lenne fedett része is – mondta lelkesen Caroline azt amit elképzelt a kastély ezen szintjéből, mikor bejárták az alsó szintet, mert már látta maga előtt teljesen felújítva és bebútorozva, miközben szerelmével itt laknak benne.
– Ez aztán a terv – ölelte át Klaus, majd megsimogatta Caroline hasát, amin már lehetett látni, hogy egy kicsit megnőtt.
– Igen, gyere nézzük meg a felső szintet – ragadta meg ismét az ősi kezét, majd a felső szintre vezető lépcsőhöz húzta, hogy a fenti részt is meg tudják nézni. – Ez káprázatos. – Ámult Caroline, mikor meglátta a felső szintet.
– Romos és poros – jegyezte meg némi fintorral Klaus, mikor végighúzta a mutató ujját a korláton. Miközben Caroline ezzel egy percig sem törődve lépkedett a szobák felé, hogy megnézze őket.
– Legyen egy kicsivel több fantáziád – jegyezte meg az elégedetlenkedő Klausnak, aki csak szem forgatva mosolygott rá. – Ezt el se hiszem tizenkét hálószoba, két előtér, és minden szobához külön fürdő és van még két plusz helység, amiből lehetne egy szauna és egy fürdő rész és minden szobához erkély, ahol rengeteg hely van, hogy a kilátásban lehessen elveszni. – Majd mikor kiléptek az egyik szobából meglátott Caroline egy lépcsőt. – Nézd ott egy kis lépcsőfeljáró, biztos a tetőtérbe visz – majd felsiettek a lépcsőn, hogy a padlást is megnézhessék. – Ez pompás zegzugos kis padlás, mint azokban a filmekben, ahol megannyi eldugott titok rejtőzik az ilyen helyeken. Klaus ezt imádom, beleszerettem a házba – fordult leendő férje fel csillogó szemekkel, amiből Klaus tudta, hogy megtalálták új otthonukat, ahol a babát nevelhetik.
– Úgy látom találtál új otthont a családunknak szerelmem – csókolta meg Klaus, miközben örült, hogy Caroline talált egy olyan helyet, ahol szívesen élne vele és a picivel, valamint Lizzel. Így Klausnak semmi kifogása nem volt a hely ellen.
– Csak ha neked is tetszik – szólalt meg Caroline, mikor rájött, hogy Klaus véleményét még ki sem kérte, bár remélte, hogy a férfinak is elnyerte a tetszését a kastély, mert neki egy álom valóra válását jelentette.
– Ha veled lehetek itt és alapíthatok új családot akkor igen. Holnap reggel intézkedem, hogy a miénk lehessen, aztán elkezdem a renováltatást, hogy mikor a feleségem leszel, akkor már az új otthonunkba térhetünk meg – egyezett bele Klaus abba, hogy megvegyék és felújítsák a kastélyt.
– Gyere nézzük meg a tavat – húzta tovább leendő férjét Caroline, mikor Klaus beleegyezett véglegesen a ház vételbe, hogy felfedezzék a kastély körüli közvetlen területet is, amin Klaus csak jót szórakozott, hogy imádott kedvesen milyen lelkes és boldog, a férfi mindig így akarta látni Caroline-t, mert a boldogság megszépítette, amúgy is elbűvölő kedvesét.
– Még nem láthatod, de a mama egy gyönyörű helyet választott, ahol majd megérkezhetsz és felnőhetsz. Mi pedig itt leszünk neked és szeretni fogunk. Én pedig sosem hagyom, hogy valaki is bántson picuri, mert mindig vigyázok rád. Szeretni foglak és ígérem remek apukád lesz, akire büszke lehetsz, mikor felnősz – ígérte meg Klaus Caroline hasát simogatva, ahol a kicsi élet növekedett, majd adott rá egy puszit is, amin Caroline jót mosolygott, hogy szerelme ennyire figyelmes vele és hogy beszél a kicsihez. – Most viszont menyünk vissza a városba, mert láttam egy kis könyvesboltot, aminek az ablakában volt egy könyv, amit félre tetettem nekünk.
