Szerzői előszó:
Katherine és Elijah oneshot,ami a 4x18 rész után játszódik.Én így képzelem el az első találkozásukat, remélem tetszeni fog.:)
Miután Elijahnak átnyújtottam a Gyógyírt, kikerültem és tovább mentem a sötét utcán, még hallottam Rebekah gúnyos megjegyzéseit de nem érdekelt, vissza se fordultam, mert tudtam, hogy nem érdemes. Nem hisz nekem, amit csak magamnak és a hazugságaimnak köszönhetek meg persze Elenanak, aki még rákontrázott azzal, hogy elmondta neki azt, hogy megöltem a szeretet kis öcsikéjét. Teljesen meg tudtam érteni Elijahot, hogy nem bocsát meg nekem. De ugyanakkor fájt, nagyon is, mert legbelül tudtam, hogyha Elena és Rebekah nem jönnek ide, ebbe a kisvárosba akkor ez az egész nem történik meg.
Tovább folytattam az utamat a sötét és kihalt utcákon, míg végül úgy döntöttem, hogy befordulok az egyik sikátorszerű részhez. Amint befordultam máris a szemem elé tárult ahogyan, két szerelmes párocska nyalják és falják egymást. Megforgattam a szemeimet és szépen, lassan odasétáltam hozzájuk majd finoman köhintettem egyet, amire azonnal szétugrottak és zavartan néztek rám. Hát igen. Elég kínos, ha az ember lányát, rajta kapják.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte tőlem a lány, mire szélesen elmosolyodtam.
- Igen.- léptem közelebb a lányhoz. – Most azonnal fogjátok magatokat és elmentek innen.- igéztem meg a lányt, aki azonnal bólintott és elráncigálta magával a barátját, aki zavartan nézett össze-vissza.
Szegény srác semmit nem értett az egészből, de nem is érdekelt. Szerencsés napjuk volt, mert akár holtan is végezhették volna itt a sikátorban.
Felsóhajtva dőltem neki a hideg falnak, ezután pedig legörnyedtem a falnál, majd lehunytam a szemem, és visszaemlékeztem arra a napra, mikor felhívtam Elijahot, hogy idehívjam ebbe a kis Pennsylvaniai kisvárosba, Willoughby-be.
Aznap hideg és komor volt az időjárás, süvített a szél és kihaltak voltak félig-meddig az utcák, még napközben is. Idegesen jöttem ki a kávézóból, ugyanis a tudomásomra jutott, hogy Elenáék mindenhol utánam kutatnak, mert nálam volt a Gyógyír, ami persze nekik kellett volna, a hangsúly pedig a volna szócskán, van. Sose fogják megkapni a Gyógyírt, és hogy miért nem? Mert az a zöld út a szabadságomhoz. Mindenáron le akarom Klaus torkán nyomni a Gyógyírt, hogy végre szabad legyek és ne kelljen menekülnöm előle. Még akár vissza is térhetnék Mystic Fallsba, bár annyira nem vágyom oda. Egy ember tudott nekem ez ügyben segíteni, aki nem más volt, mint Elijah Mikaelson. Már ki is dolgoztam a tervet a fejemben.
Még a nap cselekedtem, a Gyógyírt odaadtam az egyik városi polgárnak, akit meg is idéztem, hogy vigyázzon rá és őrizze nekem. Ezer örömmel teljesítette, hiszen nem volt más választása. Én kényszeríttetem rá, ellenkezni pedig nem tudott, mert meg volt igézve. Tökéletes. Egy dolog maradt hátra, avagy valahogyan idecsalni Elijahot.
Körbe-körbejártam a nappaliban és gondolkodtam, hogy miképpen tudnám idehívni Elijahot. Ezernyi lehetséges ürügyet kitaláltam, de egyik sem bizonyosult eléggé hasznosnak és felhasználhatónak, így hát maradtam a legegyszerűbb, ám bár bonyolult első verziómnál. Szépen elmondom neki az igazságot, avagy Klauson szeretném, pontosabban akarom használni. Mélyen beszívtam a levegőt, és elkezdtem tárcsázni Elijah Mikaelson mobilszámát. A telefon azonnal kicsengett, én pedig türelmesen vártam, míg végül meg nem szólalt egy férfihang, rögtön gondoltam, hogy Elijah lehet az.
- Szép napot kívánok, Elijah. – szóltam bele gúnyosan, majd hallottam amint a vonal másik felén egy sóhaj hallatszik. Akaratlanul is elmosolyodtam, hogy biztos nem rám számított.
- Viszont kívánom, Katerina. – felelte végül komoran.- Mit óhajtasz?
- Lenne egy kérésem számodra. –közöltem vele zavartan, és hallottam amint egy, pár percig csend áll be a beszélgetésbe. Bizonyára megdöbbent, hiszen nem mindennap kérek tőle dolgokat.
- Miről lenne szó? – hangja kimért, és komor volt ismételten.
- Nálam van a Gyógyír. Ami a vámpírságra van.
- Hogy tudtad megszerezni? – kérdezte, és hangján hallatszott a döbbenet. Hát igen, eddig mindenki abban a hitben élt, hogy ez az egész Gyógyír dolog csak egy kitalált mese. Gúnyosan elvigyorodtam a kérdésen, hiszen akaratlanul is eszembe jutott Elena kisöccse, aki már alulról szagolja az ibolyákat. Vaughn aki valószínűleg még mindig valahol a szigeten kóborol vagy az is, lehet, hogy már Ő sem él.
- Voltak segítőim. – válaszoltam végül tömören.
- Mit akarsz, miben segítsek?
- Le akarom Klaus torkán nyomni a Gyógyírt, hogy végre szabad legyek. – feleltem majd hagytam egy kis szünetet, és később folytattam. – És ebben csak Te tudsz nekem segíteni, hiszen Te is ezt akarnád, hogy Klaus végre ismételten halandó legyen.
- Nem gondolod, hogy kicsit veszélyes dolog ez? – érdeklődött majd megforgattam a szemeimet.
- Nem. – vágtam rá azonnal. – Segítesz akkor vagy nem?
- Hol vagy most? – ennyit mondott, és szinte azonnal tudtam, hogy sikerült meggyőznöm.
- Willoughby. Pennsylvania állam egyik kisvárosában.
- Estére ott leszek.- felelte, majd hallottam amint megszakad a vonal.
Megkönnyebbülve dobtam az asztalra a telefonomat, és dőltem el a kanapén. Sikerült magam mellé állítanom Elijahot, amitől eleinte kicsit rettegtem, hogy nem fog sikerülni. De végül is meg tudtam győzni, hogy eljöjjön ide. Ha pedig minden jól megy, akkor végre Klaus ismételten egy egyszerű halandó fog lenni, és nem kell többé menekülnöm előle. Megölni viszont sajnálatos módon nem tudom, mert én is az Ő vérvonalába tartozom így Én is, meghalnék vele együtt. No meg persze Elena is, Damon is és Stefan is. Bár őket nem nagyon sajnálnám, sőt kifejezetten örülnék neki. Főleg Elena halálának.
Ránéztem az órára, ami pontosan 15: 24-et mutatott. Még van egy csomó időm estig, amit akár egy kis csapolással is elüthetnék. Főleg, hogy a város lakói mindig önként ajánlják fel, a nyakukat és csuklójukat, persze az Én igézésem hatására. Kifújtam a levegőt, majd felpattantam a kanapéról és egyenesen, a tükör elé suhantam majd megigazítottam a hajamat, és szépen, nyugodtan kisétáltam az ajtón. Ideje végre inni egy kis vért.
Kihasználva a vámpír képességeimet, vámpírsebességgel jutottam el a közeli kis erdőhöz, ahol gyakran szoktak járkálni turisták, vagy éppen elveszett vagy eltévedt emberkék. A legjobb hely az ivásra. Amint megpillantottam egy arra járó turistát, azonnal elésuhantam, amitől kissé megtántorodott. Nem tettem semmit sem, hanem rögtön a nyakára vetettem magamat, és elkezdtem szívni a vérét. Szinte azonnal ellepte a torkomat a vér mámorító íze, és csak ittam a vérét, miközben Ő egyre erőtlenebbül sikít, míg végül egy hang sem jött ki a torkán, hiszen kiszívtam az összes vérét. Félrelöktem a holttestét, majd megtöröltem a számat és tovább mentem. És így ment ez egészen estig. Akik összefutottak ma velem az erdőben, nem élték túl a mai napot. Majdnem minden erdőrésznél, egy holttestet hagytam. Nem volt kedvem Őket egyenként elásni. Túlságosan is hosszadalmas lett volna, és nekem nem volt időm tekintve, hogy Elijah este fog érkezni. Azt viszont nem tudtam pontosan, hogy mikorra is fog ideérni Pennsylvania államba.