– Milyen könyv? – kíváncsiskodott Caroline, mikor meghallotta, hogy Klaus valami könyvet emleget amiről nem tudta, hogy micsoda.
– Majd meglátod – fogta meg Caroline kezét, aztán elindultak vissza a városba.
– Tessék uram a kért könyv és az napló – vette át Klaus az előre félretetetett csomagot a könyves boltban, mikor egy órányi séta aztán ismét a belvárosban voltak, a főtér közelében.
– Köszönöm – fizetett közben, majd elindultak haza, de előtte még leültek egy padra, hogy átadhassa Caroline-nak, amit vett, mert látta rajta, hogy megeszi a kíváncsiság.
– Mit vettünk, mondd el, kérlek – kíváncsiskodott egyre türelmetlenebbül.
– Tessék szerelmem – adta át a könyvesbolt logójával díszített papírszatyrot Caroline-nak aki izgatottan bontotta ki, mert már alig várta, hogy láthassa a tartalmát.
– Ez egy baba-mama könyv és egy baba napló. Klaus, én... annyira boldog vagyok ... köszönöm – csókolta meg a férfit hálája jeléül, mert nem gondolta volna, hogy szerelme evvel lepi meg, mert már maga is tervezett venni egy baba-mama könyvet, de még nem jutott el a megvételéig, így örült, hogy Klaus gondolt rá.
– Reméltem, hogy tetszeni fog, mert neked és a kicsinek vettem, mindent meg akarok adni neki amit én sosem kaptam meg – ölelte át Caroline-t, majd elindultak haza, hogy Caroline le tudjon pihenni, mert kimerítő volt a számára a mai nap.
Klaus ígéretéhez híven megvette a kastélyt másnap és még aznap felfogadta azokat az embereket akik kellettek a renováláshoz, több -féle szakembert is dolgoztatott egyszerre, hogy befejeződhessen a renoválás egy hónap alatt. Aztán bement a szomszéd városban lévő lakberendező vállalathoz, hogy másnapra kérjen időpontot egy látogatásra Caroline-nak és Liznek, hogy kedvükre válogatva berendezhessék a házat, mivel az alaprajz megvolt és a méreteket is pontosította egy tervezővel, így pontos adatok voltak a rendeléshez. Bár sok ideje elment azzal, hogy ilyen gyorsan elintézzen minden, de nem sajnálta a befektetett időt, mert mindent meg akart adni szerelmének. Majd még mielőtt haza indult volna az új hibridjeinek kiadta, hogy ők ügyeljék az építkezést, de ha valami nem a terv szerint alakul, akkor életükkel fizetnek érte.
Caroline eközben elújságolta a nagy hírt Liznek, hogy egy hónap múlva Klaus felesége lesz. Liz átölelte a lányát és gratulált neki, miközben boldog volt, hogy szeretett lány boldog és nemsokára szerelméhez megy feleségül, akinek a fiát hordja a szíve alatt. Aztán megcsodálta a lánya gyűrűjét ami csodálatos volt, igazi kincsként díszelgett a lány ujján. A gyűrű teljesen illett Caroline kifinomult ízléséhez. Majd megbeszélték, hogy holnaptól nekilátnak az esküvő előkészületeinek, valamint Klaus is felhívta őket, hogy a kastély dolgában intézkedett, valamint holnap már mehetnek is a berendezést válogatni.