Éppen az utolsó holttestet löktem félre, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom és a kijelzőn Elijah neve villogott, pontosabban a monogramja.
- Mondjad Elijah. – szóltam bele kedvesen, ami meglehetősen furcsa volt tőlem.
- Katerina, itt vagyok Willoughby-ban.
- Remek. - válaszoltam neki azonnal. – Találkozzunk a parknál, remélem, odatalálsz.
- Oda. – felelte határozottan és komoran, majd lerakta a telefont.
Mélyen felsóhajtottam egyet, majd vámpírsebességgel otthagytam az erdőt, és egyenesen a park felé vettem az irányt, ami nem volt messze a jelenlegi házamtól.
Amint odaértem a parkba rögtön körbenéztem, hogy van-e itt még valaki de szerencsére egy lélek sem volt a parkban. Azonnal leültem az egyik padra, majd türelmesen vártam, hogy Elijah végre idetaláljon. Nem hinném, hogy egy parkot nehéz megtalálni, főleg ha van éles látásod, így csak remélni tudtam, hogy Elijah hamarosan megérkezik. Ránéztem a telefonom kijelzőjére, ami 22: 36-ot mutatott, majd felnéztem és ekkor végre megpillantottam Elijahot, aki lassan és elegánsan lépkedett a járdán. Jellemző, hogy ilyen fontos pillanatoknál is, nyugodtan és nem a vámpírképességeit kihasználva jön. Amint végre a padhoz ért, rögtön leült mellém és szembe nézett velem. Döbbenten fedeztem fel, hogy megváltozott. Sokkal helyesebb lett, mint mikor utoljára láttam Mystic Fallsban. Zavartalanul elidőztem rajta, míg végül megtörte a csendet, így én is megszakítottam a folyamatos bámulását, és a szemébe néztem.
- Szép esténk van, nem igaz Katerina? – kérdezte miközben a csillagokat bámulta az égen, én pedig megvonva a vállamat, válaszoltam neki.
- Mesés. – feleltem egy apró gúnnyal a hangomban. – Térjünk a lényegre.
- Türelmetlen vagy Katerina, mint mindig. – nézett most már rám, amire csak megforgattam a szemeimet.
- Nem azért vagyunk most itt, hogy azt tárgyaljuk meg. Hanem, hogy benne vagy-e abban, hogy segítesz nekem Klaus ellen.
- Biztos, hogy nálad van a Gyógyír? –vonta fel az egyik szemöldökét. – Tudod, hogy utálom, ha a szemembe hazudnak Katerina.
- Nálam van. – feleltem sértődötten. – Ha gondolod, majd megmutatom. – mosolyogtam gúnyosan, mire halkan felnevetett.
- Nem kell, és a válaszom igen. Szerinted miért vagyok itt, ha nem akarom Klaust elpusztítani? –döntötte egy picit oldalra a fejét, mire vállat vontam.
Örültem annak, hogy Elijah segíteni fog nekem Klaus ellen, hiszen rám fért a segítség. Időközben elmondtam neki, hogy hogyan tervezem ezt az egész dolgot. Csendben végig hallgatott, és egy bólintással jelezte, hogy megértette és a segítségemre lesz. Miközben mondtam neki a tervet, láttam rajta azt, hogy végig engem nézett. Hol egyszer a szememet, hol egyszer pedig az ajkaimat. Szó szerint már zavarban voltam. És az még csak tetőzte a dolgokat, hogy állandóan Én is az Ő ajkait néztem. Alig vártam, hogy vége legyen ennek az egész beszélgetésnek.
- Lenne egy kérésem nekem is. – szólalt meg a monológom után Elijah, mire én kérdőn néztem csak rá.
- Mondjad. – feleltem zavartan.
- Szeretném, ha eljönnél velem egy vacsorára.- mondta ki végül a mondatot, aminél végleg ledöbbentem. Mindig is tudtam, hogy 1492-ben szeretett engem, de azt nem, hogy még mindig ugyanúgy érezz.
- Legyen. – válaszoltam neki zavartan.
- Holnap este 19: 00-ra, ott leszek érted.