Klaus este odaadta a két nőnek a katalógust, hogy nézzék át, majd másnap elvitte őket az üzletbe, úgy tervezte, hogy egy darabig a két nővel marad, de egy idő után ott hagyja őket, mert előre sejtette, hogy nem fogja bírni a válogatást. Így mikor megérkeztek az eladók társaságában távozott Caroline és Liz, hogy körbe nézzenek és összeírják mit gondolnának a kastély berendezéséhez, addig Klaus helyet foglalt az egyik lábtartós fotelban, majd igénybe vette az alkohol készletet ami volt, hogy elüsse az időt, miközben szólt Liznek és Caroline-nak, hogy a válogatást anyagi határát a csillagos ég szabja, így azt vesznek amit jónak vélnek, valamint a rajzokat is nekik adta, hogy tudják a méreteket a bútorokhoz, majd közölte velük, ha valami nem világos a papíron akkor szóljanak, ha nem lenne már ott, akkor hívják fel. A két nő egész nap válogatott, így Klaus pár óra után megunta várakozást, így felkereste Ingridet, hogy új megbízást adjon neki a többi vérfarkas vérvonal felkutatásához, mert nem akarta addig se az időt vesztegetni még nem tud egyelőre hibrideket teremteni. A nő most is bepróbálkozott Klausnál, de a férfi nem hagyta magát, így ismét visszautasította, ami nem tetszett a nőnek, ahogy az sem, hogy feleségül veszi Caroline-t, de úgy vélte, ha Caroline terhessége előre haladott lesz, akkor Klaus vágyait nem tudja úgy kielégíteni, ahogy a férfi igényei megkívánják, akkor jön majd el az ő ideje és Klaust elveheti Caroline-től.
Az elkövetkező egy hónapban…
A kastély renoválása jól haladt, már csak egy hét volt hátra az esküvőig az új otthonukat pedig már bútorozták, így minden készen állt arra, hogy az esküvő után ide jöjjön az ifjú pár. Caroline saját kezűleg rendezte be a hálószobájukat és a kicsi szobáját is. A picinek már most megvették a kiságyat ami fehér színű volt egy világos kék ágybetéttel, takaróval és egy hozzá illő párnával, amit az ablakhoz állítottak be, ami előtt egy sötétebb kék sötétítő függöny és ugyan olyan világoskék függönyt helyeztek el mint az ágynemű, valamint a szoba berendezéséhez tartozott ugyanolyan színű fotel, pelenkázó asztal aminek a húzta egyezett meg a többi bútor kék színéve, a lámpa búra és a fal is ugyan abban a színben tündökölt. A szobában lévő polcok és szekrények a kiságyhoz hasonlóan fehérek voltak, csak a fogantyúk voltak tölgyfa színűek és a padlón egy sötétebb krémszínű szőnyeg volt, ezenkívül több plüss állatott is helyeztek el a szobában. Klaus pedig az ajtó melletti falra festett egy képet az oroszlán királyból, amihez meg kellett némileg erőltetnie magát, de akkor is tökéleteset alkotott. Caroline és Klaus a közös sétáig alkalmával pedig mindig vettek egy-két baba ruhát, így azok is gyűltek.
– Gyönyörű vagy így a baba holmik között és ez az édes pocak egyszerűen imádni való – lépett oda leendő feleségéhez Klaus, majd átkarolta, miközben a baba holmikat pakolta a szekrénybe.
– Igen, már négy és fél hónaposak vagyunk – simogatta meg Caroline a pocakját, majd megfogta Klaus kezét és a hasára tette.
– El se hiszem, hogy nemsokára a kezembe tarthatóm őt – súgta Caroline-nak. – El se tudod képzelni milyen boldoggá tettél.
– Ez így lesz apuka, de most keressünk egy kis vért, mert ha nem az egyik munkást iszom ki – mondta Caroline viccelődve, majd Klaus átkarolta és elindultak az autóhoz, ahol volt a lány számára pár tasak vér, bár Klaust az se zavarta volna, ha az egyik munkás bánja.
– Gyere te kis falánk vámpírom.
3. rész - Együtt mindörökre…
Caroline és Liz egész hónapban az esküvőre készültek, mikor nem a házhoz kapcsolódó teendőkkel foglalkoztak, mert igaz, hogy Klaus intézte a renoválást és már másnap elvitte őket, hogy a berendezést, a burkolatot, és minden egyebet ki válasszanak, amire ráment egy teljes hét, de a kertet csak következő héten tudták megtervezni és kiválasztani a virágokat. A baba szobára pedig Caroline egy egész napot szánt. Így az új otthonukkal való foglalkozással is sok idő elment, így az az egy hónap ami az esküvő előtt volt csak úgy elrepült és már csak egy hét volt vissza. De sikerült az esküvői meghívót időben kiválasztani és elküldeni, valamint a fontos dolgokat is elintézni, hogy az utolsó hétre már csak a végső simítások maradjanak.
Caroline egy egyszerű meghívót választott, aminek a külsején egy hófehér ruhát viselő menyasszony és egy fekete szmokingos vőlegény ült egy fehér lovon, miközben egy virág szőnyegen haladtak. A fejük felett pedig egy virágdíszbe írva, hogy meghívó. Még a belsejében cikornyás arany betűkkel volt leírva az esküvő részlete. Caroline nagyon ideges volt az esküvője miatt, csak arra tudott gondolni, hogy valami nem lesz tökéletes a nagy napon, még az is megfordult a fejében, hogy Klaus megfutamodik. Így minden beszélgetésükkor Lizzel mindig elkérdezte, hogy minden rendben van-e az eddig elintézett dolgokkal.
– Anya a meghívókra megérkezett a vissza igazolás? – kérdezte Caroline aggódva, mert nem akarta, hogy valami rosszul sikerüljön ezen a neves napon.
– Igen, mind a harminchat vendég jelezte, hogy el tud jönni szombaton kettőre a birtokra – nyugtatta meg Liz, hogy a meghívókkal és a meghívottakkal minden rendben van ne aggódjon feleslegesen.
– Remek, én pedig beszéltem a vendéglővel és a svédasztalos fogadáshoz egyeztetettem az ételeket, erről jut eszembe felvettem a gyümölcs salátát és levettem a bárányt az étellistáról – jegyezte meg Caroline, mire Liz átírt az esküvői menüt a füzetben, amiben a teendőket írták össze, mert Caroline annyira tartott attól, hogy valamit elfelejt, hogy egy külön füzetben kezdte el vezetni azt, hogy mit intézett el és mit szeretne még, amin Klaus jót szórakozott, de nem tette szóvá, mert ha ez nyugtatja meg a kedvesét akkor nem bánta. – A cukrászdát még fel kell hívni és rájuk pirítani, hogy a nevet jól írják rá, mert mikor megrendeltük volt probléma a leírásával – jutott eszébe a cukrász fiú malőrje a Wolfswood névvel, amit kétszer is rosszul írt fel.
– Holnap benézek oda is és rákérdezek – ígérte meg Liz, miközben felírta, hogy cukrászda ellenőrzés, mert nem festett volna jól a négy emeletes gesztenyén tortán egy névelírás.
– Lehet bele kellene igéznünk a cukrászdai dolgozókban, hogy hogyan is írják a nevet. Bár lehet nem kellene több igézetet használni, mert a virágosnál már használtunk – jutott eszébe Caroline-nak, hogy újabban igen szabadjára engedte vámpír képességeit, hogy minden tökéletes legyen. – De nekem akkor is kellette az orchideák a liliomok mellé a díszítéshez – jegyezte meg mosolyogva, miközben megforgatta a szemeit.
– A tökéletes menyasszonyi ruhád is megvan? – kérdezte Klaus, mikor belépett a nappaliba egy hatalmas vigyorral az arcán, hogy a két nő már megint az ezerszer átbeszélt esküvőt rágja át. Klaus számára is fontos volt a szombati nap, de nem aggódott annyira mint Caroline, mert eltervezte, hogy aki elrontja az megöli.
– Igen, bele férünk a picivel – tette közben a kezét megnőtt pocakjára, miközben rápillantott, majd Klausra.
– Hát már nem is olyan pici – tette Klaus is a kezét Caroline gömbölyödő hasára, hiszen már tagadni se tudta volna a tényt, hogy terhes és nemrég teljes ruhatárát is lecserélte kismamáknak való megannyi holmira.
– Már valóban nem, hiszen mindjárt öt hónapos lesz és nemsokára megszületik – csókolta meg Klaust.