Bólintva keltem fel a padról, de persze egyúttal Ő is felkelt a padról, majd udvariasan kezet csókolt, és elköszönt tőlem. Percekig még ott álltam a hideg parkban, míg végül megfordultam és hazafelé vettem az irányt. És ezzel az estével meg is kezdődött az, amire számítottam. A másnapi randi, az első csók még azon a napon, az első szeretkezés. Míg végül eljutottunk a mai napig.
Keserű mosollyal gondoltam végig az első itteni találkozásunkat, majd hirtelen kipattantak a szemeim ugyanis, léptek zajai ütötték meg a fülemet. Azonnal feltápászkodtam, és leporoltam magamat, és a sikátornak nevezhető rész eleje felé néztem. Elegáns és nyugodt testállás, avagy Elijah. Felsóhajtva lépkedtem ki a sikátorból majd Elijah előtt megálltam.
- Rám találtál. – tártam szét a karjaimat, majd fanyarul elmosolyodtam.
- Nem volt nehéz Katerina. – mosolyodott el, én pedig kíváncsian néztem rá, amit észre is vett. – Hiszek neked, és megbocsátok. – felelte végül, én pedig kikerekedet szemekkel, néztem rá. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy Elijah hisz nekem.
- Igazán? – feleltem már félig könnyes szemekkel, ami tőlem furcsa lehetett. De nem érdekelt.
- Az emberek változnak. – mondta, és felnézett az égre majd ismételten rám szegezte a tekintetét.
Elmosolyodtam a szavaira, mire Ő közelebb lépett hozzám, és gyengéden megölelt. Én pedig mosolyogva bújtam a karjai közé. Percekig öleltük egymást szorosan, míg végül Elijah kibújt az ölelésből, és lágyan megcsókolt, amit Én örömmel viszonoztam. Már bátran kimerem mondani, hogy szeretem Őt, mindennél jobban és vele akarok lenni. Ameddig ez lehetséges. Örülök, hogy megbocsátott nekem, és, hogy végre újra együtt vagyunk. Jól mondta, hogy az emberek változnak. Én is megváltoztam. A csók után, átkarolta a vállamat majd egy apró puszit még nyomott az arcomra, és egymásba karolva elindultunk hazafelé a gyönyörűen kivilágított utcákon. Szerző.: Kathleen
Katherine és Elijah oneshot,ami a 4x18 rész után játszódik.Én így képzelem el az első találkozásukat, remélem tetszeni fog.:)
Miután Elijahnak átnyújtottam a Gyógyírt, kikerültem és tovább mentem a sötét utcán, még hallottam Rebekah gúnyos megjegyzéseit de nem érdekelt, vissza se fordultam, mert tudtam, hogy nem érdemes. Nem hisz nekem, amit csak magamnak és a hazugságaimnak köszönhetek meg persze Elenanak, aki még rákontrázott azzal, hogy elmondta neki azt, hogy megöltem a szeretet kis öcsikéjét. Teljesen meg tudtam érteni Elijahot, hogy nem bocsát meg nekem. De ugyanakkor fájt, nagyon is, mert legbelül tudtam, hogyha Elena és Rebekah nem jönnek ide, ebbe a kisvárosba akkor ez az egész nem történik meg.
Tovább folytattam az utamat a sötét és kihalt utcákon, míg végül úgy döntöttem, hogy befordulok az egyik sikátorszerű részhez. Amint befordultam máris a szemem elé tárult ahogyan, két szerelmes párocska nyalják és falják egymást. Megforgattam a szemeimet és szépen, lassan odasétáltam hozzájuk majd finoman köhintettem egyet, amire azonnal szétugrottak és zavartan néztek rám. Hát igen. Elég kínos, ha az ember lányát, rajta kapják.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte tőlem a lány, mire szélesen elmosolyodtam.
- Igen.- léptem közelebb a lányhoz. – Most azonnal fogjátok magatokat és elmentek innen.- igéztem meg a lányt, aki azonnal bólintott és elráncigálta magával a barátját, aki zavartan nézett össze-vissza.
Szegény srác semmit nem értett az egészből, de nem is érdekelt. Szerencsés napjuk volt, mert akár holtan is végezhették volna itt a sikátorban.
Felsóhajtva dőltem neki a hideg falnak, ezután pedig legörnyedtem a falnál, majd lehunytam a szemem, és visszaemlékeztem arra a napra, mikor felhívtam Elijahot, hogy idehívjam ebbe a kis Pennsylvaniai kisvárosba, Willoughby-be.