– Aztán mind a hárman babázhatunk – mondta Liz búcsúzóul, majd magára hagyta a fiatalokat.
A maradék napok csak úgy pörögtek, így hamar elérkezett az esküvő napja, a vendégek, az anyakönyvvezető, a tanúk és Klaus már kastély melletti kertben várták izgatottan a menyasszonyt. A virágokkal díszített kertben felállított pavilonon tervezték megtartani a ceremóniát, aminek a hátterében a tó és a skót hegyek voltak, pazar kilátást biztosítva és evvel egyedi bájt és eleganciát kölcsönözve az az esküvőnek. A kastélytól a pavilonig egy rózsaszőnyeg volt leterítve, amin a menyasszony végig tud majd sétálni, hogy a végén találkozzon kedvesével. A székeken fehér huzat volt átkötve egy barackszínű masnival, a támlára pedig apró rózsafüzérek voltak erősítve. A székek mellett alacsony fa tartók voltak fehér anyaggal bevonva, közepükön pedig fehér rózsából és liliomból készült csokrok, a két tartót pedig ugyan olyan fehér anyag készült laza dísz kötötte össze, rajta virágokkal. A félig nyitott fehér pavilon öt oszlopát és a homlokzatot is a fehér anyaggal vonták be és a két oszlop közti részt, valamint az oszlopok közepére is virágdíszeket helyeztek el. A pavilon jobb oldalán pedig egy fehér zongora állt, hogy a megfelelő időben el kezdje játszani a zongorista a bevonuló zenét.
Caroline eközben az utolsó simításokat végezte magán, mert volt még öt perce mielőtt ki kellene lépnie a virágokkal díszített ajtón. Hosszú fehér egyszerű a-vonalú ruhát viselt, ami egy vékony pánttal rendelkezett nem voltak rajta habos-cirádás díszek csak egy egyszerű ruha volt, a lazán feltűzött hajában egy rövid fátyollal, amit egy faragott fésű tartott a helyén, Klaustól pedig egy nyújtott fehér rózsa csokrot kapott, valamint egy hosszabb gyémánt nyakláncot, egy gyémánt karkötőt és a szett harmadik darabját egy karika fülbevalót viselt ami remekül passzolt a ruhához. Az ékszert még három évszázaddal ezelőtt szerzet Klaus az egyik francia királynőtől, de most leendő feleségének adta, mert úgy vélte Caroline bármilyen előkelőségnél jobban megérdemli. A haja laza feltűzéséhez kölcsön kapott pár arany színű csatot a helyi fodrásztól, valamint vett még szerdán egy kék harisnya kötőt is remélve, hogy Klaus értékelni fogja a nászéjszakán.
– Anya ugye minden jól néz ki rajtam? – kérdezte idegesen Caroline anyjától, mert olyan gyönyörűen akart kinézni, ahogy eddig még sohasem. Egész nap izgatottan sürgött forgott, de most a torkában érezte a szívét, hogy a szerettet férfi felesége lesz egy órán belül. Már számtalanszor elképzelte a pillanatot, de most se tudja elhinni, hogy be fog következni.
– Igen, gyönyörű vagy, Klaus szerencsés férfi, hogy a felesége leszel – mondta Liz mosolyogva, miközben igazított még egyet a fátylon. A nő mindig is remélte, hogy eljön az ő kislányának az életében ez a nap, bár nem gondolta volna, hogy mind ketten vámpírok lesznek, Caroline pedig babát vár és egy ősi vámpírhoz készül feleségül menni.
– Annyira boldog vagyok – mondta Caroline, miután még egyszer megcsodálta a ruhát és saját magát a tükörben.
– Az is lehetsz, mert ez a te nagy napod – jegyezte meg könnyes szemekkel.
– De félek attól, hogy mit szólnak majd az emberek, hogy ebben a ruhában jelenek meg – aggódott Caroline, mert szíve szerint nem fehér ruhát húzott volna, de mikor ezt Klausnak felvetette, akkor leendő férje kijelentette csak akkor veszi felségül, ha talpig fehérben lesz, így Caroline tejesítve szerette Klausa kérését nem ellenkezett, de aggódott a vendégek rosszalássa miatt.
– Ne törődj velük, csak Klaus számít és te ezen a napon – szorította meg lánya kezét Liz biztatásul.
A következő pillanatban felcsendült a bevonuló zene, amit egy zongorista játszotta a kertben. Caroline mikor meghallotta majdnem kiugrott a szíve a helyéről, majd egy hatalmas mosoly ült ki az arcára, aztán megölelte anyját, végül a követő percben két hibrid kinyitotta a kastély bejárati ajtaját Caroline pedig boldogan lépett ki rajta, hogy nemsokára Klaus felesége legyen. Ahogy kilépett a kastély bejáratán és a két hibrid lesegítette a lépcsőfokokon, majd a rózsaszőnyegen át haladt Klaus felé, miközben minden tekintet rá szegeződött és ámulva nézték a meseszép menyasszonyt. Caroline nem akart koszorús lányokat, ahogy azt sem hogy bárki is az vezesse az anyakönyvvezetőig, mert ha az apja nem tudja, akkor mást nem akart, így egyedül sétált végig kezében a csokorral és a hasában a kisfiával.
– Drága kicsikém, a mami sosem hitte, hogy eljön ez a nap és egyszer az apukád felesége lesz. De most mégis itt van a mami egy csodás ruhában, miközben apa felé lépdel és nemsokára kimondja azt a szót ami után már végleg egy család leszünk – gondolta magában a lány, miközben csillogó szemekkel és egy hatalmas mosollyal az arcán lépkedett egyre közelebb Klaushoz, aki várt rá a fehér öltönyében és a krémszínű nyakkendőben, az alkalom kedvéért megborotválkozva, amit újabban nem igazán tett meg.
– Olyan gyönyörű, sosem hittem volna, hogy lehet szebb. De most itt van és az enyém lesz, csak az enyém. Most már velem lesznek most és mindörökre ő és a gyermekem – gondolta magában Klaus. – Gyönyörű vagy – mondta ki hangosan is, mikor oda ért Caroline, majd a kezét nyújtotta felé, hogy felsegítse a pavilonra.
– Szeretlek – suttogta Caroline szerelmesen, aztán Klaus felé nyújtott a kezét Caroline megfogta, majd az anyakönyvvezetőhöz vezette Caroline-t a férfi.
– Kedves egybegyűltem, – kezdett bele az anyakönyv vezető –, ezen a szép napon azért gyűltünk itt egybe, hogy Caroline és Klaus házasságkötésének a tanúi legyünk, mellyel szerelmüket egy egész életen át megpecsételik. – Ezt követően Klaushoz fordult, hogy feltegye neki a kérdést: – Klaus Wolfswood akarod az itt megjelent Caroline Forbest feleségül venni?
– Igen – mondta ki határozottan, majd felhúzta Caroline ujjára a gyűrűt. Az anyakönyvvezető ezután Caroline-ra nézett.
– Caroline Forbes akarsz az itt megjelent Klaus Wolfswood felesége lenni?
– Igen – adta meg egyértelműen a rövid választ, aztán Caroline is felhúzta Klaus ujjára a gyűrűt. Majd mind ketten aláírták a szükséges dokumentumokat is amit az anyakönyvvezető eléjük tett, hogy érvényes legyen a házasságuk.
– Nos ezennel a törvény által rám ruházott jogomnál fogva férjé és feleséggé nyilvánítalak titeket. Csókolják meg egymást – Caroline oda hajolt Klaushoz, de mikor már alig választotta el őket egymástól tíz centi Klaus megragadta Caroline-t és magához húzta, majd szenvedélyesen megcsókolta, mire a vendégek hangos éljenzésbe törtek ki. Majd miután szétváltak a csókból, mindenki odament hozzájuk gratulálni.