Aznap hideg és komor volt az időjárás, süvített a szél és kihaltak voltak félig-meddig az utcák, még napközben is. Idegesen jöttem ki a kávézóból, ugyanis a tudomásomra jutott, hogy Elenáék mindenhol utánam kutatnak, mert nálam volt a Gyógyír, ami persze nekik kellett volna, a hangsúly pedig a volna szócskán, van. Sose fogják megkapni a Gyógyírt, és hogy miért nem? Mert az a zöld út a szabadságomhoz. Mindenáron le akarom Klaus torkán nyomni a Gyógyírt, hogy végre szabad legyek és ne kelljen menekülnöm előle. Még akár vissza is térhetnék Mystic Fallsba, bár annyira nem vágyom oda. Egy ember tudott nekem ez ügyben segíteni, aki nem más volt, mint Elijah Mikaelson. Már ki is dolgoztam a tervet a fejemben.
Még a nap cselekedtem, a Gyógyírt odaadtam az egyik városi polgárnak, akit meg is idéztem, hogy vigyázzon rá és őrizze nekem. Ezer örömmel teljesítette, hiszen nem volt más választása. Én kényszeríttetem rá, ellenkezni pedig nem tudott, mert meg volt igézve. Tökéletes. Egy dolog maradt hátra, avagy valahogyan idecsalni Elijahot.
Körbe-körbejártam a nappaliban és gondolkodtam, hogy miképpen tudnám idehívni Elijahot. Ezernyi lehetséges ürügyet kitaláltam, de egyik sem bizonyosult eléggé hasznosnak és felhasználhatónak, így hát maradtam a legegyszerűbb, ám bár bonyolult első verziómnál. Szépen elmondom neki az igazságot, avagy Klauson szeretném, pontosabban akarom használni. Mélyen beszívtam a levegőt, és elkezdtem tárcsázni Elijah Mikaelson mobilszámát. A telefon azonnal kicsengett, én pedig türelmesen vártam, míg végül meg nem szólalt egy férfihang, rögtön gondoltam, hogy Elijah lehet az.
- Szép napot kívánok, Elijah. – szóltam bele gúnyosan, majd hallottam amint a vonal másik felén egy sóhaj hallatszik. Akaratlanul is elmosolyodtam, hogy biztos nem rám számított.
- Viszont kívánom, Katerina. – felelte végül komoran.- Mit óhajtasz?
- Lenne egy kérésem számodra. –közöltem vele zavartan, és hallottam amint egy, pár percig csend áll be a beszélgetésbe. Bizonyára megdöbbent, hiszen nem mindennap kérek tőle dolgokat.
- Miről lenne szó? – hangja kimért, és komor volt ismételten.
- Nálam van a Gyógyír. Ami a vámpírságra van.
- Hogy tudtad megszerezni? – kérdezte, és hangján hallatszott a döbbenet. Hát igen, eddig mindenki abban a hitben élt, hogy ez az egész Gyógyír dolog csak egy kitalált mese. Gúnyosan elvigyorodtam a kérdésen, hiszen akaratlanul is eszembe jutott Elena kisöccse, aki már alulról szagolja az ibolyákat. Vaughn aki valószínűleg még mindig valahol a szigeten kóborol vagy az is, lehet, hogy már Ő sem él.
- Voltak segítőim. – válaszoltam végül tömören.
- Mit akarsz, miben segítsek?
- Le akarom Klaus torkán nyomni a Gyógyírt, hogy végre szabad legyek. – feleltem majd hagytam egy kis szünetet, és később folytattam. – És ebben csak Te tudsz nekem segíteni, hiszen Te is ezt akarnád, hogy Klaus végre ismételten halandó legyen.
- Nem gondolod, hogy kicsit veszélyes dolog ez? – érdeklődött majd megforgattam a szemeimet.
- Nem. – vágtam rá azonnal. – Segítesz akkor vagy nem?
- Hol vagy most? – ennyit mondott, és szinte azonnal tudtam, hogy sikerült meggyőznöm.
- Willoughby. Pennsylvania állam egyik kisvárosában.
- Estére ott leszek.- felelte, majd hallottam amint megszakad a vonal.