A gratulációk fogadása után Caroline és Klaus a házba indultak, ahol a pincérek már várták a vendégeket és az ifjú párt, miközben a vendégek rózsaszirmokat szórtak, mikor elindultak a kastély felé. A nappaliban rendezték az álló fogadást, ahol mindent rózsákkal, liliomokkal és orchideákkal díszítettek, a pincérek körbe jártak a vendégek között és italokat kínáltak, majd mindenki fogyasztott a svéd asztalról. Valamivel több mint fél óra telhetett el mikor Klaus elrendelte, hogy a pincérek vigyenek körbe friss pezsgőt, mert pohár köszöntőt akar tartani.
– Egy kis figyelmet kérek. Hölgyeim és Uraim, szeretnék köszönetet mondani azért, hogy jelenlétükkel megtiszteltek minket a szerelememmel és most már imádott a feleségemmel – nézett Caroline-ra, akinek gyerekpezsgő volt a poharába –, hogy a számunkra neves napon itt voltak – fejezte be Klaus rövid köszöntőjét, majd ismét megcsókolta a felségét.
– Éljen az ifjú pár! – mondták hangosan a vendégek többször is egymás után.
A vendégek még egy óra hosszat beszélgettek, majd lassan elkezdtek haza menni, amit Caroline nem is bánt, mert elfáradt a mai események alatt és még volt vissza a napból. Bár igen élvezte az esküvőt és a fogadást, de a pocakja és az állapota miatt már kezdett kicsit megterhelő lenni számára a sok ácsorgás, de nem bánta meg, hogy a pici megérkezése előtt tartották meg az esküvőt.
– Végre elmentek, már nagyon fáradt vagyok – bújt Klaushoz elcsigázottan, de boldogan, még Liz a maradék embereket kísérte ki.
– Will, te és a többiek is elmehettek nincs rátok szükségem, csak este gyertek vissza a megbeszélt időpontra – küldte el azt a pár hibridjét akit itt teremtett, hogy kettesben lehessen szerelmével, aki immáron a felesége, valamint, hogy le tudjon pihenni Caroline estig.
– Gondolom rám sincs szükséged Klaus – szólalt meg Ingrid, miközben magában majdnem felfordult a gyomra ettől az idilli jelenettől és legszívesebben megölte volna Caroline-t és a gyereket is, de Klaus haragjától tartva és attól, hogy nem tudná megkapni az ősit nem tette ezt.
– Jól látod Ingrid, most távozz a feleségemmel akarok lenni kettesben – intett a nőnek, aki erre távozott.
– Élvezd csak ki még az övé vagy aranyom, mert elveszem tőled, aztán a kölyködet is és elpusztítalak, hogy csak az enyém legyen – gondolta magába Ingrid, miközben távozott és sejtelmesen mosolygott.
– Gyere szerelmem felmegyünk a szobánkba – kapa a karjai közé Caroline-t, hogy közös hálószobájuk küszöbén átemeljék, miközben feleség átfonta karjait a nyaka körül.
– Csak óvatosan – mondta Carolin, majd megcsókolta férjét.
– Szeretlek Mrs. Wolfswood – aztán felsuhant vele a szobába, majd elfektette az ágyon és mellé feküdt, majd megcsókolta, miközben cirógatta Caroline-t és a fátylát kivette a hajából, hogy ne zavarjon.
– Klaus, most tényleg a feleséged vagyok vagy csak álca? – kérdezte Caroline megtörve a pillanat varázsát, de ez a kérdés már foglalkoztatta egy ideje, hiszen a Klaus már ezer éves volt, így nem volt benne biztos, hogy most tényleg megtörtént hivatalosan is a házasság kötés.
– Az vagy és az esti szertartás után végképp az leszel – csókolta le Caroline-t, hogy ne kérdezhessen több butaságot.
– Akkor addig nem is szeretkezünk? – kérdezte incselkedve, miközben végig simította a férfi csípőjét, majd az ujjai az ágyékához tévedtek.