Megkönnyebbülve dobtam az asztalra a telefonomat, és dőltem el a kanapén. Sikerült magam mellé állítanom Elijahot, amitől eleinte kicsit rettegtem, hogy nem fog sikerülni. De végül is meg tudtam győzni, hogy eljöjjön ide. Ha pedig minden jól megy, akkor végre Klaus ismételten egy egyszerű halandó fog lenni, és nem kell többé menekülnöm előle. Megölni viszont sajnálatos módon nem tudom, mert én is az Ő vérvonalába tartozom így Én is, meghalnék vele együtt. No meg persze Elena is, Damon is és Stefan is. Bár őket nem nagyon sajnálnám, sőt kifejezetten örülnék neki. Főleg Elena halálának.
Ránéztem az órára, ami pontosan 15: 24-et mutatott. Még van egy csomó időm estig, amit akár egy kis csapolással is elüthetnék. Főleg, hogy a város lakói mindig önként ajánlják fel, a nyakukat és csuklójukat, persze az Én igézésem hatására. Kifújtam a levegőt, majd felpattantam a kanapéról és egyenesen, a tükör elé suhantam majd megigazítottam a hajamat, és szépen, nyugodtan kisétáltam az ajtón. Ideje végre inni egy kis vért.
Kihasználva a vámpír képességeimet, vámpírsebességgel jutottam el a közeli kis erdőhöz, ahol gyakran szoktak járkálni turisták, vagy éppen elveszett vagy eltévedt emberkék. A legjobb hely az ivásra. Amint megpillantottam egy arra járó turistát, azonnal elésuhantam, amitől kissé megtántorodott. Nem tettem semmit sem, hanem rögtön a nyakára vetettem magamat, és elkezdtem szívni a vérét. Szinte azonnal ellepte a torkomat a vér mámorító íze, és csak ittam a vérét, miközben Ő egyre erőtlenebbül sikít, míg végül egy hang sem jött ki a torkán, hiszen kiszívtam az összes vérét. Félrelöktem a holttestét, majd megtöröltem a számat és tovább mentem. És így ment ez egészen estig. Akik összefutottak ma velem az erdőben, nem élték túl a mai napot. Majdnem minden erdőrésznél, egy holttestet hagytam. Nem volt kedvem Őket egyenként elásni. Túlságosan is hosszadalmas lett volna, és nekem nem volt időm tekintve, hogy Elijah este fog érkezni. Azt viszont nem tudtam pontosan, hogy mikorra is fog ideérni Pennsylvania államba.
Éppen az utolsó holttestet löktem félre, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom és a kijelzőn Elijah neve villogott, pontosabban a monogramja.
- Mondjad Elijah. – szóltam bele kedvesen, ami meglehetősen furcsa volt tőlem.
- Katerina, itt vagyok Willoughby-ban.
- Remek. - válaszoltam neki azonnal. – Találkozzunk a parknál, remélem, odatalálsz.
- Oda. – felelte határozottan és komoran, majd lerakta a telefont.
Mélyen felsóhajtottam egyet, majd vámpírsebességgel otthagytam az erdőt, és egyenesen a park felé vettem az irányt, ami nem volt messze a jelenlegi házamtól.
Amint odaértem a parkba rögtön körbenéztem, hogy van-e itt még valaki de szerencsére egy lélek sem volt a parkban. Azonnal leültem az egyik padra, majd türelmesen vártam, hogy Elijah végre idetaláljon. Nem hinném, hogy egy parkot nehéz megtalálni, főleg ha van éles látásod, így csak remélni tudtam, hogy Elijah hamarosan megérkezik. Ránéztem a telefonom kijelzőjére, ami 22: 36-ot mutatott, majd felnéztem és ekkor végre megpillantottam Elijahot, aki lassan és elegánsan lépkedett a járdán. Jellemző, hogy ilyen fontos pillanatoknál is, nyugodtan és nem a vámpírképességeit kihasználva jön. Amint végre a padhoz ért, rögtön leült mellém és szembe nézett velem. Döbbenten fedeztem fel, hogy megváltozott. Sokkal helyesebb lett, mint mikor utoljára láttam Mystic Fallsban. Zavartalanul elidőztem rajta, míg végül megtörte a csendet, így én is megszakítottam a folyamatos bámulását, és a szemébe néztem.
- Szép esténk van, nem igaz Katerina? – kérdezte miközben a csillagokat bámulta az égen, én pedig megvonva a vállamat, válaszoltam neki.
- Mesés. – feleltem egy apró gúnnyal a hangomban. – Térjünk a lényegre.