– Nézzenek oda anyuk, milyen kis mohó lettél – csókolta meg Klaus, majd elvált tőle és a Caroline kezét leemelve magáról felült az ágyon. – Bár nem lenne rossz, de még van egy kis dolgom, de te pihenj – hagyta evvel magára a feleségét, hogy elinduljon még elintézni ezt-azt az esti szertartáshoz.
– Ummm … – adott Caroline hangot nem tetszésének, miközben Klaus távozott, hogy az esti ceremóniát előkészítse. Caroline pedig hamar elszunnyadt, ami nála mostanában nagyon gyakori volt a terhessége miatt.
Aznap este pontban tíz huszonhétkor a Hold teljes lett a fénye pedig a Wolfswood kastély nappalinak ablakán bevilágította a helységet. Egy márvány asztal előtt amit gyertyák sokasága vett körül egy nő állt, Melinda. Az oltártól egy út vezetett a fogadószoba ajtajáig, ahonnan Caroline lépett ki Klausszal, ugyan azt a ruhát viselték mint a másik esküvőn, majd az oltárhoz mentek ahol Melinda már várta őket. Körülöttük ott állt Liz, Klaus hét új hibridje, valamint Johantahan a halott vérfarkasokkal a gyertyák sokasága között. Ingridet viszont nem hívták meg, mivel Klaus nem avatta be halálába, visszatérésébe és legfőképpen a másik fajta túlvilági boszorkány nővérnek létezésébe, úgy vélte, hogy a két boszorkány csoport közti viszály miatt Ingridnek nem kell róla tudnia, hogy ne okozzon galibát.
Mikor Caroline és Klaus az oltárhoz ért már minden készen állt arra, hogy mágikusan is összekösse Melinda a fiatalokat, ami felbonthatatlan kapocs lesz kettőjük között. Melinda amikor látta, hogy a Hold teljes lett, elkezdet egy ősi szöveget mondani, majd egyszer csak megkérdezte Caroline-t, hogy akarja-e, hogy Klaushoz kösse az életét, mire a lány igennel válaszolt. Majd ismét mondott néhány mondatott az ősi szövegből végül Klaustól is megkérdezte, hogy akarja-e, mire a férfi is beleegyező választ adott. Végül Klaus felvette a tört az aszaltról, majd a kezét megvágva a vérét egy kehelybe folyatta, aztán Caroline-nak adta a kést, hogy ő is a vérét a kehelybe folyathassa, majd először Caroline, majd Klaus ivott a kehelyből. Mikor befejeztek a vér ivását Melinda felé fordultak, aki egy ezer gyöngyből készült lánccal kötötte át a kezüket, amiből a másiknak az előbb vért adták, majd kezét a kötésre helyezve mondta el a szöveg utolsó részét, mire a lánc felizzott és mindkettőjük csuklóján egy ősi szöveg jelent meg, majd egyre elhalványult, de mindenki tudta, hogy az írás ott marad:
„A vér nevében, a vérrel kötve, együtt egymásnak még világ a világ, társként mindörökre”
Klaus ezután megcsókolta a feleségét aki most már örökre az övé volt testestül és lelkestül, ahogy ő is Caroline-né. A szellemek is gratuláltak nekik, ahogy a hibridek is még egyszer, majd távoztak kivéve Johnathan és Melinda. Johnathan útba igazította Klaust, hogy hol talál olyan boszorkányokat mint Melinda, akiket fel kell keresnie a gyermek érkezéséig, hogy segédkezni tudjanak. Melinda addig Caroline-nal és a pici jövevénnyel volt elfoglalva. Majd megígértette Caroline-nal, hogy a Hold szertartását semmiképpen se felejtik el bemutatni a kicsi születése után. Végül mind két szellem elment a túlvilágra, majd az ifjú pár is felment a szobájába, hogy a nászéjszak örömeit élvezhessék.
– Klaus ugye megtartjuk a nászéjszakét?
– Hát hogyne drága – lépett felesége mögé Klaus, majd elkezdte csókolni a nyakát, miközben lassan vetkőztette feleségét, hogy házasságukat egy közös éjszakával ünnepeljék meg.