- Türelmetlen vagy Katerina, mint mindig. – nézett most már rám, amire csak megforgattam a szemeimet.
- Nem azért vagyunk most itt, hogy azt tárgyaljuk meg. Hanem, hogy benne vagy-e abban, hogy segítesz nekem Klaus ellen.
- Biztos, hogy nálad van a Gyógyír? –vonta fel az egyik szemöldökét. – Tudod, hogy utálom, ha a szemembe hazudnak Katerina.
- Nálam van. – feleltem sértődötten. – Ha gondolod, majd megmutatom. – mosolyogtam gúnyosan, mire halkan felnevetett.
- Nem kell, és a válaszom igen. Szerinted miért vagyok itt, ha nem akarom Klaust elpusztítani? –döntötte egy picit oldalra a fejét, mire vállat vontam.
Örültem annak, hogy Elijah segíteni fog nekem Klaus ellen, hiszen rám fért a segítség. Időközben elmondtam neki, hogy hogyan tervezem ezt az egész dolgot. Csendben végig hallgatott, és egy bólintással jelezte, hogy megértette és a segítségemre lesz. Miközben mondtam neki a tervet, láttam rajta azt, hogy végig engem nézett. Hol egyszer a szememet, hol egyszer pedig az ajkaimat. Szó szerint már zavarban voltam. És az még csak tetőzte a dolgokat, hogy állandóan Én is az Ő ajkait néztem. Alig vártam, hogy vége legyen ennek az egész beszélgetésnek.
- Lenne egy kérésem nekem is. – szólalt meg a monológom után Elijah, mire én kérdőn néztem csak rá.
- Mondjad. – feleltem zavartan.
- Szeretném, ha eljönnél velem egy vacsorára.- mondta ki végül a mondatot, aminél végleg ledöbbentem. Mindig is tudtam, hogy 1492-ben szeretett engem, de azt nem, hogy még mindig ugyanúgy érezz.
- Legyen. – válaszoltam neki zavartan.
- Holnap este 19: 00-ra, ott leszek érted.
Bólintva keltem fel a padról, de persze egyúttal Ő is felkelt a padról, majd udvariasan kezet csókolt, és elköszönt tőlem. Percekig még ott álltam a hideg parkban, míg végül megfordultam és hazafelé vettem az irányt. És ezzel az estével meg is kezdődött az, amire számítottam. A másnapi randi, az első csók még azon a napon, az első szeretkezés. Míg végül eljutottunk a mai napig.
Keserű mosollyal gondoltam végig az első itteni találkozásunkat, majd hirtelen kipattantak a szemeim ugyanis, léptek zajai ütötték meg a fülemet. Azonnal feltápászkodtam, és leporoltam magamat, és a sikátornak nevezhető rész eleje felé néztem. Elegáns és nyugodt testállás, avagy Elijah. Felsóhajtva lépkedtem ki a sikátorból majd Elijah előtt megálltam.
- Rám találtál. – tártam szét a karjaimat, majd fanyarul elmosolyodtam.
- Nem volt nehéz Katerina. – mosolyodott el, én pedig kíváncsian néztem rá, amit észre is vett. – Hiszek neked, és megbocsátok. – felelte végül, én pedig kikerekedet szemekkel, néztem rá. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy Elijah hisz nekem.
- Igazán? – feleltem már félig könnyes szemekkel, ami tőlem furcsa lehetett. De nem érdekelt.
- Az emberek változnak. – mondta, és felnézett az égre majd ismételten rám szegezte a tekintetét.
Elmosolyodtam a szavaira, mire Ő közelebb lépett hozzám, és gyengéden megölelt. Én pedig mosolyogva bújtam a karjai közé. Percekig öleltük egymást szorosan, míg végül Elijah kibújt az ölelésből, és lágyan megcsókolt, amit Én örömmel viszonoztam. Már bátran kimerem mondani, hogy szeretem Őt, mindennél jobban és vele akarok lenni. Ameddig ez lehetséges. Örülök, hogy megbocsátott nekem, és, hogy végre újra együtt vagyunk. Jól mondta, hogy az emberek változnak. Én is megváltoztam. A csók után, átkarolta a vállamat majd egy apró puszit még nyomott az arcomra, és egymásba karolva elindultunk hazafelé a gyönyörűen kivilágított utcákon. Szerző.: Kathleen